A tűz köré gyűlve pillecukrot sütögettünk és rém történeteket meséltünk egymásnak a csillagos ég alatt. Won valami régi erdős horror históriát mesél, ami erről az erdőről terjeng. Az "ijesztő" jeleneteknél az osztály női tagjai és egy-két hím egyed is, felkiáltott vagy sikított félelmükben. Nem igazán hatnak meg az ilyesfajta történetek így kissé vigyorogva a többieken, de unottan hallgattam iskolatársaimat és sütögettem ragacsos finomságomat. Miután mindenki meg vacsorázott, el oltottuk tábortüzünket és sátrainkat megcélozva készülődtünk a lefekvéshez.
Hajnalban arra ébredtem, valami puha és szőrös az arcomhoz simul. Nehézkesen kinyitottam pilláimat és egy aranyos kis szürke nyulacskát véltem felfedezni. Nem tudom hogyan és miképpen juthatott sátramba, de be kell vallanom nagyon ügyesen csinálta. Hiszen egyáltalán észre sem vettem mikor került ide ez a csöppség. Felemelve egyik kezemet, óvatosan megsimogattam ébredés gyanánt. Pár pillanat múlva kinyitotta pici fekete gomb szemeit, majd ijedten rám nézett. Érdekesnek találtam ahogyan viselkedik. Annak ellenére, hogy megrémült nem tágított mellőlem. Ellenkezőleg, jobban bújt hozzám. Biztonság érzetet adva a csöppségnek és nyugalmat, mintha az anyja lennék. Felültem eddigi fekvő helyzetemből, mire a nyuszi az ölembe ugrott és az ölemben pihenő kezemnek dörgölődzött. Mosolyogva kísértem figyelemmel minden egyes mozdulatát. Merlinre emlékeztetett, amikor még kicsikét rá találtam az erdőben járőrözés közben.
Egy aprót sóhajtva nyúltam alvó helyem bejáratához és a cipzárt el húzva a nap első sugarai szűrődtek be rajta. A kis teremtést gyengéden felemeltem, majd vele együtt kimásztam sátramból. Körül nézve tudatosult bennem, hogy csak én vagyok ébren az osztályból. A szemem megakadt az erdő szélén, oly hevesen keresgélő nagyobbacska nyúlon. A kezemben fekvő elkezdett egy kicsit ficánolni a kis szürkeség, ami azt jelentette hogy ismeri vagy valamilyen rokonságban áll vele. Biztosan az édesanyja akitől az éjjel elkeveredett és egy meleg, nyugodt alvó helyet keresett. Amit nálam talált meg. Arcom elé emelve a kis nyuszit, szemeibe néztem vörösen izzó íriszeimmel.
-Menj haza a családodhoz!- mosolyodtam el és letettem a harmatos fűbe, figyeltem ahogyan közeledik fajtársához.
Oda érve megszimatolták egymást, majd a nagyobbik elkezdte nyalogatni a kis szürkeséget és együtt bementek az erdő sűrűjébe, ahonnan már nem láthattam őket. Már nem egyszer megtörtént velem ez a dolog. Kiskoromban vagy akárhányszor elmentünk a családdal sátorozni, nem telt el úgy reggel hogy valamilyen kis állat ott feküdt vagy aludt volna mellettem. Csak ilyen esetekben használom a különleges képességemet, leginkább. Nem szeretem bántani őket, hiszen ártatlan lények akik csak akkor ellenszenvesek ha nem érzik magukat biztonságban. A közelemben mindig nyugottak, szelídek és barátságosak.
Kira/SeoWon szemszöge
Léptek zajára ébrettem. Oldalra pillantottam és egy még mindig alvó Aria feküdt mellettem. Felülve telefonomat keresve megnéztem mennyi lehet sz idő. A képernyőt megnézve pillantottam meg, hogy még csak 06:30 van. Nyöszörögve dobtam párnámra mobilomat és kúsztam sátrunk bejáratához.
