Az élet amit Tőle kaptam (+18 - ChanBaek) ~ Befejezett

A találkozás

Baekhyun pov.

Ismét otthon voltam, mint az elmúlt 1461 napban is. Az unokatestvéremmel Seungwoo-val élek Seoulban már 4 éve, mióta felfedeztek nálam egy ritka szívbetegséget. Igazán hálás lehetek neki, hisz még a saját szüleim is eldobtak, mikor megtudták, hogy beteg vagyok. Habár sosem éltünk túl jól mindig mindent megtett azért, hogy ne érezzem úgy, hogy csak nyűg vagyok a számára. Rengeteget dolgozott azért, hogy a gyógyszereim ki tudja fizetni, de sosem panaszkodott. Most is habár már este van, még mindig dolgozik. Engem nem enged dolgozni, mert mindig félt, hogy bajom történik, habár nehéz fizikai, futkározós munkát valóban nem tudnék végezni, de biztos akadna valami, amit még én is meg tudnék csinálni. Mivel ezt nem engedi, így csupán a házimunkában, és a főzésben tudok neki segédkezni, de mindig azt mondja, hogy ez számára elég.

Már vége volt a tíz órai híreknek is, de Seungwoo még mindig nem ért haza. Kezdek kissé izgulni, habár sokszor jön későn, mindig félek, hogy valami baja történt, elkapta egy banda és megverte vagy a ami rosszabb meg is ölte. Elmélkedésemből a zár zörgése térített vissza a valóságba. Felpattantam, és az ágy melletti paplanba bugyolálva magam siettem az előszobába, hogy ott köszönthessem, amikor belép, ám meglepetésemre nem egyedül volt. Amint meglátott elmosolyodott, majd felém lépett, hogy a mögötte lévő férfi is bejöhessen.

- Baekhyun, szeretném bemutatni a főnököm Park Chanyeolt, a Park Enterprise vezérigazgatóját. Chanyeol úr, ő Baekhyun, az unokaöcsém.

- Nagyon örülök Baekhyun, Chanyeol vagyok. – Köszön egy apró mosollyal szája szélén.

- Üdvözlöm Chanyeol úr. Hozhatok esetleg önnek valamit inni? Vagy esetleg enni? – Kezdek belelkesülni, hisz Seungwoo nagyon ritkán enged bárkit is a házunkhoz, így alig vannak vendégeink. Legalább ilyenkor csinálhatok valami hasznosat.

- Egy pohár vizet elfogadnék, köszönöm. – Néz rám, miközben leveszi a cipőjét, és unokabátyám vezetésével a nappaliba megy.

- A papírok a dolgozó szobámban vannak, azonnal hozom őket. – Hallom Seungwoo hangját amint beérek a két pohár vízzel a kezemben.

- Ne hajszold túl magad, menj fel a szobánkba, mindjárt megyek én is. – Teszi kezét vállamra kifelé menet,

- Ugyan már ne aggódj, egész nap pihentem. – Mosolygok rá, és leülök Chanyeollal szemben, a fotelba mire megadóan sóhajtva folytatja a z útját. – És, hogy-hogy Ön itt van? Ne értse félre nem baj, csak Seungwoo sosem szokott vendégeket haza hozni, így igazán magányos a ház. – Nézek Chanyeolra egy apró mosoly kíséretében.

- Néhány fontos papírt itt hagyott, amit még ma alá kell írnom és mivel ez volt a leggyorsabb opció, így magam jöttem el ezt elrendezni. – Néz rám felvéve a poharát, és belekortyolt a friss vízbe.

Miután Seungwoo visszajött csak ültem és hallgattam őket, mígnem éreztem, hogy mellkasom erősen szúrni kezd, így jobb ötletnek tűnt azonnal elhagyni a nappalit. Nem akartam ezzel is terhelni az itt lévőket, mikor még ilyen későn is dolgoztak. A konyhába siettem, ahol a gyógyszereim után kezdtem kutatni a fiókban ahol lenni szokott, de most különös módon nem ott volt. Több mellette lévő fiókot is átnéztem kapkodva, hátha ott van, mikor eszembe jutott, hogy mivel elfogyott minden bizonnyal még Seungwoonál lesz, aki ma volt kiváltani egy újabb adagot. Nehézkesen botorkáltam el a nappali ajtóig, ám éreztem, hogy már késő. Minden porcikám remegni kezdett. Az ajtófélfába kapaszkodva csúsztam a talaj felé ahol egy hangos puffanással értem földet. A hanghatásra a nappaliban tartózkodók is felkapták a fejüket és Seungwoo amint észrevette a földön remegő alakomat, egyből a táskához rohant, ahonnan elővéve gyógyszeremet rohant hozzám. Látásom már kezdett homályosodni és hallásom is igen csak lecsökkent. Csupán hangfoszlányokat tudtam kivenni, valamint azt, hogy Chanyeol az asztalról elvett vízzel sietett hozzánk.

Chanyeol pov.