Örökkön örökké

50.

°•2 évvel később•°

- El se hiszem, hogy már diplomásak vagyunk - nézett körbe Luca mosolyogva.

- Diplomás munkanélküliek - javítom ki finoman, mire meglegyinti a karom.

- Ha jól emlékszem, te vagy az egyedüli, akinek van biztos munkahelye, de ne legyél úgy eltelve magadtól - szid meg játékosan Luca. Nevetve nyomok egy puszit a szájára.

A parkban voltunk, annál a padnál, ahol Lucával két éve kibékültünk. Mennyi minden történt azon a nyáron! Végig néztem a barátaimon. Kirának és Scottnak múlt nyáron volt az esküvőjük, most házat akarnak venni, és azokat nézegették a telefonjukon. Lydia és Tom valamin nevetgélt, Malia és Patrick civakodtak egymással - kb egy éve járnak, olyan se veled se nélküled kapcsolatban vannak, de szerintem csak azért, mert Malia nem hajlandó beismerni, hogy fülig szerelmes a fiúba. Amikor rákérdeztem nála pár hónappal ezelőtt, elég ijesztően rámvicsorgott, azt hittem, nekem esik, úgyhogy inkább úgy döntöttem, a továbbiakban békén hagyom őket.

Liam éppen Laurával csókolózott, mire Isaac, aki éppen ákarolta a barátnőjét, huhogni kezdett. Tavaly ismerte meg egy buliban a csajt, Tinát, aki eléggé hasonlít Allisonra. Ki is derítettem a furcsa veletlent, hogy Tina Alisson másodunokatestvére, azért hasonlíthatnak ennyire.

A két közeledő alak felé néztem. Az ikrek voltak azok. Az utóbbi időben bebizonyították, hogy megbízhatunk bennük. Volt nem egy alkalom, amikor ők húztak ki a csávából. Egyszer, amikor egy bevetésen voltunk a környéken, az FBI-jal, és meglőttek engem, ők hoztak ki. Kicsit még mindig látszik a golyó nyoma a combomban, de Lucának egyszer kicsúszott a száján, hogy szexi és harcias lettem tőle.

Belenyúltam a zsebembe, hogy ellenőrizzem, ott van-e a gyűrű. Kitapintottam az apró ékkövet rajta. Lucára néztem. Ő is épp felém fordult, mosolygott. Mindenki elcsendesedett körülöttünk. Odaléptem Lucához. Amikor fél térdre ereszkedtem előtte, elakadt a lélegzete.

- Pásztori Luca. Leszel a feleségem? - kérdeztem tőle. Könnyes szemekkel bólogatott.

- Igen - mondta. El se tudtam képzelni, hogy egy szó ekkora boldogságot tud okozni. Könnyektől elhomályosult szemmel húztam a gyűrűt az ujjára. Luca a nyakamba ugrott.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek - mondta, minden egyes szó után egy csókot közbeiktatva.

- De én annal is jobban. Szeretlek - feleltem. A fiúk elkezdtek huhogni. Lydia rácsapott Tomra.

- Ne legyetek bunkók, tök cukik - mondta morcosan, de vidáman.

Lehajoltam, és Luca térdeihez érintettem a karom.

- Mit csinálsz? - kérdezte. Felkaptam, mire felsikoltott.

- Most mennünk kell - magyaráztam neki. Nevetve hajtotta hátra a fejét. A fiúk újra huhogtak. Rákacsintottam Lucára, mire elpirult. A jeepbe beültünk.

- Hova megyünk? - kíváncsiskodott.

- Majd megtudod - titokzatoskodtam.

- Segítség, elrabolnak - kiáltott ki a srácoknak Luca. Azok nevetve integettek.

Egy jó félóra kocsikázás után végre leértünk a tengerpartra. Pontosabban az óceánpartra. Épp elkezdett lemenni a nap. Luca a kilincsért nyúlt.

- Meg ne merd próbálni - mormoltam. Kiugrottam, megkerültem a jeepet, és kinyitottam az ajtót. - Tessék kiszállni, Mrs. Stilinski - nyújottam a karom.

- Hé, még nem is mondtam, hogy felveszem a nevedet - vágott morcos arcot, de a szemei elárulták, hogy nevet.

Levezettem a partra. Szerencsére nem voltak a környeken sokan, csak egy pár család, kigyerekekkel. Lekuporodtunk a homokban. Mosolyogva néztem Lucát, ahogy a naplementében gyönyörködik.

- Csodaszép a látvány - mondta megbabonázva.

- Igen - mondtam, Luca arcát nézve. - Igen, az. Felém fordult, kicsit elpirult. Hozzá hajoltam, és addig csókolóztunk, amíg le nem ment teljesen a nap.

- Még nem egészen aktuális, de tudom, hogy hova megyünk majd nászútra - mondtam hirtelen. Luca kérdőn nézett rám. - Arra gondoltam, elmehetnénk és megkereshetnénk azt a kis falut, ahol a nagyszüleid nevelkedtek.

- Úgy érted, elmennénk Magyarországra? - kerekedtek el a szemei. Bólintottam, mire hevesen megölelt. Karjaimba zártam. Tudtam, hogy mindig is szeretett volna eljutni oda. Fontos neki a származása, nekem meg Luca a fontos... és bármit megtennék érte.

- Elmondani se tudom, mennyire imádlak - bújt hozzám.

Már elég sötét volt, az a pár lézengő család is már elment, egyedül voltunk a parton. Végigdőltünk a homokon, és a csillagokat néztük.

- És te? - szólalt meg hirtelen.

- Mi én? - könyököltem fel.

- Van valami hely, ahova szeretnél eljutni? - kérdezte izgatottan, csillogó szemekkel. Visszadőltem a homokba.

- Sose gondolkoztam ezen - hunytam le a szemem. Igazából nem voltam teljesen őszinte. Mármint tényleg nincs olyan hely a bakancslistámon, ahova el akarok jutni. Csak anyával szeretnék találkozni. Csak sajnos arról a helyről nincs visszaút.

Ahogy most anyára gondoltam, elfacsarodott a szívem. Biztos imádná Lucát. Nem mondta, de a szívem mélyén mindig is tudtam, hogy egy kislányra vágyott. Szerintem pont olyanra, mint amilyen Luca. Vajon látja, hogy felnőtt a fia? Hogy éppen eljegyezte élete szerelmét? Egy gombóc kezdett el növekedni a torkomban.

- Mi az? - bújt hozzám Luca aranyosan.

- Csak anyára gondoltam. Imádna téged - nyúltam a szememhez, nehogy kibuggyanjanak a könnyeim. - Hiányzik - suttogom olyan halkan, hogy ha ember lenne, meg se hallotta volna. Hiába telt el ennyi idő, van, akit senki sem tud lehet helyettesíteni. De egy valaki tompítani tudja a fájdalmat. Luca.

- Itt van veled. Mindig - teszi a szívemre a kezét. Megfogom, és felhúzom a számhoz, nyomok egy puszit rá, majd megforgatom a gyűrűjét.

- Tökéletesen hozzád illik - vigyorgok.

- Meg aki adta, ő is tökeletesen hozzám illik - incselkedett, mire a határa fektettem, és a végtelenségig csókoltam.

- Szeretlek - mormoltam.

- Én is szeretlek. Örökkön... - kezdte, de egy csókkal félbeszakítottam.

- Örökké - fejeztem be a mondatot mosolyogva.