Örökkön örökké

11.

~ Stiles szemszöge ~

Bénultan ülök a váróteremben. Már órák óta a műtőben van. Idáig az ajtót szugeráltam, de csak nem nyílt ki. A térdeimen könyökölve a tenyerembe temettem az arcom, majd mélyet sóhajtottam. Istenem, ne vedd el tőlem őt is!

- Stiles? - hallottam meg Melissa halk hangját, majd éreztem, ahogy végigsimít a hátamon. Lassan leült mellém, mire felé fordultam. - Minden rendbe fog jönni - húzott magához, én pedig már-már kétségbeesetten kapaszkodtam belé. Utálom ezt a mondatot. "Minden rendbe fog jönni..." Utoljára tíz éve hallottam, amikor anya örökre elaludt. Semmi se jött rendbe. Inkább egyre jobban szétcsúszik ez a világ.

Nem tudom, meddig ült mellettem Melissa, vagy hogy mikor ment el, de már majdnem elnyomott az álom. Erősen megdörzsöltem a szemeim, és már csak azért sem dőltem hátra a székre, nehogy elaludjak.

És akkor végre kinyílt a műtőajtó. Azonnal felpattantam. Az orvos szomorúan nézett rám, így a legrosszabra gondoltam. Visszarogytam a padra.

- Stabilizáltuk az állapotát. Sok vért vesztett, elég gyenge lesz még a napokban is, és lélegeztetőgépen lesz pár napig - guggolt le velem szemben megértően. Hosszan kifújtam a levegőt.

- Túl van az életveszélyen? - kérdeztem rekedtes hangon.

- Megteszünk minden tőlünk telhetőt... - kezdte az orvosos sallangos szöveget, de félbeszakítottam.

- Túl van? - ismételtem meg halkan. Az orvos mélyet sóhajtott.

- A nehezén túl vagyunk. De nem tudjuk, hogy fog reagálni a szervezete. Mély sebei vannak. És nem egy állat okozta azokat - nézett jelentőségteljesen a szemembe. - Liam apukája vagyok. Tudok mindenről. És azt is, hogy ezt egy wendigo okozta - mondta halkan. Félrefordítottam a fejem.

- Be lehet hozzá menni? - köszörültem meg a torkom.

- Pár perc múlva - szorította meg bátorítóan a vállam, megmondta, melyik a kórterem, majd egyedül hagyott.

Rezgett a telefonom, Scott hívott.

- Igen? - szólaltam meg halkan.

- Baj van. Nagyon nagy baj - kezdte, hangja tele volt aggodalommal.

- Mi az? - állt meg bennem az ütő. Lehet ez a nap még ennél is rosszabb?!

- Patrick elment Deaton-höz. Megtámadta - kezdte.

- Mi? Deatont miért? - ráncoltam a szemöldököm.

- Ott volt Luca is - fejezte be halkan. A falban kellett megkapaszkodnom, hogy ne roggyak össze. Kapkodva szedtem a levegőt.

- Mi van vele? - ziháltam.

- Hé, nyugi - próbált csitítani Scott. - Jól van. Pont akkor értem utol Patricket a klinikán, amikor nekirontott Lucának - mondta, de méginkább idegesebb lettem ettől a mondattól.

- Mi van vele? - kérdeztem hangosan.

- Jól van, nem sérült meg, csak beütötte a tarkóját és pár percre elájult. Azért beviszem a kórházba, nincs-e agyrazkódása - tette hozzá. Valamelyest megnyugodtam.

- És Patrick?

- Kicsúszott a kezem közül - vallotta be.

- A lényeg, hogy jól vagytok - indultam el ala kórterme felé.

- Apukád? - kérdezte.

- Liam apja azt mondta, stabilizálták, de nem tudják, hogy mi lesz, hogy reagál a szervezete a wendigo okozta sebekre - nyeltem egy nagyot elszoruló torokkal.

- Stiles... - kereste a szavakat Scott. Ő pontosan tudta, hogy ilyenkor nem hiányoznak az üres szavak. - Elég erős fából faragták apádat. Fel fog épülni - mondta olyan magabiztos hangon, hogy kicsit megnyugodtam. De azért nem teljesen.

- Luca ott van?

- Igen, adjam? - de már Lucának is adta a telefont.

- Bocs, hogy nem hallgattam rád. És sajnálom apukádat - mondta halkan.

- Jól vagy? - faggattam.

- Igen, semmi bajom, agyrázkódásom sincs - mondta enyhe éllel a hangjában, amit szerintem Scottnak szánt. - És te?

- Fizikailag semmi bajom - próbáltam viccelődni, de nem nagyon ment. A keserűség minden szavamat átitatta.

- Nem fog itthagyni téged. Annál jobban szeret - suttogta. A pulcsimba töröltem a könnyeim, mert hiába próbáltak bátorítani, nem nagyon hittem egyiküknek sem.

- Bemegyek hozzá - mondtam. - És te azért gyere csak el egy koponyaröntgenre - tettem hozzá ellentmondást nem tűrő hangon, majd letettük a telefont.