Örökkön örökké

30.

- Végre itthon - tárta szét a karját apa, miközben zsebre vágtam a jeep kulcsát. - Scott? - nézett összeráncolt szemöldökkel a barátomra, aki a fotelban terpeszkedett.

- Hali - intett lazán.

- Te... - mutatott apa kérdőn Scottra, hogy miért is van itt. Megpróbáltam elterelni a szót.

- Kértek valami kaját? - nyitottam ki a hűtőajtót. Elfintorodtam, nem nagyon volt benne semmi. - Vagyis előbb elmegyek boltba.

- Megyek veled - ugrott fel Scott.

- Mi van? - szegeztem Scottnak, amikor kiléptünk a házból.

- Nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj, azt hittem, örülsz neki - hunyorított.

- Persze, de... - túrtam a hajamba. - Scott, múlt éjjel volt telihold. Nem történt semmi - mutogattam a kezemmel magam előtt.

Scott szó nélkül beült az anyósülésre. A kínos csöndet végül én törtem meg.

- Nem beszéltem Lucával még - rágtam a számat. - Szóval ő is egy róka? Egy Azuki? - pillantottam rá, mire bólintott. - És miért én tudom meg utoljára?

- Mi is csak nemrég tudtuk meg - felelte halkan Scott.

- Mikor? - húztam résnyire a szemeim.

- Amikor te kórházba kerültél, kb akkor derült ki.

Félrehúzódtam az úton, de a motort nem állítottam le.

- És ha már ennyi ideje tudtátok, miért nem mondtátok el? - néztem rá vádlón.

- Mert... - kezdte Scott habozva.

- Mert én vagyok itt az egyetlen szerencsétlen, mi?! Akit még egy alfa harapása se változtat át! Az Igaz Alfáé!  - már majdnem kiabáltam, de nem érdekelt. Úgy éreztem, kiadom magamból a feszültséget.

- Stiles! - emelte fel a hangját ő is. - Azért nem mondtuk el, mert nem voltál olyan állapotban. El akartuk mondani!

- Mégse tettétek - morogtam, majd lassan elindultam a jeepp-pel.

- Úgy viselkedsz, mint egy gyerek - motyogta nagyon halkan, de így is meghallottam.

- Inkább leszek gyerek, mint hazug - mormoltam. Scott figyelmen kívül hagyta a beszólásom.

- Egyébként nem érzel semmit? Abszolút semmit? - fürkészett.

- Azon kívül, hogy jobban hallok, nem, szerintem nem változott semmi.

- Állj meg. Mit hallassz? - kérdezte.

- Mire gondolsz? - nevettem el magam a fura helyzeten.

- Mi az, amit korábban nem hallottál? Ami új?

- Talán... - hunytan le a szemem, majd hirtelen kinyitottam. - A szívdobogásod. Vagy... abban a házban például nevetnek egy kisgyerek gügyögésén. Meg tegnap az erdőben hallottam egy-két kisállatot. Meg Lydia sikolyát sosem éreztem meg ilyen hangosnak.

- Ez pontosan olyan, mintha elindult volna benned az átváltozás. Nem érzel erősebben szagokat? Nem látsz jobban? - kérdezgetett, de csak csóváltam a fejem. Mivel nem szólt semmit, csak a telefonjába mélyedt, továbbhajtottam a kisboltig, majd utána hazamentünk.

- A gyakorlattal kapcsolatban, Stiles, holnap gyere be velem - kérte apa.

- Majd bemegy. De nekünk most mennünk kell - pillantott fel a telefonjából Scott, majd a kijárat fele húzott.

- Hova? - néztem rá csodálkozva.

- Tesztelünk - emelte a füléhez a telefont. - Liam. Gyertek át hozzánk, anya most dolgozik, nincs otthon senki.

- Biztos, hogy oda akarok menni? - indítottam be vonakodva a kocsim.

- Nem lesz semmi, nyugi - paskolta meg a vállam.

Amikor odaértünk, Malia, Liam, Tom és Lydia már ott voltak. Kira nem sokkal később érkezett.

- Várunk még valakit? - néztem végig a falkán.

- Már nem - nézett át a vallam felett Scott. Megfordultam, és majdnem hátraestem a meglepetéstől. Pedig számíthattam volna arra, hogy Luca és Laura is jönnek.

- Szia - mosolyodott el félénken Luca. Egy halvány mosolyt kicsikartam magamból, majd elindultam Maliáék után, akik épp beléptek a házba.

- Stiles! Várj egy kicsit. Beszélhetnénk? - kiáltott utánam Luca. Lehunytam a szemem, majd lassan megfordultam. Ott állt közvetlenül előttem.

- Van még valami titkod esetleg? - kérdeztem, kicsit élesebb hangon, mint ahogy akartam. Luca arcán láttam, hogy megbántottam. Azonnal meg is bántam.

Valamit mondott a húgának magyarul, de nem értettem tisztán. Laura magyarul válaszolt neki, de ebből is csak az első szót ismertem fel: "Nem!"

- Asszem egy kéziszótárral fogok mászkálni ezentúl - motyogtam. Amikor láttam, hogy Luca hátat fordít, és elindul arrafele, ahonnan jöttek, elkaptam a kezét. - Ne haragudj! - fordítottam magam felé.

Valamit kiabált, de megint idegen nyelven. Amikor elsírta magát, azt hittem, megszakad a szívem. Kiszakította a kezét az enyémből, és elszaladt.

- Luca! - utána akartam menni, de Laura elkapta a kezem.

- Nem csak neked volt nehéz az elmúlt pár hét. Gondolj bele, egyik pillanatról a másikra átváltozik, azt se tudta, mi történik vele - mondta vádlón. Ha szemeivel ölni tudott volna, én már halott lennék. - Amikor egyik reggel kocogott, valami, vagy inkább valaki megtámadta, akkor változott át először. És ez menekítette meg.

- Megtámadták? - kerekedtek el a szemeim. - Ki volt az?

- Én - szólalt meg egy hang mögöttem. Megpördültem, Patrick bűnbánó arcával néztem szembe.

- Te... - rontottam neki.

- Héé - lépett köténk Scott. - Nyugi - tette a mellkasomra a kezét. - Stiles! - villantotta meg alfaszemeit, mire hirtelen lenyugodtam, már-már meghunyászkodtam.

- Ez fura - szólalt meg Tom, aki egészen idáig csendben figyelte a történéseket.

- Mi? - fordultam feléje.

- Scott az alfád, nem? És le tudott állítani. De fura. Ha vérfarkas lennél, már átváltoztál volna - vakargatta az állát.

- Emiatt vagyunk itt. Hogy kiderítsük, mi vagy - mondta komoran Scott.