ค ੮૯ς੮őՐ ✓

-21-

-Mit akarsz Jackson?- fordultam vissza.
-Mi ez a fogadtatás drágám?- mosolygott- Nem örülsz nekem?
- Egy- felmutattam az ujjamat- nem vagyok a drágád. Kettő, Ki a fene örül neked?
-Kb az egész iskola?- tárta szét a karját.
-Menj a jó büdös fenébe- és már hátat is fordítottam neki. Felszálltam a gördeszkámra, a fülesemet visszatettem a fülembe és csak mentem egyenesen.
- Vigyázz- jött mellém egy fiú, de mire észbe kaptam volna már le is lökött a deszkáról és a földön találtam magamat. Annyira sikeresen estem, hogy kiment a bokám.
-Te normális vagy?- kiabáltam rá a fiúra aki útközben lepacsizott a többi talpnyalóval.
- Gyere, segítek.- nyújtotta a kezét Jackson. Elfogadtam, de kár volt mert félúton, amikor húzott fel, elengedte a  kezemet és visszaestem, így sikeresen még a csuklóm is kiment és a tenyeremről lejött a bőr és így vérzett. - Hupsz véletlen volt- gúnyolódott.- Ez van, ha faképnél hagysz. Na állj fel- utasított.
-Nem megy te idióta
- Illemre se tanítottak? Idősebbnek tiszteletet kell adni
- Idősebb a fene. Az a hülye egy év.
-Hé!- kiáltott egy fiú. Jackson hunyorítva figyelte a közeledő személyt. Amikor már kellő képpen közel volt az illető, egy erős lökéssel a földre taszította Jacksont.- Figyelmeztettelek! Gyere, segítek- nyújtotta a kezét. Akkor vettem észre, hogy Sehun az. Már nyújtottam volna a kezemet, de Jackson egy akkora pofont adott Sehunnak, hogy még a szája is felrepedt és vérzett neki. A kezével letörölte a vért   és egy ugyanakkorát lekevert neki. Jacksonnak kicsit jobban fájhatott, mivel intett a haverjainak, hogy menjenek.
-Menjünk- segített fel. Lassan odabicegtem a kocsihoz és beszálltunk.- Gondolom, nem akarod, hogy Baekhyun  ilyen állapotba lásson, vagyis elviszlek hozzám rendben?- mosolygott. Hogy tud ilyen állapotban mosolyogni? Ezek után. Elképesztő, kész rejtély ez a srác.
-Ahogy gondolod. 
- Amúgy mi történt? Hogy kerültél a földre?
-Hosszú sztori.  
-Na mesélj csak
-Ajj. Az volt, hogy kimentem deszkázni és Jackson utánam szólt. Végig hallgattam a mondandóját és utána ott hagytam. Jött a haverja és lelökött a deszkáról és úgy ment ki a bokám és a csuklóm.- hadartam el gyorsan. A felsegítős részt direkt kihagytam, mivel már így is láttam, hogy ideges.
-Ennyi?- csodálkozott
-Ennyi?! Épp elég ennyi. Ez se felel meg neked?- háborodtam fel.
-Nem erről van szó csak hát mondtad, hogy hosszú sztori és én tényleg elhittem, de ezek szerint csak meg akartál menekülni a választól.
-Ez volt a legésszerűbb ötletem, de ez se vált be.- húztam el a számat.
-Nem tudsz átvágni- nevetett.- Amúgy megérkeztünk.

