Az élet amit Tőle kaptam (+18 - ChanBaek) ~ Befejezett

Karjaim közt

Chanyeol pov.

Amint az ajtó kinyílt, üresség fogadott bennünket, ami habár elég gyanús volt, mégis tovább mentünk. Csak nem lehetnek olyan hülyék, hogy csak kint őriztetik a helyet... Gyomrom összerándul, mikor arra gondolok, hogy talán tévedtünk és Baekkie valamint Junmyeonék nem is itt vannak. Akkor kezdhetünk mindent elölről és ki tudja mennyi idő lesz még, mire megtaláljuk őket.

- Gyerünk, Chanyeol! Ne maradj le! – Ránt maga után barátom felsőmnél fogva, mire kirázva fejemből a gondolataim gyorsítom meg lépteimet. Nem most van itt az ideje az elmerengésnek, Chanyeol! Szedd össze magad!

- Vigyázz jobbról! – kiáltja el magát Sehun egyik embere, mire mindenki az adott irányba kapja a fejét, így még épp időben húzódunk vissza, mikor tüzet nyitnak ránk. A többiek természetesen lőni kezdenek vissza, miközben én hátrálok, hogy ne legyek útban. Tudom, hogy ez az, amit megbeszéltünk Sehunékkal, de mégis... Rosszul érzem magam, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem csinálhat semmit. Ahogy hátrálok, eszembe jut, hogy eljöttünk egy folyosó mellett. Talán ott megtalálhatom valahol Baekhyunékat... Tudom. Megígértem Sehunnak, hogy nem kezdek magánakciókba, de most mindenki elfoglalt, nem akarom megzavarni őket, viszont, ha nem próbálom meg... Nem tudok csak állni és várni! Végül eldöntve magamban, csendben lépkedek vissza az említett folyosóhoz, majd lefordulva rajta a falhoz húzódva osonok végig a szűk egyenesen. A végén két irányba ágazik el az út, az egyik egy felfelé tartó lépcső irányába, míg a másik az ellenkező irányba vezet. Egy ideig tanakodom, majd végül a másik irányt választom, hisz úgy érzem, Baekhyun arra lesz. Nem tudom megmondani, hogy miért, egyszerűen csak érzem.

- Chanyeol! Hol a fenében vagy?! – hallom meg a kis készüléket a fülembe, ahová egy igen csak ideges Sehun szól bele.

- Csak körülnézek kicsit – Suttogom bele a kis mikrofonba, mely a vállamnál van a ruhába szőve.

- Mondd eszednél vagy? Azt hittem megbeszéltük... Lehet, hogy ez miatt veszíted el végleg Baekhyunt! – rivall rám, mire csak bűnbánóan lehajtom a fejem, mit természetesen ő nem láthat.

- Nem érted, Sehun. Hogyan tudnék csak ott állni? – suttogom, miközben kilesek az egyik folyosóról, ahol megpillantok két nagyobb darab őrt, egy ajtó előtt. Egyből visszahúzódom, és gondolkodni kezdek. Csak úgy nem állítanának őröket egy üres szoba ajtajába. Ugye? Várj rám, Baekkie.

- Nem, Chanyeol, te nem érted! Ezért nem kellett volna velünk jönnöd! – hallom ideges kiabálását, mire csak megforgatom szemeim.

- Igen, igen, tudom – suttogom a lehető leg halkabban. - Sehun, most mennem kell, találtam valamit.

- Várj! Mégis mit? Chanyeol! Néhányan odamegyünk! Hol vagy? – hallom ideges szuszogását.

- Nem kell, Sehun. Te csak csináld azt, amit elterveztetek. Jelentkezem, ha van valami – kapcsolom ki a kis készüléket, majd újra kilesek, de még mindig ugyan úgy állnak ott és beszélgetnek. Gondolkodni kezdek, mikor is eszembe jut, hogy pontosan az ilyen és ezekhez hasonló helyzetek miatt van nálam fegyver. Előhúzom ruhám alól, és a falhoz simulok, egy hatalmas levegőt véve fújom ki azt, hogy lenyugtassam magam, majd megköszörülve torkom kopogtatok a falon, hogy ezzel valamilyen hangot kiváltva magamhoz csaljam őket. Nem is kell sokat várnom, az egyik nagydarab épp idegesen fordul be a sarkon, mikor azzal a lendülettel vágom tarkón a pisztoly aljával - hisz ölni nem akarok, csak elkábítani -, mire ennek köszönhetően egy hatalmas, valamint fájdalmas nyögés tölti be a folyosót. Időm sincs kiélvezni, hogy a férfi összeesik, hiszen egyből elkapva nyakam szegez a falhoz másik társa.

- Ohh, tehát a híres Park Chanyeol maga jött el ide – húzza gúnyos mosolyra a száját, miközben én a kezem övére csúsztatom és amekkora erővel csak tudom, hasba rúgom, mire hátratántorodik. – Mégis mit képzelsz, te...! – indul meg felém összeszorított ököllel, ám ütése elől elhajolva húzok be egyet hasába, mire fájdalmasan rándul össze és azzal a lendülettel vágja két könyökét hátamba, minek köszönhetően kissé megrogyok.