Az élet amit Tőle kaptam (+18 - ChanBaek) ~ Befejezett

Minden hegnek története van

- Chanyeol – csuklik meg hangom, mire tekintetét visszafordítja szemeimre. – Én... Én azt hiszem megöltem valakit – emelem fel remegő kezeim, majd nyaka köré kulcsolva fúrom fejem mellkasába, mire szorosan húz magához.

- Nem tettél semmi rosszat Baekhyun! Nem tehettél mást, ha te nem lövöd le, ő tette volna meg, hallod? – emeli el kissé fejem, mire nem tudok tovább uralkodni magamon, és kicsordulnak az első könnycseppjeim.

- Hogy állunk? – hallom meg Yixing hangját mögülem, mikor Chan az ölébe véve áll fel velem a hideg padlóról a test mellől.

- Úgy néz ki, nyertünk. Junhongot és a legtöbb emberét elfogtuk, és most jelenleg a pincébe vannak bezárva, megkötözve. Innentől Sehun dolga lesz gondoskodni róluk.

- Mi lesz velük? – kérdezek rá arcom nyakába fúrva majdhogynem suttogva.

- Feltehetőleg megkeresik a szerződést, amit régen kötöttünk és mindent, ami ahhoz köthető majd megsemmisítik. Utána pedig az egész ügy át lesz adva a rendőrségnek – simít hajamba, nyugtatóan.

- Abból nem lesz bajod? – tolom el magam, hogy szemeibe nézhessek.

- Éppen azért semmisítjük meg a szerződést, és minden arra utaló nyomot, hogy ne lehessen.

- És Seungwoo? Vele mi lesz?

- Feltehetőleg lecsukják, mint Junhonggot. Akár életfogytiglanit is kaphat, sőt... - sóhajt fel, mire habár kissé megkönnyebbülök, mégis nyomás telepedik a mellkasomra.

- Chanyeol, menjünk innen... Kérlek – suttogom vállába.

- Persze – dob rajtam egy kisebbet, így rendesen átkarolva nyakát, lábammal pedig a derekát, tudok rajta csimpaszkodni. – Junmyeon, kérlek, maradjatok itt, ameddig Sehunék ideérnek.

- Persze megoldjuk, menjetek csak, innentől ránk bízhatod a dolgot – hallom megerősítésüket, majd érzem, ahogy elindulunk. Nem sokáig tudom követni az eseményeket, ugyanis ahogy lassan kiszáll testemből az eddig benne dolgozó adrenalin az iszonyú fejfájástól, mi kínozni kezdett, a nehéz sötétség átveszi fölöttem az irányítást.

- Igen, most alszik. Nem tudom szerintem rendben lesz, köszönöm, Yixing – hallom meg szerelmem suttogását, majd megérzem kezét hajamba simulni.

- Chan? – szólalok meg, mire egyből elmosolyodik.

- Jó reggel Csipkerózsika – hajol ajkaimhoz, hogy egy csókba invitáljon.

- Mennyi az idő? – simítok arcára, miután elvált tőlem.

- Reggel hét múlt pár perccel, biztos nagyon kimerültél – mosolyodik el, mire csak bólintok. – Csináltam reggelit, éhes vagy? – simítja ki tincseim arcomból.

- Nem, köszönöm – ingatom meg fejem, miközben ülő helyzetbe tornázom magam.

- Pedig valamit enned kellene a gyógyszered miatt.

- Majd eszek egy almát – kelek ki az ágyból és a szekrényhez lépve kezdek keresgélni a melegítőnadrágjaim között.

- Mit keresel? Segítsek? – simít végig oldalamon, mire kissé összerezzenek, hiszen nem számítottam a hirtelen közelségére.

- Nem kell, köszi.

- Bakkie, minden rendben van? Olyan más vagy... Olyan rideg. Nem szeretnél beszélni a tegnap történetekről? – kérdez rá óvatosan, mire egy pillanat alatt önti el egész testem a nyomasztó bűntudat.