-Azta - döbbentem le.- De várj- álltam meg az ajtó előtt.
-Mi a baj?
-A szüleid mit fognak szólni?- idegeskedtem. 
-Egyedül lakok- nevetett.
-Mivan?! 
-És most mi a gond?- nevetett.
-Ekkora házban egyedül laksz?- képedtem el. Nem értem őket. Hogy tudnak egyedül ellenni egy ekkora házban? Baekhyun is egyedül lakik, vagyis csak lakott mert most én boldogítom, de na, akkor is 5 évig egyedül volt. Aztán most Sehun is.
-Igen, kb 2 éve, asszem. Nem számolom.
-Hogy a jóistenben tudtok egyedül elleni ilyen nagy házakban? Engem megölne a magány.- ültem le a kanapéra mivel időközben beértünk. Gyönyörű fehér falak, amiken fekete minták voltak néhol. Barna fotelek és egy kis üvegasztal foglalt helyet az előtérben. A szoba egyik sarkában egy lépcső vezetett fel az emeletre, balról meg nyílt a konyha.  
-Hát úgy, hogy átjönnek a haverjaim és elütjük az időt. Majd bemutatlak nekik- tette le az üvegasztalra az elsősegély-dobozt. A kezemért nyúlt. Kicsit meglepődtem. A fertőtlenítő kicsit csípte a sebet, ami miatt fintorogtam.- Bocsi- mondta , amire csak megráztam a fejemet, hogy semmi baj. - Kész- engedte vissza a bekötött kezemet.
-Köszönöm! Akkor most én jövök- jelentettem ki. Közelebb ültem Sehunhoz és a fertőtlenítőért nyúltam.
-Tessék?- lepődött meg.
-Mivel te is elláttad a sérülésemet, így én is a tiédet. Plusz miattam sérültél meg és ennyivel tartozok.- rossz volt ezt bevallani, de hát ez az igazság. Miattam sérült meg .
-Ahogy szeretnéd- mosolyodott el. Hozzá is láttam. Az arckifejezésén láttam, hogy neki is csípi, de a szépségért meg kell szenvedni. 
-És veled mi történt?- kérdeztem, mivel nem csak a szája volt felrepedve, hanem volt még pár seb az arcán. Jackson nem tud ekkorát ütni, hiába hiszi magát kemény fiúnak.
- Találkoztam pár volt osztálytársammal. Ennyi az egész. Au- húzta el a fejét.
-Tűrj- megfogtam az állát és visszafordítottam felém. Éreztem, sőt fél szemmel láttam, hogy egész végig az arcomat fürkészi, viszont próbáltam a sebekre koncentrálni. 

#Sehun szemszöge#

-Találkoztam pár volt osztálytársammal. Ennyi az egész.- mondtam. Nem szeretnék neki magyarázkodni. Így is aggódik értem, nem szeretnék neki még több gondot okozni. -Au!- húztam el a fejemet. Fájt, mivel az egyik sebnél erősebben megnyomta és nem egy kellemes érzés volt.
-Tűrj- utasított. Megfogta az államat és visszafordította a fejemet. Nem makacskodtam tovább, engedtem neki. Látszott rajta, hogy koncentrál, így nem szóltam egy szót sem, elvesztem a gyönyörű, sötétbarna szemeiben.
-Kész- ragasztotta le az utolsó sebet is.
-Köszi- mosolyogtam. Először azt hittem gyűlöl, de ez a gondolat már kezd elszállni. 

