Örökkön örökké

3.

A hétvégét itthon töltöm, ráadásul rektori szünet is van, szóval szerdáig nem is kell visszamennem a koleszba. Laura egy barátnőjénél aludt, csajos bulit rendeztek, apa és anya a konyhában beszélgettek, hallottam a tévé és az ő hangjukat.

Nagyot nyújtóztam, majd a fürdőszobába támolyogtam. Megmostam az arcom, kifésültem a hajam, majd a szobámba visszatérve felkaptam egy lenge, virágmintás nyári ruhát.

- Jó reggelt - üdvözöltem a szüleimet.

- Szia, drágám. Milyen csinos vagy - dicsért meg anyu.

- Köszi - vigyorogtam.

- Randid lesz? - szegezte nekem a kérdést apu. Anya megrovóan suttogta apa nevét. - Most mivan? - tárta szét a kezét apa anyára nézve, aki lemondóan legyintett.

- Nem - mondtam egyszerűen, majd öntöttem egy kis zabpelyhet a tálkámba meg tejet rá. - Mit néztek? - kucorodtam a fotelba.

- Híreket. Ugyanaz, mint tegnap - kapcsolt egy másik csatornára apa.

- Hé, menj csak vissza! - kiáltottam fel. Apa felvonta a szemökdökét, de visszakapcsolt a híradóra. Stiles apja tudosított egy bűnesetről, valami olyasmiről, hogy a bolti lopások száma megnőtt a térségünkben, blablabla. - Tényleg semmi érdekes - nyámmogtam a túlázott pelyheket.

Délelőtt tanultam a közelgő vizsgáimra, délután meg kiültem napozni a teraszunkra. Estefelé már annyira untam magam, hogy úgy döntöttem, elmegyek futni.

Stiles és a többiek környékét ilyenkor mindig messziről elkerülöm, nem akarok beléjük botlani. Most is a szokásos, "falka mentes övezetben" futottam. Ezt a sportot azután kezdtem el, hogy szakítottunk, de most az egyetem miatt meg a tél miatt pár hónapot kihagytam, és nemigen tudtam még visszaállni, így 3 km után lihegve rogytam le egy padra a parkban. Ez volt a kedvenc helyem, amit az után fedeztem fel. Viszonylag eldugott helyen van, ha magányra vágyom, mindig ide jövök. Mindent belátok, de engem nem lát szinte senki.

Felhúzott lábakkal gubbasztottam, úgy néztem körbe, kik vannak a parkban. Pár gimis, néhány huszonéves pár... Egyszercsak megzördült a mögöttem lévő sövény, majd egy ismerős hang kezdte el szidni szegény növényt.

- Stiles? - fordultam felé csodálkozva. Ugyanolyan meglepetéssel az arcán nézett vissza.

- Szia - mondta halkan.

Néhány kínos sziát leszámítva az elmúlt két évben nem beszéltünk szinte semmit, nem is nagyon találkoztunk iskolán kívül.

- Szia - suttogtam, majd szedelőzködni kezdtem.

- Ne - szólalt meg, kissé hangosan. - Ne menj el miattam - vett vissza a hangerejéből. - Rég beszéltünk.

Bólintottam. Felült mellém a pad háttámlájára, a térdére könyökölt.

- Mi újság? - kérdeztem, megtörve a kínos csendet.

- Semmi - vont vállat. - Veled?

- Velem se sok - köszörültem a torkom.

- Jó ez a hely, nem? Ide szoktam jönni, mióta khm... ha egy kis magányra vágyom - mondta Stiles. Felvont szemöldökkel fordultam felé.

- Én is - motyogtam.

- Tényleg? - arcán a csodálkozás őszinte volt. - Hogyhogy nem futottunk össze eddig?

Csak megvontam a vállam.

- Milyen az egyetem? - szólaltunk meg egyszerre, majd felnevettünk. Stiles intett, hogy kezdjem én.

- Jó. Kicsit nehéz, de elvégezhető - vigyorodtam el.

