A néma srác ablaka(JM) ~ Befejezett

17.rész

-Ez milyen? - léptem ki a próbafülkénél lévő függöny takarásából.  -Tetszik a csipke a tetején. 

-Nekem is. - bólintott Jimin, majd végignézett rajtam. - Igazából teljesen mindegy, te mit veszel fel, mindenben gyönyörű vagy. De egy másik színben jobban állna.

-Igazad van. - léptem a megfelelő polchoz, és leemeltem az eddigi kék helyett egy feketét. Igaza volt Jiminnek, tényleg jobban néztem ki a fekete kiadásban. Vigyorogva néztem magamat a tükörben, miközben azon gondolkodtam, hogy mennyire is fura a barátommal a plázában vásárolgatni. Nem is igazából fura, hanem új számomra. Hiszen eddig kerülte a társaságokat, nem szívesen ment sehova, ha mentünk is, mindig a legeldugottabb helyet választotta ki. Most pedig, velem kézen fogva járkált boltról boltra, részlegről részlegre, és velem együtt nézegette az áruház kismillió választékát. Miután megnyílt nekem, sírt is előttem, és képes volt túllépni a múltján, közölte velem, hogy szeretne szokványos barátként viselkedni, ami azt takarta, hogy vásárolni vitt, kajálni, moziban filmeztünk hétvégenként, az erdőben piknikeztünk, meg mindent, amit úgy általában a párok csinálni szoktak. Úgy akartuk, hogy szolid, visszafogott és kevésbé feltűnő legyen szerelmünk, hiszen nem akartuk a nyilvánosság elé tárni, hogy közöttünk tökéletes a kémia. Ez egészen addig sikerült, ameddig Jimin nem beszélt. Amint hangszálai ismét rendesen működtek, egyszerűen nem tudtuk takarni boldogságunkat. 

Puszilgatott az utcán, a boltban, szétválaszthatatlanok voltunk a moziban, a járdán, és a többi ember szitkozódva került ki minket, mert mi inkább nem mentünk arrébb az utakon, csak el ne kelljen engednünk egymás kezét egy percre sem. Olyan becenevekkel illetett, ami szerintem még másokat is zavarba hozott, nem csak engem, így nem meglepő hogy nem egyszer kaptunk fintorgó tekinteteket. 

-Szeretlek. - suttogta a fülembe Jimin, miközben hazafele sétáltunk. Igen, gyalog mentünk, mert annyival több időt tölthettünk el együtt. Egy puszit nyomott az arcomra, én pedig nevetve húztam összébb nyakamat, mert csikizett meleg lehelete.

-Én is. - vigyorogtam rá, szerintem a világ legidiótább fejével. - Nem alszol ma nálam? - kérdeztem, felajánlva neki az ágyam egy részét. - Azért az mégis csak kényelmesebb mint a moziban lévő szék. 

-Legyen, de inkább te gyere hozzám. - mosolygott. - Nálam több a hely. 

-Rendben. - egyeztem bele habozás nélkül. Alig vártam hogy vele aludjak, hiszen ez volt az első alkalom, és ez egy olyan dolog, ami nagyon fontos egy kapcsolatban. 

Jimin POV (szemszög): 

Furcsa érzéssel töltött el Naeun látványa. Nem mintha nem láttam volna eleget, minden nap találkoztunk, ha hívott, megjelent a fényképe, még a telefonom háttere is egy vele készült fotó volt. De ez volt az első alkalom, hogy több időt töltött el nálam, hiszen itt aludt. Anya boldogan fogadta, egész nap készült, sütött, főzött, bevásárolt, takarított. Imádta őt. Naeun fontos volt anyának, lehet, hogy még nálam is jobban kedvelte. Úgy tekintett rá, mint a megmentőmre, ami végül is nem állt messze a valóságtól, hiszen neki köszönhetem, hogy már nem ülök naphosszat, hónapokon át a szobámban, magamban gubbasztva. Szerette ha átjött, szerette ha vele töltöttem szinte minden időmet, szerette ha beszélgettek, mintha a lánya lett volna. Éppen ezért okoztam neki hatalmas örömet azzal, hogy éjszakára is áthívtam.

Az volt az első közös éjszakánk. Miután megvacsoráztunk, anya felhessegetett minket a szobámba, nagyon sok nassolni valóval, meg pár filmmel, amit ő kölcsönzött nekünk. Évek óta, most láttam anyát úgy szívből, önfeledten mosolyogni. Mintha ezalatt az idő alatt fiatalodott volna, mintha ismét igazán élhetett volna. Eleinte Naeun csak szétnézett a szobámban, de ez teljesen más volt, mint amikor legelőször itt volt. Mindent megnézett, mindent megfogott, és habár próbált tapintatosan viselkedni, rávettem, hogy minden kérdését tegye fel amit csak szeretett volna. Többnyire a tesómról kérdezett, én pedig fájdalom nélkül tudtam válaszolni mindenre. Megnézegette a közös képeinket, és habár nem úgy szánta, de elég viccesen jött ki, mikor megállapította, én sokkal helyesebb vagyok. 

-Örülök hogy itt vagy. - simítottam ki egy tincset az arcából, hogy ne zavarjon a kilátásban. A szabad részre egy puszit adtam, de nem nagyon érzékelte, mert teljesen lekötötte figyelmét a fényképalbum. - Figyelsz rám? 

-Persze. - bólogatott, szemeit le sem vette a kis könyvről. - De most nem kérek, egyél nélkülem. - lapozgatott tovább, belőlem pedig kitört a nevetés. 

-Nem is figyelsz rám. - vettem el tőle az albumot. - Mit kérdeztem?

-Hé, add vissza! - nyúlt volna a korábbi tárgyért, de én azt a fejem fölé emeltem. - Na, miért vagy ilyen? Még a felénél sem tartok. 

-Mit kérdeztem? - figyeltem szórakozottan, ahogy gondolkodik. 

-Hogy nem vagyok e éhes, nem? - kérdezett vissza, mire nevetve letettem a kis könyvet, és a szemébe néztem. 

-Nem, még csak meg se közelíti. - mosolyogtam. - Azt mondtam, örülök hogy itt vagy. - adtam egy puszit az arcára. 

-Én is. - hunyta le a szemét. - Jól esik, hogy végre beleláthatok a kis világodba. 

-Már nem csak belelátsz. - simítottam végig a haján, és óvatosan végigdöntöttem az ágyon. Mellé telepedtem, vele szemben, úgy figyeltük egymást. - Már a részese vagy. - hajoltam hozzá, és megcsókoltam.

- - - - - - - - - - - - 

*Lol, elolvadok a saját könyvemtől XD