Az élet amit Tőle kaptam (+18 - ChanBaek) ~ Befejezett

Mi történik?

Baekhyun pov.

- -kkie... Baekkie, ébredj – hallom szerelmem rekedt hangját, majd érzem, ahogy végigsimít meztelen oldalamon. – Be kell venned a gyógyszereid és Dr. Seokjinhez is indulnunk kell lassan. Hallod? – kuncog fel, mikor nyöszörögve fordítom el fejem. Nem tehetek róla, iszonyatosan fáradtnak érzem magam a tegnapi nap miatt. Nem vagyok még ehhez elég edzett. – Én nem akartam ehhez folyamodni, de ha nem kelsz fel, kénytelen vagyok-...

- Fent vagyok! – hadarom el gyorsan kinyitva szemeim, mire egy ártatlanul mosolygó Chanyeol néz vissza rám.

- Jó reggelt, álomszuszék – kuncog fel, miközben megsimítja arcom.

- Mit csináltál volna, ha nem kelek fel? – ráncolom össze szemöldököm, miközben fejem beledöntöm tenyerébe.

- Nem terveztem semmit, szóval örülök, hogy kinyitottad a szemed – vigyorodik el gyermekiesen, mire csak megforgatva szemeim ülök fel egy fájdalmas szisszenés kíséretében.

- Jesszusom. Ez mindig így fog fájni? – rándul grimaszba arcom, mire szerelmem bocsánatkérően néz rám és rázza meg a fejét.

- Nem. Csak az első pár alkalom ilyen rossz. De a következő már jobb lesz, megígérem – bólint egy hatalmasat, hogy megerősítse magát mondandója helyességében, mire kissé felnevetek.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rám – hajolok hozzá, egy rövidke csókért, mire elmosolyodik.

- Ez csak természetes. Így sem tudtam eléggé odafigyelni – sóhajt fel frusztráltan. – Hoztam egy kis almát reggelire, nézd össze is vágtam – nyújtja felém a tálat büszkén. Muszáj volt felnevetnem, annyira aranyosan nézett ki, mint egy büszke kisgyermek, aki most először lepi meg a szüleit valamivel, amit saját kezűleg készített.

- Köszönöm szépen – borzolom össze haját, hogy meglegyen a hatás, mire ő is csak felkuncog.

- Gyere, mondd, hogy ááá – nyújt felém egy falatot, miközben ő is kinyitja száját.

- Chanyeol. A fenekem fáj, nem a kezem. Meg tudom enni magamtól is – nevetek fel, miközben a kis villáért nyúlok, de egyből el is húzza azt. Értetlenül nézek rá, mire megválaszolja fel nem tett kérdésem.

- Én szeretnélek megetetni – nyújtja ismét felém a kisméretű evőeszközt, mire nagyra nyitom számat és hagyom, hogy beletegye a falatot. Ezt még elvégzi néhányszor, ameddig ki nem ürül a tál, majd az éjjeliszekrényről elvéve egy pohár vizet és a gyógyszerem, felém nyújtja.

- Köszönöm – veszem el és tőle, majd beveszem a reggeli adagom és leöblítem a megfelelő mennyiségű vízzel. – Úgy érzem magam, mintha egy hercegnő lennék, amiért így kiszolgálsz – kuncogok fel, mire felém hajolva nyom egy lágy puszit ajkaimra.

- Számomra az is vagy – néz rám komolyan.

- Hercegnő? Nem lehetne akkor már inkább herceg? – ráncolom szemöldököm, mire kuncogva csóválja meg a fejét.

- A herceg én vagyok, és a hercegeknek szükségük van hercegnőre. Aki pedig egyértelműen te vagy.

- Ya! Miért ne lehetnék én a herceg akkor? – kulcsolom kezem nyakába, miközben teljesen felmászik az ágyra és rám fekszik, mire nyikkanok egy kisebbet, amit csak egy apró kuncogással reagál le.