-Menj vissza a családodhoz!- hallottam meg Akira halk hangját.
Alig hallhatóan kinyitottam sátrunkat és szemem elé tárult nővérem, ahogyan egy kis szürke nyuszikát letesz a fűbe. A kis állat lassan az erdő széléhez egy nagyobb fajtársához igyekezett, később együtt eltüntek az erdő bozótjába. Vissza néztem a még mindig előre bámészkodó lányra és feltünt, nagyon elmélkedik valamin. Nem kell a gondolataiban olvasnom ahoz, hogy tudjam min elmélkedik most.
-Látom semmi sem változott a régi sátorozásaink óta.- közelítettem ikremhez halvány mosolyt mutatva neki.
-Nem igen.- kuncogta el kissé magát és felém fordult.
-Amúgy, jó reggelt!- öleltem meg.
-Neked is.- ölelt vissza - Gondolom Aria még alszik.
-Mint a bunda.- nevetem el magam, amit mosolyogva viszonzott.
-Mennyi lehet az idő?- vált el ölelésemből.
-Fél hét múlt.
-Akkor minden bizonnyal hamarosan felkelnek a többiek. Kezdj el készülődni, mert Won tegnap monta, hogy barlang látogatást teszünk.- emlékeztetett, mit is mondott tegnap osztályfőnökünk a tűz mellett.
-Rendicsk.- kacsintottam, majd vissza érve alvó helyünkre elkezdtem készülődni.
Akirának igaza volt. Hamar felkelt az osztály és mindenki készülődni kezdett, amikor WonWon értesített a változtatásról. Telefonon keresték őt, emiatt haza kell mennünk. Az osztály elkezdett nyafogni. A tanár mondta, amiért most elmaradt egy nap, jövőre hosszabb és sokkal jobb helyre megyünk kirándulni. Fúrcsának találtam, hogy egy ilyen fiatal és szingli tanár mint ő, milyen sűrgős dolga akadhat. Hiszen nincs felesége, akinek most indult volna meg a szülés! Ezt onnan tudom, hogy ő maga mondta az osztálynak. Nem baj. Így legalább több időnk van gyakorolni a táncot a versenyre és az osztályra osztott évzárói műsorszámot. Igen, sajnos a mi osztályunk kapta meg a prudukciót. Szerencsére csak külön-külön tánc bemutatót kell előadói, nem pedig valami szöveget felolvasni vagy betanult humoros verset felmondani.
Amint mindenki elkészült felszáltunk a buszra és haza tartottunk. Hátul foglaltunk helyet, így tudtunk beszélgetni a történtekről. Bomi mesélte, tegnap megijesztette Hyerint egy gyíkkal. Ami nem kellett volna, ugyanis a lány reflexszerűen az oda tartott kezét megütötte és a kezében tartott állat Bomi arcára landolt. Nevetve hallgattuk végig a vicces veszekedést a két lány között.
Byul és Akira egymás mellett ült elöttünk és ha nem csal a szemem, jól elbeszélgettek egymással. Megkönnyebültem ennek láttán, hogy a nővérem jól kijött egy vámpírral. A lány nem igazán szívleli a vérszívókat, a többszörös véres találkozások miatt. Akár hányszor találkozott velük Magyarországon, vagy éppen ahova ment apánkkal külföldre vérfarkas ügyeket intézni, mindig kidumálták maguknak a harcot. Ami nagy részt halállal végződött számukra. Ezekről csak akkor szereztem tudomást, amikor egy hülye vita folyván a fejébe néztem.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
A legendás farkasok /BTS ff./
Фанфик*- Apa. Mondtam már, hogy nem állok készen a házasságra.-néztem rá mosolyogva. -Akira. Kislányom... muszály lesz a faj...-nem hagytam apámnak befejezni a mondandóját. -A fajunk fennmaradása érdekében. Tudom,tudom. Már sokszor mondtad.-sóhajtottam. ...