You will be mine- Jikook ( Befejezett!)

21.rész

Beleegyeztem hogy ma Jungkooknál alszom, ezért összeszedtem pár holmit, és már mehettünk is.
Megparancsoltam neki, maradjon a nappaliba, nem szabad látnia mennyire megtörtem, mennyire meghaltam belül.
Tudtam, csak magamnak ártok azzal, ha nem megyek át hozzá, hiszen lelkem kiáltozik a segítségért, hogy valaki nyisson egy ablakot, amelyen fény szűrődik majd be ebbe a vak sötétbe.

2 gondolat között cikázik agyam.
Első, hogy nincs szükségem segítségre, hisz ha tényleg szeretnék, talán egyedül is kijuthatok innen.
A másik, hogy valaki fogjam meg a kezem és rángasson fel erről a helyröl.
Nem tudom eldönteni, melyik is az igazi.. , melyik az a kép amelyet tényleg magam előtt látok.
Akarom, hogy valaki megmentsen, de legfőbbként arra vágyom, hogy ez a valaki én legyek.
Hogy ne kelljen segítséget kérnem senkitöl sem, megoldjam egyedül.

Csal bámulok ki a kocsi ablakán, és nem az embereket, vagy a tájat figyelem, hanem a gondolatokat, az emlékeket.

Elgondolkodom, mit tettem volna, ha Jin nem kel fel. Mit tettem volna, ha meghal.
Rossz belegondolni, mi lett volna ha..!

Itt vagyunk!- mosolygott rám Kook,
mire én válasz nélkül kiszáltam az autóból. Felfelé menet próbáltam rá nézni, de nem ment. Nem akartam, hogy lássa, hogy megtörtem, hogy milyen is lettem, hogy kiszeressen belöllem.
Bármennyire is próbálok távol maradni tölle, nem megy. Akarom, hogy legyen a támaszom. Akarom, hogy ne hagyjon egyedül.

Nem vagy éhes?- ált meg az asztal előtt.
Mintha nem is itt lennék. Észre sem vettem, mikor értünk ide, vagy hogy mikor ültem le. Annyira elgondolkoztam, hogy az agyam kikapcsolt.

Nem köszönöm.- csaptam le a fejem az asztalra, ami egy kicsit fájdalmas volt.
Ettél már ma? Jimin tudom rosszul vagy! Hogy nincs minden rendben veled, de muszáj enned! Nem hagyhatod el így magad!- ült le mellém és szorosan átkarolt.

Pedig én ezt szeretném! Illetve azt is hogy tuszkoljon a számba valamennyi ételt, hogy addig ne hagyjon békén, míg nem ettem valamit.
Tudom hülyeség amit csinálok.., tudom nincs értelme ennek a gondolkodásmódnak, mégis így érzem magam. Kiabálok, bár hangtalanul, de ezt teszem. Arra vágyom, hogy ujra az a fiú lehessek, mint Jin balesete előtt.
Ujra normális akarok lenni, a magam módján. Ki akarok innen jutni!
Nem vagyok éhes.- mondtam szipogva.
Észre sem vettem, hogy sírok, hogy könycseppek folynak ki szemeimből.
Enned kell!- ült oda mellém egy tál levessel.
Nem!- nem vagyok éhes, de én is jol tudom, hogy ennem kellene.
Márpedig enni fogsz!- emelte fel fejem nagy mosollyal arcán, és a számhoz emelte a kanalat.

Hiába ellenkeztem, hiába ellenáltam, belém tuszkolta a tányér levest.
Rájöttem, igenis éhes vagyok, csak nem vettem észre az idegesség miatt.
Ugye hogy jól esett!- mosta el elégedetten a tányért, mire egy bólintással jeleztem, "igen tényleg jól esett."

Most pedig fürdés!- kacsintott rám és a fürdőbe vitt, ahol egy kád gözölgő víz várt.
Mikor engedte? Ennyire el lennék tévedve gondolataim sokaságában?
Nekiált vetkőzni, mire kikerekedett szemekkel bámultam rá.
Te sosem itt vetkőzöl le!- néztem végig lényét ahogyan lekerülnek rolla a ruhadarabok.
Tudom Chim, ha itt hagynálak csak egy percre is, eltünnél.-  rakott fel a mosógép tetejére , miután levette rollam a felsőmet.
Igaz!- húzom félmosolyra szám.
Igazából ez nem egy őszinte mosoly volt, csak nem akarom, hogy még jobban összetörjem, saját zuhanó énem miatt.

