You will be mine- Jikook ( Befejezett!)

27.rész

Csak fekszünk a korházi ágyon és bámulunk magunk elé.
Jungkook meg sem mozdul, azt hiszem fél, milyen érzés is lehet megmozdulni lábak nélkül. Ugy megkérdezném tölle vajon fáj e, de nem merem, félek frusztráló lenne számára ez a nyilt kérdés. Kell még neki idő ehez a kérdéshez, vagy bármilyen másikhoz.
Meddig aludtam?- néz szemeimbe kezem szorongatva.
Pontosan fogalmam sincs, hisz azt sem tudom milyen nap van. Az időérzékem teljesen meghalt, ebben a világos szobában, hisz itt még este is világos van.
Öö...- nyögdécselek. Valahogy ki kell derítenem milyen nap van.
Gondolkozz!
Tegnap itt aludtam, meg előtte is, de azt hiszem tegnap előtt történt a baleset, vagy nem?
Igazából fogalmam sincs!- vallom be őszintén. Jungkook hmög egyet, hogy érti, majd csatornát vált a tvn.

A 2 napja elütött fiatal férfi ma 7 órakkor felkelt a kómából. A férfiról egyelnlőre csak annyit tudunk, hogy  petyhüdt bénulásban szenved, ami azt jelenti a lábai teljesen haszna vehetetlenné váltak...

A tv elsötétült, ahogyan Jungkook megnyomta a kicsapcsolás gombot.
2 napig aludtál!- mondtam neki megszeppenten.
Te pedig 2 napig nem aludtál!- ölel szorosan magához.
2 nap!
Mintha egy év lett volna. Úgy tünt Jungkook soha nem kel fel, de az orvosoknak hála felkelt és él, csak éppen nem tud lábra álni.
Nem hiszem el hogy az orvosok nem tudnak vele semmit csinálni, hisz azért vannak, hogy ezeket helyre hozzák.

Szerinted meg birom mozdítani?- simít végig lábán.
Nem hinném hogy képes lenne rá, hiszen ha valaki lebénult, nem tudja mozgatni az érintet testrészét.
Hát...- sütöm le tekintetem, mert lehetetlennek tartom, hogy megmozdítja, de nem töröm le.
Ha akarja próbálja meg!
Még pár percig csak nézi a lábát, aztán rám néz.
Nem megy!- gördül le az arcán egy könycsepp, amit amint meglátok eltávolítok onnan.
Idő kell neked! Erősödnöd kell!- pityergek én is, mint egy kislány.
Átkarolva egymást zokogunk a hófehér, egy kicsit ilyesztő szobában. Félek Jungkook depreszioba is eshet emiatt, de bizok benne, hogy elég erős, és nem engedi magát megtörni. Tudom meg fog javulni, de nem fog neki egyből menni. Idő kell a javulásához.

Sétálnánk eggyet? Vagyis...... Kell a friss levegő!- mutat rá a tolókocsira.
A szívem szakad meg hogy nem tud a saját lábán kijönni, így sok időt kell majd ebben a fehér, unalmas, mégis félelmetes szobában töltenie.
Felpattanok az ágyról és a székért rohanok, majd egy mozdulattal felkapom, az elég nehéz Kookiet, majd belehelyezem, mint a legtörékenyebb dolgot a világon. Féltem őt, jobban mint bármit, így nekem ő a legtörékenyebb, hisz a lábaitól is én fosztottam meg, és nem szeretnék még több gondot okozni neki.
Hová szeretnél menni?- hajolok elörre hozzá. Megkérdezem pedig tudom a választ, vagyis hát 2 tippem van.
1 haza, 2 a tetőre.
A tetőre!- jelenti ki nagy mosollyal arcán.
Tudtam! Ismerem már annyira, hogy tudjam hova szeretne menni ebben a percben.
Betolom a liftbe és megvárom még az megáll és végre kiszálhatunk. 2 napja nem voltam a friss levegőn, 2 napja nem ettem, mégis úgy érzem teljesen rendben vagyok, azon kívül, hogy valakinek az életét tönkre tettem. Soha nem fogom elfelejteni azt a törékeny, tehetetlen testet az autó előtt, aki csak az én hibámból hevert ott. Miattam bénult le, ez a tökéletes férfi, aki csak a táncnak élt.

Mennyivel jobb itt!- vesz egy mély levegőt.
Igaza van. Itt sokkal tisztább a levegő, nem érezni azt a jellegzetes korház szagot, mint a szobában, ami bevallom borzalmas.
Utálom a korházakat, most már jobban mint eddig! Mindíg az kerül be ide aki a legközelebb áll hozzám.
Szeretlek!- fogja meg kezem.
Ez a fiú valami hihetetlen! Még ilyenkor is mosolyog, ami az én arcomra is mosolyt csal. Annyira szeretem, hogy ilyen pozitív, és úgy mindent benne.
Szeretlek!- jelentem ki én is az eggyetlen szót melynek fontossága a legnagyobb erővel bír.
Egy óra mulva levittem Kookot, de ő nem szeretett volna kiszálni a kocsiból, így benne hagytam én pedig elmentem nagyon gyors mosdóba, mert már nem birtam tovább. Ahogy kiléptem a mosdo ajtakán, könybe lábadtak a szemeim, ahogyan megpillantottam Jungkookot, aki éppen gyakorolta a tolókocsival való közlekedést. Az arcán hatalmas mosoly jelenik meg amikor megpillant. Gyönyörű!!