A néma srác ablaka(JM) ~ Befejezett

14.rész

Lehajtott fejjel lépkedtem befelé a házunkba, soha nem éreztem még ennyire rosszul magamat. Bántottak már meg sokszor, nem azzal volt a problémám, az zavart, hogy ez most Jimin volt, olyan dologgal, amit nem lehet félvállról venni. Én szeretem őt akkor is, ha egy telefon segítségével kommunikálunk, akkor is, ha az ablakra ragasztgatja a kis üzeneteit, akkor is, ha csak úgy együtt vagyunk egy szó nélkül. Megtanultam tettekkel és mozdulatokkal beszélni, hogy neki is könnyű legyen az élet, erre kiderül, hogy tulajdonképpen feleslegesen, mert a barátom, egy sunyi, alattomos, figyelemre éhező alak. 

Mélabús megjelenésem anyának is feltűnt, abbahagyta ténykedését, és vállamnál fogva leültetett az egyik konyhai székre. 

-Mi a baj? - kérdezte, és én úgy éreztem, ez is egy olyan dolog, amit elmondhatok neki. Számomra anya több volt, mint egy anyuka, ő volt a legjobb barátnőm is, soha nem titkoltam előle semmit sem, ő pedig nagyon jól végezte a dolgát. Jobb volt, mint egy pasi, egy barátnő, egy testvér, mindenkinél jobban szerettem őt, és ezt tudta is, ezért igyekezett mindig mindent úgy tenni, hogy nekem jó legyen. - És miért sírsz? - törölte le az arcom, ami nekem fel sem tűnt, hogy ismét nedves. 

-Jimin beszél. - mondtam ki legfrissebb információmat. - Hazudott nekem, átvert, én meg még sajnáltam is amiatt, hogy szegények így kell élnie. 

-Szóval elmondta? - kérdezte anya, mire az én szemeim kikerekedtek. 

-Te tudtad? - kérdeztem nagyot nyelve, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy rajtam kívül mindenki tudta. Csak én lehettem ennyire vak meg hülye, úgy éreztem, mintha rajtam nevetne a fél világ. 

-Igen. Amikor kiderült, hogy szeretitek egymást, a szülei átjöttek, és elmondták. Jimin nem néma, tud beszélni. De oka volt arra, hogy nagyon sokáig hallgasson, szeretném, ha kedves lennél hozzá, és hagynád, hogy megmagyarázza neked. Ne vonj le rossz következtetéseket, semmi sem úgy van, ahogyan te gondolod. 

-Te most véded őt? - kérdeztem teljesen megdöbbenve. - Anya, felfogtad te? Hazudott nekem! Hazudott, becsapott, átvert, kihasznált! 

-Nem az, hogy nem akarta neked elmondani. Nem tudta, hogyan kellene. - csóválta a fejét anyukám. - Jimin élete nagyon nehéz volt, egészen addig, amíg bele nem csöppentél te. Ne legyél makacs, és adj neki esélyt. 

-El sem hiszem, hogy te ilyeneket mondasz nekem. - álltam fel, majd meg sem hallgatva további beszédét, felcaflattam a szobámba, magamra zártam az ajtót, elhúztam a függönyömet, és bedőltem az ágyamba. 

Tessék. Jimin miatt még az anyukámmal is összevesztem, akivel eddig szinte soha nem tettem, illetve teljesen átáztattam párnámat a könnyeimmel. Mindezt egy néma srác miatt. 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

-Akkor nem haragszol rám? - nézett a szemeimbe Jimin. 

-Nem. - mosolyogtam, miközben szórakozottan piszkáltam egyik kósza hajtincsét. - De csak annyit árulj el, miért nem mondtad el nekem? 

-Őszintén? - pislogott rám egy sunyi arckifejezéssel. - Élveztem, ahogy feltétel nélkül foglalkoztál velem. Hogy ennyire gyenge jellemű vagy, egy kis titokzatossággal le tudtalak venni a lábadról. El sem hiszem milyen könnyen besétáltál a csapdámba. Kis naiv Naeun... - kacagott fel, hangja pedig egyre csak távolodott. 

Levegő után kapkodva ültem fel az ágyamba, azon gondolkodtam, mennyire is valóságos volt az álmom. Lehetséges, hogy azért, mert tényleg ez állt a dolgok hátterében. Nem tudtam biztosra. 

Telefonomon megnéztem az időt, ami tíz órát mutatott, igencsak elszaladt az idő, ilyenkor már régen fent vagyok. Nagyot sóhajtva igazítottam meg a fészekre emlékeztető hajamat, és megnéztem a telefonom értesítéseit. 

Jimin, Jimin, Jimin mindenhol. Az üzeneteim nagy része tőle érkezett, de nem akartam megnyitni egyiket sem. Csak néztem azt a pár szót, amit a kijelzőn megjelenített az alkalmazás, viszont ahogyan olvastam őket, egyre kezdtem elszomorodni miattuk, és azt érezni, hatalmas hülyeség amit csinálok. 

"Naeun, annyira sajnálom, ami történt. Nem akartam hazudni neked, én csak..." 

"Kérlek, legalább nézd meg az üzeneteimet!" 

"Legalább csak egy esélyt adj, hogy mindent megmagyarázzak!" 

"Nem csak te érzed magad rosszul, nekem sem könnyű!" 

"Nem akarlak elveszíteni! Túl fontos vagy a számomra!" 

"Kérlek Naeun, ne csináld. Beszéljük meg!" 

"Annyira hiányzol..." 

"Szeretlek, Naeun" 

"Szia, nem akarsz ma egyet vásárolni? Kellene új ruha..." 

Az utolsó üzenetet kevés örömmel, de megnyitottam, viszont attól, ami benne állt, mosolyra húzódott a szám akaratlanul is. Jiwon mindig tudja, mivel tud jobb kedvre deríteni.

"Szia, nem akarsz ma egyet vásárolni? Kellene új ruha...vagyis igazából semmi szükségem rá, viszont apa adott nekem egy rakás pénzt, egyszerűen fájdalmas késztetést érzek arra, hogy elszórjam mindet! Gyere, nézzünk magunknak valami szépet, lányok vagyunk, alapból jár. Hívj fel amint ébren vagy, aztán menjünk, fosszuk ki a plázát!" 

Nevetnem kellett ezen a mókás üzeneten, Jiwon annyira jó barátnő. Tudta mi kell nekem, még akkor is, ha fogalma sem volt arról, hogy egyébként mit csinálok éppen. Visszaírtam neki, körülbelül mikor találkozzunk, majd ki is másztam az ágyból és elindultam felvenni valami szépet. 

Viszont út közben egyszerűen muszáj voltam óvatosan kinézni a függönyöm mögül. Jimin ott ült az ablaknál, pont úgy, mint mikor legelőször észrevettem. Szemeivel hol az eget pásztázta, hol az én ablakomat, most viszont most könnyek szántották végig arcának minden szegletét.

-Nem szabad megtörnöm. - mondtam magamnak. - Nem szabad hagyni, hogy manipuláljanak. Igen, erősnek kell lennem. Jót fog tenni nekem ez a csajos nap. - bátorítottam magamat, majd mindent hátrahagyva összevakartam magamat, és a városba siettem. Biciklivel, mivel senki nem volt otthon. 

Mikor elindultam, éreztem a fájó tekintetet a hátamon, viszont kemény szívem nem akart visszanézni. Féltem, hogy még a végén megtörök.