ค ੮૯ς੮őՐ ✓

-5-

#JinAh szemszöge#

Gyönyörű volt a naplemente.

Imádom, hogy pont úgy helyezkedik a szobám, hogy a naplementét gyönyörűen lássam, viszont a reggeli napfelkeltére ne ébredjek fel. Mindjárt jön az a szokásos sötétség, és a csillagok. Hirtelen dörrent egyet az ég, én meg úgy megilyedtem, hogy egyet léptem is hátra, viszont valakibe beleütköztem, amitől mégjoban megilyedtem.
-Anyám!- kaptam a szívemhez, mikor megfordultam
-Maradjunk a Sehunnál- nevetett.
- Ne ilyeszgess! - fordultam el, de akkor már elkedett szakadni az eső. Na de jó. Akkor ez az estén is dalfesztivált tartok. Hál'istennek fedett az erkélyem, így nem áztunk el.
-Na menjünk be,  az kellene, hogy még egy törött kézre jönne egy megfázás. Testőr vagyok, NEM bébicsősz, se ápoló.
- Attól még bébicsősz maradsz- nyújtottam ki rá a nyelvemet és beszaladtam.
-Elmegyek fürdeni- szóltam
-De most tényleg fürdeni menj.
- Tényleg mi volt az a Kávéházas jelenet?  Hogy kerültél oda?
-Majd ha visszajöttél elmondom. -kacsintott.

Megőrülök ettől a sráctól. Egyszer meg se szólal, aztán le is követ, utánna megvéd, aztán szó nélkül beköti a kezem. És mi volt az a vigyor az arcán,  amikor apa azt mondta, hogy 24 órába vigyázzon rám?  Á legszivesebben azt a mosolyt letörölném az arcáról. Hirtelen dörgött az ég és villámlott, én meg úgy megilyedtem, hogy még sikítottam is egyet.Még az áram is elment a házba. Na akkor kezdtem el mégjobban parázni, hogy korom sötétbe, egyedül, csak egy pizsamába állok a tükör elött. Kiszaladtam. Kibe botlok megint bele? Persze, hogy a drága testőrömbe, aki meg se lepődött, hogy neki rohantam és még nem is zavartatta magát, hogy a házba korom sötét van. Mintha kőből lenne. Semmilyen apró mozzanat. Ahogy belebotlottam a mellkasában éreztem, hogy lélegzik és ver a szíve vagyis nem dermedt kővé, egy jó jel. Hátráltam, megint az orrom, de egy határozott mozdulattal magához húzott és szorosan átölelt. Meglepődtem, de mivel féltem viszonoztam az ölelést.