Az élet amit Tőle kaptam (+18 - ChanBaek) ~ Befejezett

Miért ne?

Baekhyun pov.

- Baek! Baekhyun! Jól vagy? – hirtelen ülök fel a levegőt kapkodva. Mindenem csupa izzadtság, arcomon patakokban folynak a könnyeim. Fejem a mellettem aggódva figyelő óriásra kapom. Mikor alaposan végigmérem, és tudatosodik bennem, hogy nincs semmi baja, remegve bújok karjai közé, mire kissé megszeppenve ölel vissza. – Minden rendben? Fáj valamid? Vagy rosszat álmodtál? – túr bele hajamba így cirógatva fejbőröm. Még beletelik néhány percbe, mire összeszedem magam és egy hatalmas levegőt véve elengedem szorításomból.

- Jól vagyok, sajnálom ha megijesztettelek. Csak rosszat álmodtam – simítom hátra nedves tincseimet.

- Szeretnél beszélni róla? – húzódik közelebb kissé fáradt, de aggódón csillogó szemekkel vizslatva.

- Én csak... Ahh, Seungwooval álmodtam – erre kissé összerezzent és szemöldökét ráncolva nézett rám.

- Hogy jutott most eszedbe?

- Nem tudom – füllentettem lesütve szemeim. – Csak egyszerűen eszembe jutott. Azt álmodtam, hogy itt volt és el akart vinni valahova, ahova én nem szerettem volna menni. Te felébredtél, ezért elővette a fegyverét és lelőtt téged. Pont itt – helyezem tenyerem mellkasának a bal oldalára, ahol érzem szívének egyenletes dobogását.

- Ne aggódj! Seungwoo itt nem tud ártani neked – ölel magához, mire eltolom magamtól és kérdőn nézek rá.

- Itt? Miért, máshol akarna? Chanyeol, ő az unokatestvérem. Nem ártana nekem – mondom magabiztosan, habár még én sem tudom, hogy mit higgyek. Remélem Sehun hamar kideríti, hogy nincs hozzá semmi köze és csak paranoiás vagyok.

- Igen, úgy értettem, hogy a való világban – nevett fel zavartan a tarkójára simítva, mire kétkedőn pillantok rá.

- Amúgy is nagyon régen láttam már – sóhajtok fel szomorúan. – Biztos azért jutott eszembe, mert hiányzik.

- Sajnálom, Baekkie –húz magához, miközben eldől az ágyon velem együtt. Mellkasához bújva hallgatom szívverését, ami kezdi kiűzni fejemből minden negatív gondolatom.

- Ez nem a te hibád. Annyira megijedtem, hogy elveszítelek téged – motyogom mellkasába, mire hallom, hogy szívverése egy kissé felgyorsul.

- Sosem fogsz elveszíteni, hallod? Még ha szeretnéd, sem szabadulsz most már tőlem – mosolyodik el kissé, mikor rá emelem tekintetem, és egy gyengéd csókot nyom ajkaimra. – Most próbálj meg aludni, fent maradok, ameddig elalszol – simítja meg arcom, mire bólintok egyet, majd homlokom mellkasának támasztva csukom vissza szemeim.

Reggel hamarabb ébredek, mint Chanyeol, ezért óvatosan feljebb csúszok, hogy arcom szemben legyen az övével, így figyelem kisimult, nyugodt vonásait. Kezem óvatosan csúsztatom arcára ügyelve rá, nehogy felébredjen. Mikor kigyönyörködtem magam lassan mászok ki az ágyból, de amikor kelnék fel, két erős kéz ragadja meg derekam és egy pillanat alatt ránt vissza a puha párnák közé. Hangosan felnevetek, mikor gyengéden cirógatni, majd csiklandozni kezdi oldalam.

- Neheheheh! Parkh Chanyelolh hagyhd abbah! – küszködök könnyeimmel nevetés közben, mire végre abbahagyja, és egy ragyogó mosollyal az arcán köszönt engem.

- Szép jó reggelt picúr – nyom egy apró puszit ajkaimra,

- Jó reggelt. Nem akartalak felébreszteni, ne haragudj – törölgetem még mindig a nevetéstől kicsordult könnyeim.

- Ugyan, úgyis mindjárt szólna az ébresztőm – veszi gyorsan kezébe és kapcsolja ki a kis készüléket. Amikor hátára gördül én is rá fekszek, és állam mellkasán támasztom meg, mire édesen elmosolyodik.