A néma srác ablaka(JM) ~ Befejezett

1.rész

Nagyot nyújtózkodva álltam meg az új házunk előtt, szemeimmel végigmértem minden egyes kis szegletét. Szép volt, nagy, tágas, egy kastély hatását adta, de mégis látszott rajta, hogy egy egyszerű ház. Nem voltak rajta cicomás, vagy bármilyen túldíszített elemek. Tetszett.

-Na, milyen? - karolta át apa a vállamat, miközben ő is új otthonunkat leste. - Nagyon jó vétel volt. És ha beleszippantasz a levegőbe, már is érződik a különbség. Egy szem por vagy kosz nincs itt.

-Ugye tudod, hogy csak asztmás vagyok? - néztem rá. - Azzal a városban is tökéletesen meg lehet élni. Igazán nem kellett volna ezért egy várat venni.

-Igaz, de azért ne kockáztassunk. - indult el befelé.

Nagyot sóhajtva mentem mögötte, miközben azon agyaltam, vajon van e itt térerő, a házban lesz e WIFI, tudok e majd továbbra is chatelni, meg mindenfélét csinálni, amit a velem egykorúak szoktak.

-Nézzétek, mekkora kert van hátul! - kiáltott valamerről anya. - Ide tudod mennyi virágot tudnék ültetni? Sőt, gyümölcs, zöldség, szinte minden elfér itt! - örvendezett. Anya szakács, éppen ezért, minden alkalommal lázba jön, ha esélyt lát arra, hogy bármilyen formában a szenvedélyének élhessen. Mosolyogva figyeltem reakciójukat, miközben felfedeztem egy gumiból készült kis hintát felkötve egy vastag fának az ágára. Nagy örömmel mentem oda hozzá, és ültem bele, hiszen nagyon szerettem a hintát, csak egy idő után mindig elszédültem benne. Onnan figyeltem a történéseket, miközben a környéket vizsgáltam.

A ház körüli rész felét az erdő borította. Fák tömkelege mindenfele, állatok hangja szelte át a levegőt, nekem pedig volt egy olyan érzésem, hogy gyakran fogok én odamenni, ha a kedvem úgy tartja. A környék másik felét pedig a szomszédos, hasonló külsejű házak borították. Összesen öt ház volt itt, ha beleszámítottam a miénket is, és amióta itt vagyok, egyet sem láttam a szomszédok közül még csak megmozdulni sem.

Megnézve a házakat, nem lepett volna meg, ha később kiderülne, vámpírok, defektes és egyéb furcsa alakok, lények élnek a közelben. Sőt, még izgalmasnak is hangzott, de ez az ábránd hamar elillant, mikor az egyik ház felső ablaka kinyílt, és egy idős, ősz hajú néni nézett ki rajta. Egy ideig az eget kémlelte, majd mikor lenézett, és észrevett minket, széles mosollyal az arcán integetett.

-Jó napot! - kiáltott oda apa, a néni pedig mosolyogva bólintott.

-Maguknak is! Várjanak, mindjárt lemegyek!

Ezzel el is tűnt, mi pedig elindultunk a ház elülső bejárata fele, ha esetleg onnan érkezne első ismerősünk. Meglepve néztem a nénire, aki már kinn is volt a házból, kezében egy tál süteményt tartva. Nem voltak valami étvágygerjesztőek, de anya mindig arra tanított, hogy a gesztus a legfontosabb, ezért mosolyogva fogadtuk el azt.

-Mrs. Lee vagyok, nagyon örvendek. - rázott kezet anyával. - Egyedül élek, mióta a férjem meghalt, viszont van egy jó pár cicám. Ha esetleg néha átkóborolnak magukhoz, megköszönném ha visszaadnák.

-Biztos lehet benne, hogy nem tartjuk meg. - nevetett apa. - Ő itt a feleségem, és a lányom. A betegsége miatt költöztünk ide.

-Hallottam, tudja az előző tulaj mindegyikőnkkel már beszélt magukról, mert nem akarta úgy idehozni önöket, hogy esetleg valaki ellenezze. Átmentek a teszten. - nevetett, szüleim pedig jóízűen kacarásztak vele együtt. - Szerintem a többiek is lassan majd meglátogatják magukat, hiszen ez szokás nálunk. Jó kapcsolatot ápolnak egymással a lakók, biztos vagyok benne, hogy jól fogják itt érezni magukat.

-Köszönjük. - bólogatott apa hevesen.

Miután megismerkedtünk az első szomszéddal, felmentem, hogy megnézzem újdonsült szobámat. Tetőtér, széles, tágas, ablakokkal teli helység. Olyan volt, mint valami luxuslakosztály. A fekete és a fehér dominált, ami miatt még jobban tetszett, kicsit titokzatos volt, de mégis, olyan élettel teli.

Leülve az ágyamra néztem meg telefonomat, ahol már várt is az üzenet a barátnőimtől. Megígértem nekik, hogy csinálok képeket mindenről, majd átküldöm nekik. Odaléptem az ablakhoz, majd fotózni kezdtem a környéket, amikor észrevettem, hogy a szemben lévő ablakból elhúzódott a függöny, és egy szőke hajú fiú nézett ki mögüle.

Rendkívül helyes volt. Telefonomat letettem, úgy néztem vele farkasszemet. Kicsit szomorkás volt az arckifejezése, de mégis barátságos. Felemeltem a kezemet, hogy integessek neki, végül egy kis habozás után, de ő is integetett nekem. És aztán visszahúzta a függönyt. Kicsit meglepett, de nem foglalkoztam vele tovább, miután átküldtem a barátnőimnek a képeket, anyáék vacsorát főztek, amit soha nem hagyhattam ki, az volt a család kedvenc közös programja.

-Láttam a szembe szomszéd ablakban egy fiút. - meséltem el legújabb élményemet. - De csak integettünk egymásnak.

-Majd biztosan megismerkedtek egymással. - mosolygott anya. Én csak bólogattam, végül a vacsora végeztével felmentem a szobámba. Kinéztem az ablakon, és a fiú megint ott volt. Odamentem, és már készültem volna kinyitni azt, mikor a fiú olyan gyorsan, amennyire csak tudott, eltűnt az függöny mögött. Nem akarna velem beszélni? - gondolkodtam hangosan mikor megszólalt a csengő.

-Naeun! - szólt fel anya. - Vendégünk van, gyere és mutatkozz be szépen!

Sietve lementem, ahogyan azt tőlem kérték, majd bemutatkoztam a fiatal házaspárnak.

-De szép lányotok van! - fogta meg egyik hajtincsemet a hölgy. - Nekünk is van egy fiúnk, de ő...ő sajnos nem beszél. Emiatt pedig nehéz kicsit vele, nagyon magába forduló személyiség. De bízom benne hogy összebarátkoztok majd. Veled egykorú.

Szemeivel mintha könyörgött volna. És ekkor bevillant. Valószínűleg ők a szemben lévő szomszédok. És az ő fiúk volt az, aki nem akart velem beszélni. Valószínűleg azért, mert...mert néma.

- - - - - - - - - - - - - - - - - -

Megjegyzem, lehet, hogy kicsit másabbnak tűnik ez a történet is, mint a másik, amit már feltettem. Voltak részek, amelyeket összevontam, kicsit átírtam, finomítottam, és emiatt kicsit élvezhetőbb, mint régebben volt <3