Beletett a kádba, ami enyhén volt csak meleg, de pont megfelelt nekem. Beült mögém, és lemosta a hátamat, amely bevallom jól esett. Az érintése, a meleg lehellete a hátamon.. minden amit csinált, egy kis boldogsággal töltött el.

Észre sem vettem, de már a szobában feküdtünk. Nem vagyok most képben és nem tudok odafigyelni arra, mi történik körülöttem.Csak az ablakon beszűrődő fény világítja be a szobát, amely így pont kellemes hatást ad.
Egy szál boxelalsóban heverünk az ágyon mind a ketten.
Ugye nem hagysz egyedül?- töröm meg a csendet amely közénk szorult.
Nem hagylak el Chimmy megígérem!- csókolt szájon, majd maga alá gyürve a derekamra ült.

Nem tudom miért mondtam ezt.
Nem akartam hangot adni ennek a pár szónak, mégis maguktól kiutat találtak ajkaim közül, és megtörték azt a hatalmas csendet.
Még egy ideig szenvedélyesen csókolóztunk, majd miután az ágy össze csuklott, inkább ráhagytuk.
Összeraktuk azt a roncsot és mosolyogva feküdtem rá Kook mellkasára. Őszintén mosolyogtam. Nem hiszem, hogy ez egy erős jele lenne annak, hogy igen is megtaláltam azt az ablakot, amely egy idő után mnyilik majd előttem, de valami remény mégis felcsillant bennem.

Köszönöm!- suttogtam a már alvó Jungkook fülébe. Nem kelt fel, de nem is ez volt a szándékom, csak meg akartam köszönni neki, hogy még így is vigyáz rám és nem hagy egyedül.
Nem tudom mi lenne velem nélküle, azt hiszem már el nyelt volna a mély és hiába kiáltoztam volna reménytvesztve, nem kaptam volna segítséget. De itt van ő, aki talán felsegít a mélyből, az eggyetlen személy, akire ebben a percben szükségem van.

Nem tudtam elaludni, a lábaim megállás nélül vittek a tetőre. Hiába vagyok fáradt, hiába mondom nekik álj, fordulj vissza, aludnom kell, csak mennek előrre, mint ha nem is a testem részei lennének.
Leülök a hideg levegőben, most nem a tető szélére, csak ugy valahová.
Ez is megváltozott bennem. Ha sétálnék az épület tetején, tudom az a valami erős érveket hozna fell létezésem ellen.
Így viszont nyugtatónak találom ezt a hűvös csendet, míg valaki meg nem töri a kellemes hangulatot.

Jimin?- hallok meg egy ferfi hangot mögülem.
Kook?- hunyorítok a sötétben, mert nem sokat látok.
Gyere be.-lépkedett óvatosan közelebb hozzám.
Rendben.- sóhajtottam egy hatalmasat, majd kezét megragadva levittem onnan.
Nagyon rosszul látsz a sötétben!-nevettem fel halkan.
Ez nem igaz!- kuncogott ő is.
Nem mindeggy mit kell látni a sötétbe!- húzta perverz mosolyra ajkait.
Imádom ezt a rossz fiút.
Tetszik benne, ha ugy van megértő, beszédes, de másik helyzetekben, perverz és fantáziadús.
Azok az emberek akik itt laknak és már 5 órakor fent virrasztanak, mind minket bámulnak, mert két srác egyszál boxeralsóba sétálgat a folyosón kézenfogva.

Be tudsz ma vinni Jinhez?- kérdeztem, miközben az ételt a számba tuszkoltam.
Mhm!- motyogta az igennek szánt válaszát, majd miután lenyelte a szájában levő falatot megkérdezte mikor szeretnék bemenni.
Igazábol annyi dolgom lenne.
Anya sirja, apához is be kellene mennem, Jint is látom kell, de közben iskolába kellene járnom.
Nem könnyű mindent egyszerre elintézni, egyedül minden sokkal nehezebb, de tudom képes vagyok rá.