ค ੮૯ς੮őՐ ✓

-6-

Csak álltunk, a korom sötét helyiségben, egymást ölelve. Én becsuktam a szemem, mivel féltem. Sehun pólóját szorongattam a hátánál, mintha valaki el akarná venni. Sehun szép nyugodt ütembe vette a levegőt, semmilyen megrezzenész, ellentétbe velem, aki remegett, mint egy kocsonya. Ő is érezhette ezt, mivel elkedte simogatni a hátamat. Megnyugtató volt, de még mindig féltem, mivel az ablakot verte az eső és folyamatosan égi háború hangjait lehetett hallani.

#Sehun szemszöge#

Amint meghallottam a sikítást, rohantam le. Mikor az utolsó lépcsőfokra leért a lábam, egyszer csak villamlott és elment az áram. Nyugodtam sétáltam a fürdőszoba felé, mikor hirtelen kitört onnan JinAh és nekem szaladt. Úgy rontott felém, mint egy 6 éves, aki szörnyet látott
Éreztem, hogy félt. Nem elég, hogy fél egyedül, de még sötét is van. Mikor elkezdett hátrátni, megfogtam a vállát és magamhoz szorítottam. Átöleltem, szorosan öleltem, mintha valaki el akarná venni. Egy pillanatig éreztem, hogy meglepődött ezen a cselekedetemen de viszonozta. Szorosan átölelt és belemarkolt a pólómba és úgy döntötte a fejét a mellkasomra, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy nem dermedtem-e kővé. Nem láttam semmit, viszont éreztem, hogy lecsukta a szemét. 16 éves de úgy reszket mint egy nyárfa levél. Elkezdtem simogatni a hátát. Anyukám mindig ezt csinálta kiskoromba, amikor féltem. Éreztem, hogy lenyugodott, majdnem, hogy már egyenletesen vette a levegőt és már a szívének a ritmusa is közeledett a normálishoz. Visszajött az áram. Na ezek után nem hagyom egyedül éjszakára. Ahogy kinyitotta a szemét láttam rajta, hogy fáradt. Őszintén megsajnáltam.

#JinAh szemszöge#

Visszajött az áram. Lassan elengedtem Sehun-t és kinyitottam a szemem. Felnéztem rá és a tekintetünk találkozott. Gyönyörű sötét-barna szeme volt, ami inkabb közeledett a fekete egyik árnyalatához.

Megköszörültem a torkomat és elfordultam,  mert már éreztem, hogy az arcom színe kezd átváltozni egy rákra.
-K...Köszönöm- mire nagy nehez kimondtam Sehun el is tünt. Na de jó, ha valahonnan megilyeszt és eskü leütöm.
-Na miaz?  Nem jösz? -szolt vissza a lépcsőről fél úton. Szótlanul követtem.
-Köszi, ezt is- mosolyodtam el amikor beértünk a szobába.
-Maradjak? -nézett rám. Semmi bájvigyor, semmi viccelődés. Ugyan azzal a komoly arccal mondta, amivel legelőször találkoztam ma délelőtt.
-Tessék?!
-Ahogy az elöbb tapasztaltam nem igazán vagy ura a sötétnek. Kíváncsi lettem volna, hogy, hogy viselkedsz ha én nem lettem volna ott. -már elterült egy kissebb mosoly. Pont ezért verem meg a fiukat, mert gúnyolnak- De nyugi, elöttem nem kell titkolnod,   pont azért vagyok, vagyis tudod mit? Maradok! -erre csak kidülledt szemekkel néztem. Viszont amugy is épp rászorultam a segítségére,mivel ha nem lett volna az előbbi áramszünetnél lekuporodtam volna egy sarokba és akár sirtam volna is,  plusz egész éjszaka dalfesztivált játszottam volna.
-Na min gondolkozol?-uristen ilyen gyorsan odaért már? Tényleg képes a teleportálásra.
-Semmin, csak ma többet segítettél rajtam,mint ugy egész életembe apa emberei összesen.-feküdtem le mellé.Villámlott egyet,aminek nem kicsi hangja volt, így én reagáltam rá.Pont Sehun felé fordultam, mintha ő lenne a bástya ami megvédene. Anyához nem ragaszkodtam ennyire, mint hozzá most. A gondolkodásomból kizökkentett az,  hogy átkarolt és szorosan magához húzott. Fel volt kapcsolva az éjjeli szekrényen a lámpa, ami az én oldalamon volt. Óvatosan átnyúlt rajtam és lekapcsolta. A bal kezemmel már nyúltam is volna, hogy vissza kapcsolják, mivel most eszembe jutott, hogy a jobbon gipsz van, így nem kéne megpróbálnom azonban Sehun utánna nyúlt.
-Csak aludj. Csugd be a szemed, és aludj. Ne félj, itt vagyok. -húzta vissza a kezem. Szorosabban húzott magához, viszont ügyelt a kezemre. Gyorsan elnyomott az álom.