A néma srác ablaka(JM) ~ Befejezett

Epilógus

-Naeun, gyere le, mert el fogunk késni! - kiáltott fel anya, mire dörmögve igazítottam meg magamon az egyenruhámat. Szerettem iskolába járni, jól tanultam és az osztálytársaim, a tanáraim is szerettem, de most, valahogy egyáltalán nem volt kedvem az újbóli korán kelésekhez, az estig tartó házikhoz. Magához az iskolához.

Ezek gyenge kifogások voltak, igazából Jimin miatt nem akartam menni. Nagyon kevésszer találkozunk így, hogy én iskolába készülök. Már pár óra után is hiányzott, egy egész napot vajon túl fogok élni nélküle? 

-Naeun, siess már! Reggel egyébként is dugó van! - sürgetett most már apa is, így nem volt mit tennem, egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, és hátamra kaptam a táskámat. Még egyszer kinéztem az ablakon, hátha Jimin ott ül, de nem, helyette egy cetli fogadott. 

"Legyen szép napod! Majd találkozunk! 

-Hogy van képe? - puffogtam lefelé menet a lépcsőn. - Legalább köszönt volna el, vagy kívánt volna sok szerencsét, de nem, ez az ember visszafekszik aludni, hogy nem szégyelli magát. 

-Ideje visszaszokni reggelekhez. - nyomott anya a kezembe egy szendvicset. - Majd megeszed a kocsiban, haladjunk. 

Bármennyire vártam azért, hogy találkozzak a többiekkel, Jimin elrontotta ezt a jókedvemet. Miért nem várt meg, míg elmegyek? Vagy ha nincs dolga, legalább elkísérhetett volna! De nem, ő még pihen nagy boldogan. Nem is érdemli meg, hogy gondoljak rá. 

Tényleg tovább tartott a sulihoz érni, mint egyébként szokott, de ez az első nap, ráadásul reggel, nem volt meglepő. Diákok, felnőttek mindenhol, buszok, taxik, autók tengere. Lámpák, dudaszó, kiabálás, hát egy forgalmas nap kezdete. 

-Megjöttünk. - fordult hátra anyu. - Legyél jó, délután jövünk. 

-Rendben. Sziasztok! - másztam ki, majd kelletlenül a kapu fele lépkedtem, ahol a tanulók nagy részét ismertem, de feltűnt pár ismeretlen arc, gondolom idén is lesz új tanuló bőven. Jiwon már messziről kalimpált nekem, úgy nézett ki, mint azok a hatalmas gumibábuk. 

-Eunnie! - ugrott a nyakamba. - El sem hiszem, hogy végre minden nap láthatom azt a nyomi fejedet. 

-Igen. - mosolyodtam el. 

-Baj van? - nézett rám, miközben a termünk fele vezetett. - Nem nézel ki túl boldognak. 

-Áhh, csak Jimin. - legyintettem. - Azt hittem legalább elköszön tőlem, de nem, még aludt mikor eljöttem. 

-Lehet valami dolga akadt. - vont vállat. Igaza van, nem szabad morcosnak és mérgesnek lennem egész nap. Lehet valami dolga akadt. 

-Sziasztok! - integetett nekünk pár osztálytársunk, amit viszonoztunk is. 

-Megint együtt ülünk, igaz? - fordultam Jiwon fele, aki levettem rólam a karját, és megvakargatta a fejét. 

-Tudod, az van. - kezdett bele. - Hogy az unokatesóm most iratkozott át ebbe az osztályba, és mivel nem ismer senki, inkább az ő padtársa lennék most. 

-De hát mindig együtt ülünk! - néztem rá szomorúan. - Évek óta, most ki lesz akkor a padtársam? 

-Ismersz mindenkit, valaki biztosan melléd ül majd! - simított végig a vállamon, majd bement a terembe. Ez a rossz hangulatomat még lejjebb húzta, így nagyot sóhajtva léptem be én is a terembe. Szemeimet végigfuttattam a termen, vajon hol lesz nekem akkor helyem, mikor a szemem megakadt valakin. Az ablak mellett, egy fiú ücsörgött egyedül egy padban. Szőke fejével kifelé bámult az ablakon, és türelmetlenül kopogtatott ujjaival a padon. 

De mintha megérezte volna, hogy megérkeztem, felém fordult. Amint észrevett, széles mosoly terült el az arcán, táskáját pedig levette a mellette lévő székről. Nem tudtam elrejteni a boldogságomat, miközben sietve araszoltam felé. Hihetetlen, hogy itt van. 

-Jimin te mit keresel itt? - kérdeztem, miközben egy szoros ölelést adtam neki, és mélyet szippantottam az illatából. 

-Jöttem tanulni. - mosolygott, miközben én leültem mellé. Szemeimmel végignéztem rajta. Egyenruhája kifogástalanul állt, felszerelése teljesen megvolt. 

-De hát..hogyan? - faggatóztam tovább. 

-Most, hogy sikerült minden gátlásomat áttörni, szeretnék emberek közé jönni. Nem otthon tanulni egyedül, hanem diákokkal, egy iskolában. A barátnőmmel az oldalamon. Meglepődtél? 

-De még mennyire! - nevettem, majd nekidőltem a vállának. - Örülök, hogy itt vagy. Legalább láthatlak minden nap, és sokáig. 

-Én is. - simított végig a hajamon. - Kezdődhet az új szakasz. 

Jimin tehát ismét iskolába jár, velem egy osztályba. Nehezen indult, mert nem mindig sikerült elfogadnia az újakat, de én mellette voltam, és mosolyogva figyeltem ahogyan fejlődik és fokozatosan nyit már mindenki fele. Az osztály imádja, a fiúk nagyon jóban vannak vele, mindenhova hívják, sportolni, szórakozni. A lányoknak is bejövős, de csak óvatosan, tudják hogy már van egy lány az oldalán. Okos, ügyes, tanulékony, és igencsak beszédes.

Már nem az a gyenge, érzékeny fiú, akit három hónappal korábban megismertem. Teljesen más ember lett belőle, egy sokkal jobb, és egy sokkal szerethetőbb figura, és én boldog vagyok.

Igen, boldog vagyok, hiszen az én életem is megváltozott akkor, amikor megpillantottam a néma srác ablakát. 

---------------------

És vége. Ennyi volt. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, most, hogy ismét kitettem. Nagyon boldoggá tesz, hogy ennyien szerettétek, s hogy mindig kaptam valami visszajelzést , még a nehézségek után is❤

Más könyveim amiket olvashattok, ha van kedvetek:

-Románc a sötétben (romantikus, kissé beteg)
-Fake love (romantikus, kicsit beteg)
-Szerencsétlen rajongóm (romantikus, humoros)
-In love with a ghost (romantikus)

Köszönöm a sok szeretetet amit kaptam, remélem találkozunk még valamelyik könyvemnél ❤

Szeretlek titeket!!! ❤