Örökkön örökké

32.

~ Luca szemszöge ~

Teljesen felfordult a világ, mióta Patrick pár nappal ezelőtt megtámadott. Nem éreztem semmi előjelét annak, hogy én természetfeletti vagyok. Ezért lepődtem meg én a legjobban, amikor hirtelen karmaim lettek, és egy lángcsóvával a földhöz szegeztem Patrick-et.

Nem lett baja. De mégis... mi lett volna, ha nem tudom leállítani magam? Sokkal jobb volt embernek lenni. Nem féltem, hogy bármelyik pillanatban kinyírok valakit.

Scott egyik nap felhívott, hogy megharapta Stilest. Elmondta a körülményeket is. Kicsit bűntudatom volt, hogy cserben hagytam őket, de nem tudtam volna Stiles szemébe nézni. Nem is tudom, miért. Talán mert ő az, aki mindig "hátra marad". Minden barátja természetfeletti. És most a barátnőjéről is kiderült volna, hogy az.

Most itthon ülök, és szorongatom a párnámat az ágyamban fekve. A falkára gondolok, akik Stilest tesztelik. Elmondhattam volna, de nem tettem: láttam az auráján, hogy ember. Nem változott át. Halk kopogást hallottam az ajtó felől.

- Gyere be - szóltam halkan, majd felültem. Derek lépett be a szobámba.

- Elég betegeskedően néz ki Stiles. Utoljára a nogitsune idejében láttam ilyennek - kezdte köszönés nélkül. - Kössz, hogy szóltál. Meg az alfákról is. Azt hiszem, jobb, ha kicsit itt maradok Scottnak segíteni. Nem úgy tűnik, hogy ura a helyzetnek - mondta elgondolkozva.

- Ennyi balszerencse egyszerre - csóváltam a fejem. - Stiles apját megtámadták, aztán Stilest is, megvádolták egy lány megölésével, aztán átváltoztam, jött az alfa falka... Soroljam még? - nevettem fel kínosan.

- Itt van - szólalt meg Derek.

- Mi? Ki? - dermedtem le, de tudtam. Felismertem a jeep jellegzetes berregő hangját. Pár másodperc múlva szólt a csengő.

- Tényleg, teged ki engedett be? - kerdeztem Derektől, kialatt a bejárati ajtó felé indultam.

- Nyitva van az ajtó - vont vállat. Tényleg nyitva volt, így felejtettem, amikor hazarohantam. Már majdnem lenyomtam a kilincset, amikor eszembe jutottak azok a dolgok, amiket a fejemhez vágott. Haboztam.

- Luca! Nyisd ki az ajtót, beszéljük meg! Lucaaa! - kiabálta Stiles. - Légyszi - suttogta leverten.

Mélyet lélegeztem, majd kitártam az ajtót.

- Én léptem - került ki minket Derek.

- Mit keresett itt Derek? - ráncolta szemöldökét Stiles.

- Én hívtam ide. Mármint a városba, hogy Scottnak segítsen - vontam vállat.

- Beszélhetnénk? - lépett közelebb hozzám.

- Minek? Hogy újra a fejemhez vághasd? - fordítottam hátat, de tárva hagytan az ajtót. Stiles belépett, majd halkan becsukta.

- Először is, borzasztóan sajnálom! Nem úgy gondoltam - kezdte, de még háttal álltam neki. - Csak az utóbbi időben nagy volt a nyomás rajtam. Szeretném, ha végre köztünk is minden rendben lenne. És nem mellesleg, az tök jó, hogy a csajom természezfeletti - a hangján hallottam, hogy vigyorog. Én is alig tudtam visszafolytani a nevetésemet. - És Luca... csak annyit szerettem volna mondani, hogy szeretlek. Érted? Szeretlek - ismételte meg az utolsó szót magyarul. Kibuggyabtak a könnyeim, azt hiszem, a boldogságtól. Megfordultam, és Stiles nyakába ugrottam.

- Én is szeretlek - motyogtam a vállába, majd lehajolt hozzám, és forrón megcsókolt...