A néma srác ablaka(JM) ~ Befejezett

4.rész

-Wow, tényleg nagyon szép. - bámulta Jiwon a telefonomban lévő képeket. Lefotóztam neki a környéket, a házunkat, a szobámat, mindent amiről tudtam, hogy érdekelni fogja. - Olyan, mint valami rejtélyes, eldugott kis városka.

-Rejtélyesnek rejtélyes. - jegyeztem meg halkan, miközben eszembe jutott Jimin. A furcsa találkozásunk, és a még furcsább kapcsolat közöttünk. Úgy gondoltam, még nem kell beszélnem róla senkinek, több okból kifolyólag sem. Egyrészt nem akartam, hogy a lányok megrohamozzák, róla faggassanak, másrészről pedig meg akartam tartani magamnak. Legyen ez az én titkom, legyek én az első ember, akiben megbízik.

Az egész barátnőkkel töltött idő alatt csak rá gondoltam. Egyszerűen nem tudtam kiverni őt a fejemből. Szerettem volna beszélni vele, főleg úgy, hogy tudtam, vár rám. Biztos voltam abban, hogy várja, mikor érek haza, mikor foglalkozok vele is, hiszen ha nem ezt tenné, reggel nem adta volna a tudtomra.
Viszont jól éreztem magamat a lányokkal is, kicsit önzőségnek is gondoltam, hogy velük vagyok, miközben a gondolataim már másfele terjengenek.

Éppen az egyik utcán mentünk és beszélgettünk, mikor elhaladtunk egy könyvesbolt mellett. Megláttam még ott pár CD-t és képregényt is, és mivel nagyon színesek, hívogatóak voltak, egy pillanatra oda is léptem a kirakathoz, hogy megszemléljem őket. Amint pedig tekintetem végigjárattam a sok áru között, szemeim megakadtak egy könyvön.

Teljesen Jiminhez illett. A borítója, a tartalma, még a címe is. Tudtam, hogy meg kell neki vennem, egyszerűen tökéletesen hasonlított rá. Amint megláttam, csak is ő jutott eszembe róla.

-Egy pillanatra várjatok meg! - intettem a többieknek, akik bólintottak, én pedig besiettem a boltba. Egy darabig keresgéltem a polcok között, kerestem a szerző nevét, mindenféle részlegen, de nem találtam belőle egy darabot se. Szomorúan lépdeltem az ajtó fele, mikor az eladó megszólított.

-Esetleg segíthetek valamit? - kérdezte kedvesen.

-Igen, azt a kirakatban lévő fehér könyvet kerestem volna, de úgy látom sehol nincs a polcok között.

-Az az utolsó darab. - mosolyodott el, majd odalépett, és óvatosan kiemelte azt nekem. - Kedves és tanulságos kis történet, sokan szeretik. Elviszed?

-Igen! - csillantak fel a szemeim a tudatra, hogy mégis elviszem neki. - Be lehet esetleg csomagolni valahogyan? Ajándékba lesz.

A hölgy bólintott, és meg is tette, amit kértem. Széles mosollyal az arcomon szorítottam magamhoz a könyvet, alig vártam, hogy odaadjam neki. Kíváncsi voltam a reakciójára, nagyon szerettem volna őt közelebbről is megismerni.

-Mit vettél? - kíváncsiskodott Jiwon, mire megvontam a vállamat.

-Csak egy kis olvasnivalót, unalmas lesz egy idő után. Mit csináljunk? - kérdeztem, mert már délután körül járt az idő. - Van kedved valamihez?

-Az a baj, hogy már elfáradtam, de nem hagylak itt. Mikor megy haza apukád?

-Még van idő addig. - sóhajtottam, mikor meghallottam magam mögül, hogy valaki a nevemen szólít. Megfordultam, és megláttam Jimin szüleit, amint az autóból integetnek nekem hevesen.

-Naeun, mi pont indulunk vissza! Szeretnéd, hogy elvigyünk, vagy még maradsz a barátaiddal? - kérdezte Jimin anyukája, mire ránéztem Jiwonra.

-Menj csak, megyek én is. - ölelt át. - Legközelebb majd egy még jobb programot találunk majd ki.

-Rendben. Szia! - intettem, majd a várakozó szomszédaimhoz siettem. - Köszönöm szépen, ez most jól jött.

Egy ideig csendben üldögéltem, viszont kíváncsiságom kezdett egyre erősödni. Szerettem volna pár dolgot megkérdezni Jimin szüleitől, de nem tudtam, hogyan reagálnának a dologra. Viszont, ha ők maguk szeretnék, hogy barátkozzunk, csak nem haragudnának meg nagyon, ha egy kicsit faggatóznék. Maximum nem válaszolnak, ha esetleg érzékeny a téma.

-Kérdezhetek valamit...

-Jimin érdekel, igaz? - fordult hozzám hátra az anyukája, mire bólintottam. - Mit szeretnél róla tudni?

-Hát...én magam sem tudom. Mit szeret, mit szokott csinálni...

-Segítenék én, de mi sem tudjuk. - sóhajtott. - Teljesen elzárkózik tőlünk, nem nagyon kér semmit sem. Mi magunk szoktunk neki venni ezt-azt, annak mindig örül, de ő maga nem nyit felénk. Már szinte semmit nem tudunk róla. Egyre jobban taszít minket magától, mintha már nem is lennénk az élete része. Többnyire a szobájában van, néha közlekedik csak.

-De miért? - kérdeztem, és rájöttem, ez lesz egy érzékeny pont. Lehet nem kellett volna. - Nem kell válaszolni, csak...

-Meg fogod tudni, amint eljön az ideje. Kérlek Eun. - fordult felém jobban. - Segíts neki. Zökkentsd ki ebből az állapotból, mert egyre jobban süllyed el benne, és mi már nem tehetünk semmit. Segíts neki, mielőtt belebetegszik, vele együtt pedig mi is.

-Ami azt illeti. - vonakodtam attól, vajon elmondjam e nekik az igazat. - Már beszéltem vele. Igazából írogattunk, lapon kommunikálunk. Az ablakon át.

-Hajlandó volt veled tárgyalni?

-Igen. Ezt neki vettem. - mutattam fel a kezemben lévő kis csomagot. - Egy könyv. Remélem ma oda tudom neki adni.

-Szeretnéd, hogy átadjam, vagy...

-Én szeretném. - mondtam, mire az anyukája könnyes szemmel bólintott.

-Köszönöm. - mosolygott, mi pedig haladtunk tovább.

Vajon el fogja fogadni az ajándékomat? Fogok tudni vele beszélni, találkozni? Engem is ellök majd, vagy engedi, hogy közel férkőzzek hozzá?