A néma srác ablaka(JM) ~ Befejezett

13.rész

Lassan lépkedtem felfele a lépcsőn, hogy húzzam az időt. Minél magabiztosabb voltam még az elején, most annál jobban kezdtem félni Jimin titkától. Biztosan valami komoly, ha ennyire haragszik miatta és érzékeny rá. 

Sok minden eszembe jutott, ahogyan közeledtem a szobája fele. Már nem szeret? Vagy esetleg egy gyilkos, egy alvilági alak, aki veszélyt jelent rám? Egy kapcsolatban, a felek nem titkolóznak. Hiszen pont azért szeretik egymást, mert a szerelmüknek nincsen feltétele, bárhogyan elfogadják a másikat. Nem igaz? 

-Az első ajtó balra. - gondolkodtam, majd meg is pillantottam az említett részt, ami ha minden igaz, Jimint rejti most magába. Egy egyszerű, feketére festett fa ajtó volt, amire ki volt függesztve olyan kis névtábla, amit olyan sok helyen lehet venni. A táblán Jimin neve állt, viszont feltűnt, hogy az ajtón, az egyik szög mellett, amire a kis tábla fel volt akasztva, volt egy lyuk. Látszott rajta, hogy azt valaki, valamikor kifúrta, az nem baleset következménye. Ott valamikor egy szög lehetett, pont mint a másik, és valami lógott rajta. Akkor még nem szenteltem neki túl sok figyeltem, csak később jöttem rá, hogy az volt a puzzle egyik darabja. Megálltam az ajtó előtt, és mély levegőt vettem. Mit kellene csinálnom? Kopogjak? Minek, az anyukája beengedett, felesleges, ráadásul a barátom, vagyis én még a barátomnak tartottam, nem kell kopogtatnom az ajtaján. Igen, nem kell kopognom, ezzel a gondolkodással óvatosan be is nyitottam. 

Bent félhomály fogadott, és nem is nagyon láttam semmit se. Viszont az feltűnt, hogy a mérete igencsak nagy egy embernek. Biztos, nagyon kényelmesen elvan itt magának, először arra gondoltam, azért ekkor a szobája, mert mindig itt van, és fontos, hogy nagyon jól érezze magát idebent. De amint szemem hozzászokott a fényviszonyokhoz, feltűnt, hogy két ágy van bent. Furcsának találtam az egészet, hiszen minek Jiminnek két ágy? Hol egyikben alszik, hol másikban? Vagy lehet, hogy pszichés problémái vannak, és az egyik a képzeletbeli barátjáé? Ez a titka, hogy agyilag esetleg nem százas? De minél jobban néztem körbe, egyszerűen annál több dologból lett hirtelen kettő. Mintha az egész szoba megduplázódott volna. Két íróasztal, szekrényből is több, játékok tömkelege...mintha ketten élnének ebben a szobában. Már készültem volna beljebb menni, mikor valaki megszólalt mögülem. 

-Naeun...

Ennyi elég volt nekem ahhoz, hogy még levegőt is elfelejtsek venni. Egész testemben megfeszültem, mivel a hang számomra ismeretlen volt. Lehet Jimin valakit bújtat? Lehet most halok majd meg, egy idegen kezei között? Lehet Jimin egész családja valami ügynökfamília és most én lettem valami áldozat? Lassan, óvatosan, és görcsökkel a gyomromban megfordultam, és amint megláttam a mögöttem lévő személyt, azt hittem, el fogok ájulni. 

Jimin volt az egyetlen, aki mögöttem állt, rajta kívül egy lélek sem volt a szobában. 

Ketten voltunk, és én nem mondtam ki a saját nevemet. Szomorúan nézett vissza rám, én viszont mozdulni nem tudtam, még pislogni is elfelejtettem. De szemeim benedvesedtek, mert ami eszembe jutott, az annyira lehetetlen volt. Nem akartam elhinni, nem akartam egyszerűen elfogadni a tényt. 

-Naeun. - lépett hozzám közelebb Jimin, és szája akadozó, gyenge mozgását látva, biztos voltam benne, hogy ő volt a korábbi hang tulajdonosa. Kisfiús, de valahol mégis mély, férfias hangja volt. A szavakat kicsit furcsán, nehezen ejtette ki, de akkor is tőle származtak, semmi kétség nem volt efelől. Könnyeim végigszántották arcomat, és válaszol csak egy mondatot tudtam kinyögni. 

-Te beszélsz...

Hátrébb léptem, hogy egy nagyobb távolság legyen közöttünk.

-Élvezted igaz? - kérdeztem összeszorult torokkal, sajgó szívvel. - Jól esett hülyét csinálni belőlem. Végignézni, ahogyan elhiszem minden nyomorúságodat, megnyílok neked, őszintén, szeretettel bánok veled, megsajnállak, mindent megteszek, hogy jobb legyen neked, te pedig ekkorát hazudsz nekem? 

-El akartam mondani. - válaszolt lassan, tagoltan, minden egyes szó között volt egy kisebb szünet. Láttam rajta, hogy tényleg nehezére esik kimondani ezeket, lehet a sok tettetés után nem tud visszaszokni a beszédre. 

-Mikor? - kérdeztem. - Mikor már annyit hazudtál nekem, hogy magától kiderült volna? 

-Nem hazudtam. - szűrte ki fogai között. - Hallgass meg.

-Ne haragudj, de nekem ehhez nincsen kedvem, se hangulatom. - mondtam ki amit komolyan gondoltam. - Kihasználtál. Nem is nagyon érdekelnek a kifogások, ez nekem túl sok. 

Letöröltem nedves arcomat, és ki akartam lépni a szobából, de amint elhaladtam Jimin mellett, elkapta csuklómat, és egy határozott mozdulattal visszarántott, ami miatt a mellkasán kötöttem ki. Szíve vadul, hevesen dobogott, de abban a pillanatban nem hatott, vagy nyugtatott meg. Dühös voltam, csalódott, és végletekig becsapott. 

-Ne menj el. - suttogta a fülembe. - Én szeretlek. 

Nem válaszoltam neki, nem tudtam, mit kellene mondanom. Nem szeretem kevésbé, mint eddig, ugyanúgy boldog vagyok vele, de most ez nagyon sok nekem. Gondolkodni akartam, feldolgozni ezt az egészet...hiszen annyi kérdés kavargott bennem, annyira sok dolgot akartam megtudni, mert még mindig nem állt össze nekem a kép...

Viszont minél többet gondolkodtam, annál tisztább lett az elmém, és annál jobban jöttem rá arra, hogy itt tulajdonképpen én vagyok a legnagyobb gyökér.