Az élet amit Tőle kaptam (+18 - ChanBaek) ~ Befejezett

Köszönöm

- Hahóó, ébresztő már! – hallok meg egy elégedetlen hangot, miközben az ágy szüntelenül rázkódni kezd, fel és le.

Próbálok nyújtózkodni egyet, hogy kicsit kimenjen a zsibbadás a tagjaimból, de nem tudok megmozdulni. Szemeim egyből kipattannak, mire szinte villámcsapásként ér a felismerés, hogy Chanyeollal aludtam el az éjjel. Most is ugyan abban a pózban fekszünk, annyi különbséggel, hogy nem háttal vagyok neki, hanem szembe fekszem vele, szorosan mellette. Alvó arca kissé összerezzen, feltehetőleg az előbbitől, de még így is jól néz ki. Sokkal férfiasabb még alvás közben is, mint négy éve volt. Lassan felemelve kezem simítanék végig szemöldökén, mikor megérzem, ahogy az ágy ismét rángani kezd.

- Gyerünk már! Le akarok menni a tengerhez – hallok meg egy nagyon is ismerős türelmetlen hangot, mire ijedtemben akkorát ugrok, hogy sikeresen lefordulok az ágyról. Egyfájdalmas nyögéssel veszem tudomásul, hogy a padló bizony nem lett puhább az évek alatt, majd nehezen ülő helyzetbe tornázva magam fújom ki a bent ragadt levegőt.

- Mi volt ez? – ásít fel Chanyeol, mintha az eddig történtekből semmit nem észlelt volna. – Baekhyun? – néz rám kérdőm, mire csak megforgatva szemeim állok fel a földről.

- Végre már, azt hittem sosem keltek fel! – mászik be az előbbi helyemre Sejong, mire Chanyeol kikerekedett szemekkel néz a fiúra.

- Hát te? – simít mosolyogva hajába.

- Ne mond, hogy eddig komolyan nem hallottad? – kérdezek rá meglepetten.

- Eddig? – ráncolja értetlenül a szemöldökét.

- Jajj, Chanyeol apu! Már legalább egy tíz perce itt vagyok – sóhajt fel lemondóan a fiú, majd kibújik a takaró alól és mellém sétál.

- Ugye lemegyünk ma a tengerhez? – néz fel rám könyörgően, mire csak mosolyogva bólintok. – Ezaz, akkor megyek készülődni! – kiált fel boldogan, majd kirohan a szobából.

- Óvatosan, mert el fogsz esn-... - be sem tudom fejezni, mert egy hatalmas csattanás adja tudtomra, hogy már mindegy.

- Auu, jól vagyok! – hallom távolodó hangját.

- Biztos, hogy nem a te fiad? – nézek hitetlenkedve a magasabbikra, aki még mindig az ágyban fetreng.

- Hát, hacsak nem estél teherbe és szülted meg úgy, hogy nem tudsz róla, biztos – vigyorodik el, miközben kezét felém nyújtja.

- Bolond vagy – lépek felé a kezéhez nyúlva, hogy felhúzzam, ám egy pillanat alatt ránt be magához az ágyba. – Jesszus, eszednél vagy? – nézek rá morcosan, miközben átlendülve felettem kerekedik egy pillanat alatt fölém.

- Én? Mindig – vigyorodik el, miközben egyik kezével az arcomra simít. – Mondd csak, jól aludtál? – hajtja fejét nyakamba, ezzel kellemes borzongást kiváltva belőlem.

- Chanyeol, ne csinálj ilyeneket – motyogom, ám még így is megremeg a hangom.

- Milyeneket? – ad egy apró csókot a puha bőrre.

- Ilyeneket – tolom el magamtól fejét, ezzel elgördítve egész testét felőlem, majd gyorsan felállok az ágyból. – Ha nem készülődsz, a fiad még a végén lázadozni kezd majd – lépek a szekrényemhez, hogy kivehessem fürdőnadrágom, mire meghallom a colos frusztrált sóhaját, majd az ágy recsegését is, ami jelzi, hogy bizony kikelt az ágyból.

- Szóval tengerpart, mi? – lépked mellém, majd a sporttáskájában kezd kutatni a fürdőnadrágja után.

- Igen. Miért, talán már nem szeretsz fürdeni? – fordulok felé enyhe mosollyal az arcomon.