ค ੮૯ς੮őՐ ✓

-8-

Az alkunk megkötését Sehun telefonja csörgése zavarta meg.
(Felvette a telefon)
-Jó napot!
-...
-Igen
-...
-Értem
-...
-Oké
-...
-Viszlát
- Na én viszont menten suliba- intettem és már léptem is ki az ajtón. Elkezdem sétálni az utcán. Igen, abba a szerelésbe.
- A többi sofőrt se várod meg? -gurult mellém az autójával Sehun.- Na pattanj be.
-Amugy az előbb apával beszéltél? - ültem be az Audiba
-Igen, mondta, hogy én vigyelek suliba és, hogy megbeszélte a sulival, hogy beülök veled az órákra.
-MIVAN?! BIZTOS, HOGY NEM
-Nyugi már nem ál szándékomba, hogy a nyakadon lógok. -nevetett közben rám nézett.
-Az utat figyeld inkább - mutattam előrre.

Beértünk a suliba. A sok, ide-oda járkáló fekete BMW-k között csak úgy virított, a fehér Audi. Sokan meglepődtek, hogy nem a szokásos, fekete öltönyös sofőr hozott, hanem egy 22 éves srác.

Beértünk az osztályba. Rose-zal osztálytársak vagyunk, így értelem szerűen Rose mellet foglaltam helyet. Sehun, mintha nem ismerne elment a padunk mellet és a leghátsó sorba foglalt helyet. Sokan bámulták meg. Azt hitték új osztálytárs.
-Na miaz? A bébicsőszöd is elkísért? -kérdezte gúnyos hangnemnel Rose. Egyedül tőle és a szüleimtől tűröm a beszólást, meg talán Sehuntól.
-Csak Sehun kísért el-jelentettem ki nyugodtan
-Mi ez a hirtelen változás? Történt valami? -egy perverz mosollyal megfűszerezte a kérdését.
-Fejezd be- ütöttem bele kicsit a vállába- Perverz-nevettem
-Na majd mesélsz tesin- karolt át
-Hé! A kezem- védtem meg
-Hupsz bocsi, még mindig nem szoktam meg- tartotta fel a kezét védekezés képpen
-Hidd el, én se. Tegnap a jobb kezemmel nyúltam a telefon felé. Szerinted milyen érzés lehetett? -mutattam fel a begipszelt végtagomat.
-Áucs- húzta el a száját, ezzel mutatva, hogy együttérez.
-Na kedves diákok jó reggelt- lépett be az ének tanár. Igen, tökéletes, első óra ének, fele társaság alszik.
-Jó reggelt- köszönt kórusba a kómás osztály
-Na egy kis ébresztő jeleként, JinAh dobolsz nekünk? -kérdezte a tanár erre csak felmutattam a karom, hogy lássa a picike bökkenőt.
-Óh bocsánat, nem tudtam- hajtotta le a fejét
- De tudok egy kézzel is játszani
- Tényleg? Ha nem gond akkor hajrá- lelkesedett a tanár
Kimentem a hangszerhez, eközben láttam, hogy Sehun kiegyenesedik, ezzel mutatva, hogy kíváncsi rá.

Az egész osztály, beleértve Sehunt is, tátott szájjal nézték, hogy egy kézzel ugyan úgy tudok játszani.

Mikor végeztem visszamentem a helyemhez, és a tanár kezdte az anyagot magyarázni. Kottázás és zenetörténelem. Pff... Gyűlölöm. Nem értem, hogy minek kell más emberek életét megtanulni. Aztán kottázás. Minek? Semmi értelme az énekórának. Egy kis ébresztőt játszok, aztán megy az anyag. Mindenki körmöl, egyedül én nem, mivel bal kézzel még a ceruzát se tudom megfogni, így csak támasztottam a fejemet és figyeltem, mivel ha figyelek akkor suli után még több szabad időm lesz. Igen, ahogy látszik, az ének nem tartozik a kedvenc tantárgyaimhoz. Akkor jön a kérdés, mi a kedvenc tantárgyak, vagy van e kedvenc órám? Igen van, három is. Rajz, matek, fizika. Apa még zeneiskolába akart beiratni, mert szerinte "Music Genius" vagyok, azért mert 3 hangszeren is tudok játszani, de én inkább mérnöki suliba akartam menni,és mivel nem tudtunk közös nevezőre jutni,így az elit iskolánál döntött apa.

Végre vége, jöhet a tesi. Nagyszerű, 45 perc alvás után egy tesi, ami számomra azt jelenti, hogy 45 percem van unatkozni és az élet nagy problémáin gondolkozni. Mégis csak van előnye a gipsznek; nem kell tesizni és írni.
-JinAh kisasszony- szólt utánam az igazgató a folyosó közepén.
-Igen? - fordultam vissza
- Mivel DÖK(Diák Önkormányzat) elnök, így pár férfinak kéne beszámolót adnia a következő órába.
-Rendben
-Mi a következő órája?
-Tesnevelés
-Nagyszerű, úgyse tesizne- mondta lelkesen- becsöngetéskor az igazgatóinál- és ezzel sarkon fordult. Igaz nem tesiztem volna és megmentett az unalomtól, de mikor szakítok magamnak időt gondolkozni az élet nagy problémáin. Akkor a szokásos dumát elő kell venni, hogy milyen nagyszerű az iskola, hála a Lee vállalatnak. Igen, apám cége támogatja ezt az intézményt.
-Na miaz? Megdermedtél? -tette rá Sehun a kezét a vállamra. Akkor vettem észre, hogy még mindig a folyosón szobrozok.
-Mi? - próbáltam visszarázódni a valóságba.
-Nem tesire kéne menned?
-Nem, a szokásos DÖK elnöki mondókámat kell elmondanom, pár idegen pasinak, az igazgatóiban. -sóhajtottam
-Menjek veled?
-Öömm... Nem.. Kell.. - de igen is kell. Utálok egyedül lenni, főleg ismeretlen faszikkal.
-De azért veled megyek- jelentette ki és elindult az igazgatói felé én meg követtem.

Pont becsöngetésre értünk oda. Az igazgató pont nyitotta ki az ajtót és megdöbbent, amikor Sehun is mellettem állt.
-Jöjjenek be! - intett befelé. Az igazgatónak szokása mindenkit magázni, de nálam meg hozzárakja, hogy "kisasszony".

Már bent volt a két férfi, akik viszonylag ismerősek voltak, apámnak dolgoznak. Biztosan c cégtől jöttek, hogy leellenőrizzék, hogy érdemes e küldi a támogatást.
-Üdvözlöm önöket.. - kezdtem bele a beszédembe. Gyorsan végig mondtam a betanult szöveget, ők meg szép nyugodtan végig hallgatták.
- Egy kérdés-szolt közbe az egyik férfi- mi a neve?
-És az miért fontos magának? - vágta rá Sehun. Már sejtette, hogy mi a szándékuk, de nem igazán izgatott.
-Lee JinAh- mondtam határozottan.
-Lee úr lánya? -súgta az egyik férfi a másiknak. Na de jó és most jön a kivételezés.- Miért pont ön a Diák Önkormányzat elnöke?- nyomta meg a "pont" szót.
-Ő az évfolyam legjobb tanulója és a közösségez is segíti- válaszolt az igazgató.
-Főbb támogató lányaként könnyű élvonalba lenni- gúnyolódott a férfi
-És mi köze hozzá, hogy kinek a lánya és, hogy miért ő az elnök? -eskü Sehun sokkal jobb keresztkérdéseket tesz fel, mint én, mert a fickók csak hallgattak.