- Kaptam fegyvert - mondta. Az öve felé néztem. - Most nincs nálam. Elvileg haza se hozhattam volna, de nem volt szívem otthagyni - magyarázta, mire elnevettem magam. Két év után, tiszta szívből nevettem. Erre a gondolatra azonban újra elszomorodtam.

- És... mi van Julie-val? - próbáltam mosolyogni, decsak valmi furcsa grimaszt tudtam elérni.

- Kivel? Julie-val? Mi lenne? - nézett rám kerek szemekkel.

- Hát... gondolom jártok, nem? - motyogtam.

- Dehogy, Julie-val, ne viccelj - borzongott meg.

- De hát... jártatok, nem? - egyre jobban zavarba jöttem, a fejem is lehajtottam, hogy ne lássa a vöröslő arcomat.

- Soha. Nem jártam egy lánnyal se ... azóta - mondta halkan. - Nem volt meg senkivel az összhang.

- De hát a buliban... - kezdtem, de félbeszakított.

- Akkor túl sokat ittam, meg felejteni akartam - rázta meg a fejét. - Ő meg egy pióca. Rámtapadt egész éjjel - borzongott meg. Felnéztem az arcára, és láttam, hogy ő is engem fürkész.

- Lydiáékról tudsz valamit? - kérdeztem, a hangom egy oktávval feljebb csúszott, ahogy zavaromban terelni akartam a témát.

- Élvezik az egyetemi életet. Tommal jól megvannak. Malia meg végül összejött Justinnal. Borzalmas páros, mindenkit kikészítenek, csak egymást nem - nevetett fel. - Scott meg akarja kérni Kira kezét... - folytatta a felsorolást.

- Mi?! - sikítottam fel, feluhrova a padról. - De hát ez csodálatos!!! - tapsikoltam.

- Ja - nevette el magát.

- Mikor fogja? - ujjongtam.

- A vizsgák után. De esküvő csak az egyetem után lesz - vont vállat.

- Ez szuper, nagyon örülök nekik - huppantam vissza a padra, majd inkább felültem a támlára Stiles mellé, amikor megcsörrent a telefonja. Nem akartam megnézni, ki hívja, mert már semmi közöm nincs hozzá, de a kiváncsiságom erősebb volt, így oldalra sandítottam. Megnyugodva konstantáltam, hogy Scott hívja, nem pedig egy lány.

- Szia, tesó -vette fel.

- Stiles, hol vagy? - kérdezte Scott; kihallatszódott a telefonból.

- A parkban, Lucával - mondta egyszerűen.

- Mi? - kérdezett vissza Scott.

- Igen - sandított felém Stiles. Nem lehetett biztos benne, hogy hallom-e Scott-ot, de nem mozdult el mellőlem, amit jó jelnek vettem.

- Mi újság? - kérdezte Stiles Scottot.

- Semmi, megoldom, maradj csak - mondta Scott, mjre én felálltam. Nem akarok közéjük állni.

- Úgyis mennem kell - emeltem fel a kezem suttogva. Stiles megrázta a fejét.

- Várj, visszahívlak - tette le a telefont. - Jó volt veled beszélni - nézett mélyen a szemembe.

- Igen. Jó, hogy találkoztunk - biccentettem, akaratlanul is mosolyogva.

- Találkozunk máskor? - kérdezte.

- Igen, biztos összefutunk még - léptem egyet hátrébb.

- De nekem az nem elég - lépett mellém Stiles. Elfordítottam a fejem, hogy ne lássa a fájdalmat az arcomon.

- Mennem kell - léptem egyet hátrább, majd tulajdonképpen elfutottam.

- Luca! - szólt utánam Stiles, de szerencsére nem kezdett el követni. A sarkon visszafordultam. Ugyanott állt, épp a fülehez emelte a telefont, bizonyára Scottot hívta vissza.

Jobb is így. Túl sok idő telt el. Tiniszerelemnek csak a filmekben van jó vége. Ugye?