Az élet amit Tőle kaptam (+18 - ChanBaek) ~ Befejezett

Szülők és barátok

Baekhyun pov.

Ahogy nyelvével lassan végigsimított alsó ajkamon, kissé vonakodva bár, de leejtettem állkapcsom, ennek köszönhetően nyelve átcsusszant szájüregembe így vonva egy sokkal érzékibb és mélyebb csókba. Egyik keze pólóm alól tarkómra csúszott onnan egyenesen fel hajamba ezzel megakadályozva, hogy elváljak tőle. Mikor hallottuk a lift apró csilingelését, ami az ajtó nyitódását jelzi, gyorsan libbentünk szét, de még elkaptam apró mosolyát, ahogy bíztatóan pillant szemeimbe. Teljesen összezavarodva szálltam ki öléből és visszahúzva szájmaszkom, léptem kettőt előre, amikor megpillantottam azt a két embert, akik miatt a legtöbbet szenvedtem egész életem során.

- Sziasztok. – Mosolyodom el zavaromban, hiszen az előbbi miatt még kissé kavarog az elmém. -

- Baekhyun, drága fiacskám, hát meg sem öleled a szüleidet? – Villant egy undorítóan széles mosolyt „anyukám" és széttárja hozzá kezeit.

- Elnézést, de biztosan tudnak a betegségéről, ennek következtében kerülnie kell a szoros, közvetlen kontaktusokat. – Füllenti enyhe éllel a hangjában Chanyeol, megelőzve mielőtt bármit is tehetnék vagy mondhatnék, amiért nagyon hálás vagyok. – Oh, majd elfelejtkeztem, Park Chanyeol vagyok, üdvözlöm önöket a lakásomban. –Vet oda egy apró mosolyt a végére, és apámhoz lépve kezet fognak. –

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Chanyeol, amint megtudtam, hogy te vetted a szárnyaid alá a fiam, egyből tudtam, hogy jó helye lesz. Sokat hallottam már rólad a tv-ből és az újságokból. – Villant egy elégedett mosolyt felénk anyám, melytől felfordul a gyomrom. – Song Kyungmi vagyok, ő pedig itt a férjem, Byun Baekhoon. –

- Üdvözlöm, Byun Baekhoon vagyok. – Biccent egyet bizonytalanul Chanyeol felé az apám. –

- Nos, én nem sokat hallottam magukról, de hát hogy is hallhattam volna, amikor már évek óta nem találkoztak a fiukkal, nemde? – Mosolyodik el nyájasan és ártatlanul Chanyeol, mire anyám kissé elhúzza a száját, én pedig Chan mellé lépve lököm meg kissé, hogy fogja vissza magát. –

- Gyertek beljebb, üljetek le. – Invitálom őket a kanapéhoz, majd miután mindenki helyet foglalt, hozok üdítőket. –

- És mond csak, Baekhyun hogy vagy mostanában? Mi történt veled ameddig nem találkoztunk? – Fordul felém komolyan, keresztezve kezeit mellkasa előtt úgy várja válaszom. Esküszöm, mintha kihallgatáson lennék, olyan kényelmetlenül érzem magam. –

- Igazából én-... - Kezdenék bele, mikor félbeszakít. -

- Azon kívül természetesen, hogy összeszedtél egy gazdag fiatalembert, aki hajlandó eltartani téged... - Torkom kissé összeszorul, mivel én is tudom, hogy ez a helyzet, de így kimondva sokkal rosszabb, hiszen szándékomban áll mindent visszafizetni neki. –

- Elnézést, hogy közbeszólok, de nem igazán ez a helyzet. Maguk biztosan nem tudják, hiszen honnan is tudhatnák, ha nem érdekli önöket a beteg fiuk, de nem szedett össze és nem tartom el. Baekhyun rengeteget segít nekem itthon. A műtéte előtt tanulni is elkezdett, amit majd a cégemnél alkalmazhat, tehát ez nem eltartás, csupán előretekintés. – Meglepetten pislogok fel a colosra, amiért így kiáll mellettem, és habár egy kis füllentéssel, de teljesen elhallgattatta az anyámat. -

- Öm, nem vagytok éhesek? Chanyeol szakácsa rengeteg ételt készített, mivel nem voltunk benne biztosak, hogy mit szerettek... - Szakítom meg a kialakult kínos csendet nem sokkal később, mire apám szemei felcsillantak. –