#JinAh szemszöge#

-Kész- ragasztottam le az utolsó sebet is.Szerintem ezzel a kijelentésemmel kizökkentettem a gondolatmenetéből.
-Köszi- mosolyodott el. Még mindig aranyosan mosolyog. visszamosolyogtam. Elkezdtem visszapakolni a cuccokat és rendet rakni.
-JinAh- szólt Sehun. Azonnal visszafordultam és hirtelen egy puszit nyomott az arcomra. Ledöbbenten ültem. Ez mi akart lenni? Nála ez afféle köszönet mondás vagy mi? Már éreztem, hogy az arcom színe a vörös minden színárnyalatában pompázik.
-Meglepődtél?- dőlt hátra.
-N..Nem- dadogtam. De, marhára meglepődtem! 
-Akkor miért vörösödik az arcod?- mosolygott. Az a szokásos ördögi mosoly. Ezt akarta elérni, hogy zavarba hozzon? Ha igen, akkor sikerült neki.
-Hagyjuk- csuktam le az elsősegély-doboz tetejét. felálltam és elkezdtem bicegni a szekrény felé, ahonnan Sehun kivette.
-Add ide- vette ki a kezemből a dobozt- Ülj le, alig tudsz járni, plusz én tudom, hogy hol volt a doboz. 
-Én is tudom- motyogtam.
-Nem találsz vissza vagy mit szobrozol?- viccelődött.
-Jól van na, megyek már- és már fordultam volna, amikor Sehun már mellém ért és felkapott. Megijedtem és reflexből a nyakába kapaszkodtam.
-Nyugi, még mindig nem foglak elejteni.- mosolygott. 
-Csak szimplán reflex, de letehetsz ám.
-Jaja, aztán még egy évezred lenne mire ilyen tempóban felérnél. Így gyorsabb.
-Meg fárasztóbb- egészítettem ki a mondatát- és én igyekszek. 
- Na megérkeztünk.- tett le az ágyra. 
-Ez a szobád?- néztem körbe. Ugyan olyan mogyoró- barna szoba volt, mint az enyém otthon, annyi különbséggel, hogy nem egy zeneszoba nyílt belőle, hanem egy fürdő. Ilyet se láttam még, hogy a hálószobádból nyílik a saját fürdőszobád.
-Igen, gyorsan lezuhanyzok. 
-Minek hoztál akkor fel? Lent is maradhattam volna- sóhajtottam.
- Hagyjalak ott lent egyedül? Álmodban, plusz tudom, hogy nem szeretsz egyedül lenni.- kacsintott.
-Hagyjuk, inkább menj fürödni.- nevettem.
-Igenis, főnök.- kacsintott.

Mikor becsukta maga mögött az ajtót, úgy gondoltam felfedezem az erkélyt. Kinyitottam a nagy kétszárnyú üvegajtót és hirtelen megcsapott a hideg levegő, még libabőrös is lettem. Gyönyörű volt a kilátás. Ilyenkor bántam meg, hogy nincs nálam a fényképezőgépem és a telefonom, mivel a telefonomat lent hagytam és tényleg egy évezred lenne mire leérek, aztán egy másik évezred, mire felmászok.Az volt számomra furcsa, hogy a korlát csak a derekamig ért. 
-Meg fogsz fázni- szólt a hátam mögül Sehun. Megijedtem egy pillanatra, mivel annyira belemerültem a gondolataimba, hogy kizártam teljesen a külvilágot. Gyakran megesik, túl sok a gond vagy éppen az elgondolkoztató dolog. Ezért nem szeretek egyedül lenni, elveszek a gondolataimba és az aggodalmamba. Sose volt egy zökkenő mentes életem, a suliba mindig szekáltak, hogy igazgató lánya vagyok.
-Hahó- integetett a szemem előtt.- Föld hívja JinAht, JinAh jelentkezz.- hajolt le hozzám. Igen, még mindig alacsony vagyok és kb. a válláig érek és így, ha szemkontaktust szeretne teremteni, le kell hajolnia hozzám.
-Jajj, bocsi- ráztam meg a fejemet, hogy visszatérjek a valóságba.

-Min elmélkedtél?- érdeklődött
-Sok mindenen. Gondokon, dolgokon stb- sóhajtottam.  
-Én is gondolkodtam- lépett közelebb hozzám. Hirtelen megfogta a derekamat és egy gyors mozdulattal felültetett a korlátra. Még mindig nem engedett el.- Így már akkora vagy mint én.
-Haha.- nevettem- Hé- kiáltottam fel. Sehun meglepődött és kérdőn nézett rám-  Magasabb vagyok. Végre!
-Vicces, de el kell, hogy keserítselek, még mindig én vagyok a magasabb.
- Tévedsz. Így magasabb vagyok- húztam ki magamat.
-Egy magasak vagyunk

-Én magasabb vagyok

-Egyforma
-Magasabb- vitatkoztunk.
- Nem vagy magasabb- vágta rá, de nem engedte, hogy válaszoljak, mert megcsókolt.