Örökkön örökké

49.

- Ez furcsa - nézte a leleteket Liam apja, az orvosom. - Olyan, mintha teljesen egészséges lenne. Ha nem láttam volna saját szememmel az előző vizsgálat utáni eredményt, azt mondanám, teljesen egészséges.

- Akkor hazamehetek - inkább kijelentésnek mint kérdésnek szántam. Melissa bólogatott. Az orvos vakargatta a fejét.

- Mégegyszer vizsgáljuk meg. Hátha hiba lépett fel a rendszerben - nézett a gépek felé.

- Nem egészen... azóta történt egy-két dolog... - habozott Melissa, de végül Scott kisegítette, pár szóban elmondta a dokinak, hogy minek köszönhetem ezt a csodálatos gyógyulást.

- Biztos meggyógyult? - hallottam, ahogyan Scott súgta Melissának a hátam mögött, miközben összepakoltam a cuccaimat a kórházban. - Olyan... furcsa. Mintha beteg lenne.

Hunyorítottam, de úgy tettem, mintha nem hallottam volna a megjegyzését. Belenéztem a tükörbe, ami a szekrény oldalán volt. Beesett arc, sápadt bőr, karikás szem, kócos haj, meg úgy lógott rajtam a ruhám, mintha 3 számmal nagyobb lenne... lehet, hogy fogytam is egy kicsit.

- Figyelj, a gépek szerint egészséges. Pedig ezek nem tévedtek eddig. Soha - susogta Melissa. - Szerintem kipiheni magát otthon, és újra a régi lesz.

Becsaptam az ajtót, amikor végeztem. Felkaptam a cucctáskám, és elindultam feléjük.

- Mehetünk? - kérdezte Scott.

- Aha - elköszöntünk Melissától, majd lementünk. Luca és Kira Scott motorjánál várt minket.

- Nem baj, ha most motorral megyünk? - kérdezte Scott.

- Mi majd gyalog jövünk, menjetek csak - mondta Kira.

Felpattantunk a motorra. Annak ellenére, hogy Scott lassabban vezetett, hányingerem volt a "gyorsaságtól" - meg gondolom attól, hogy előző éjjel semmit nem aludtam, és totál ki voltam fáradva.

Két motoros szegődött mögénk. Egy idő után Scottnak is feltűnt, hogy ezek követnek minket. Két oldalról közrefogták a motorunkat. Nem is követtek... üldöztek. Az egyik feltolta a bukósisakját. Megvillantotta vörös szemeit. Ez Ethan és Aiden volt!

Egyikük túlságosan közel jött, Scottnak pedig nem sikerült sehogyan se elhúzódnia tőle, ha pedig megvaltoztatta a sebességét, az ikrek alkalmaztak ahhoz. Összeért a két motor. Éreztem, hogy a jármű kibillen alattunk, és dőlünk oldalra. Az út kanyarodott. Scott kétségbeesve kapta el a kormányt, de belecsúsztunk az árokba. Szerencsére nem lett semmi bajunk, egy-két horzsolást leszámítva, de Aiden és Ethan fölénk tornyosult.

- Nem tűrjük, hogy valaki bolondot csináljon belőlünk - vicsorogták. Scott felpattant, és megvillantotta a szemeit, karmait kieresztette, én pedig próbáltam eltűnni a háttérben.

- Mi kell nektek? - sziszegte Scott.

- Egy falka - közelített fenyegetően Aiden. - Csak ti elvettétek tőlünk.

- Ne mondjátok, hogy jó volt az alfáknál a sor végén állni! - nevetett fel gúnyosan Scott.

- De most nincs senkink - lépett a testvére mellé Aiden.

- Mi kell nektek? Falka? - kérdezte Scott ellenségesen. Az ikrek nem válaszoltak, csak fújtattak.

- A te falkád különleges - mondta végül Ethan.

- Tudod, miért? - álltam fel a födlről, és Scott mellé léptem. Az ikrek rám szegezték a tekintetüket. - Mert mi nem gyilkolunk, nem ölünk meg másokat, hogy előbbre jussunk. Nem azt keressük a másikban, hogy milyen hasznunk származhat abból, ha velünk van - néztem végig rajtuk. Scott szólásra nyitotta a száját.

- És nem a képességeink miatt vagyunk egy falka - nézett rám egy pillanatra. - Hanem mert a barátság összetart minket. A baráti szeretet, mindenféle önzőség nélkül. Ezért vagyunk erősek - fejezte be végül Scott.

Aiden felhorkant, de Ethan tarkón vágta a testvérét. Egymásra néztek, szavak nélkül kommunikáltak. Scott-tal összenéztem. Felvonta egyik szemöldökét, mire megráztam a fejem. Ezek a srácok semmiképp se lehetnek a falka tagjai. Túl veszélyesnek bizonyulnak.

- Mit kell tennünk, hogy bevegyetek a falkába? - kérdezte végül Aiden, a fogait összeszorítva. Scott rám nézett.

- Először is, ne terrorizáljatok senkit. Az erőszak nem megoldás. Sose - kezdte.

- Mi mindent megtennénk, hogy közétek tartozzunk - változott vissza emberré Ethan. Aiden hitetlenkedve nézte a történteket. Kettejük közül vele kell jobban vigyázni.

- Akkor jó - fordított hátat Scott meglepő nyugalommal.

Kihúzta a motorját az árokból. A kipufogója kicsit lógott, meg megsérült a fényezése, de más láható baja nem volt. Intett, hogy menjek. Fellattantunk a motorra, közben az ikrek meg mindig egy helyben álltak. Szerintem próbálták megemészteni azt, amit mondtunk nekik.

Miután elhajtottunk, hátra néztem. Ők is felültek a motorjukra, de nem követtek minket. Én nem bíznák meg bennük, de el kell ismernem, hogy Scott jobb emberismerő. Vagy vérfarkas ismerő. Annak idején ugyanígy nem bíztam Jacksonban, Derekben, Boydban és Erikában, Isaacben, Maliában, Peterben és Theoban se; bár az utóbbi kettőben nekem volt igazam. De hát ez majd az idő múlásával ki fog derülni. Mást nem tudunk tenni, mint várni.