A legendás farkasok /BTS ff./

21. A menedék

A robbanás előtt, még éphogy sikerült egy tűzgömböt körénk felhúznom. Nehéz volt koncentrálnom a fájdalomtól, hisz a vadászok által készített mágia fegyverek nem engedik a regenerálódást a természet felettieknek. Még akkor sem, ha Aria használta rajtam képességét. A lángjaim elnyelték a robbanás erejét, ezáltal szerencsére senki sem sérült meg.

-A bunkerbe kell mennünk! Gyorsan a hátsó ajtóhoz!- vettem nehézkesen a levegőt, a többiekhez fordulva.- Na Bomi most ülhettek a hátunkon.- veregettem meg említett barátnőm vállát viccelődve. Tudom nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de próbáltam enyhíteni a feszültséget.

-Hát, nem ilyen helyzetben akartam kipróbálni.- rázza fejét és kiérve a lakásból átváltoztunk.

Bomi Kira hátára, Hyerin Boraméra, Byul pedig az én hátamra ült fel és az erdő mélyébe kezdtünk el rohanni. Elől mentem, hogy mutassam az utat. Byul kérdezte, biztos jó ötlet-e a hátamon vinnem. Maradásra bírtam, mivel bírom az iramot és a fájdalmat, a sok évnyi edzésem miatt. Ismét puska és pisztolyok zajára lettünk figyelmesek. Folyamatosan lőttek ránk és követtek. Kerülgettük az utunkat álló fákat és a ránk irányuló golyókat, amivel el akartak találni. Byul egy pillanatra erősebben markolt bumdámba, majd friss vér szaga lengte be a körülöttünk lévő levegőt. Tiszta, vámpírvér, amit egyetlen ember sem szennyezett be. Tudtam hátamon ülő barátnőmet eltalálták, így gyorsan kellett cselekednem. Megkértem Hyerint vegye át a lányt, amíg én feltartom őket.

-Megőrültél!? Sérült vagy!- rival rám hugom.

-Most már tudod az utat. Kérlek vezesd őket oda, amíg nyerek egy kis időt.- a gondolataimban olvasott, így tudtam, megtalálja azt a barlangot amit kialakítottam.

-Rendben, de vigyázz magadra!- bólintottam, majd lefékeztem és az ellenséggel szembe néztem farkasszemet.

Pár kezdőnek tűnő vadászt elintéztem, de nem öltem meg őket. Elzárva útjukat egy tűzgyűrűbe zártam őket, így nyertem egy kis időt és a többiek után iramodtam. Merlin csatlakozott hozzám és együtt utolértük a többieket. A sűrű növényret eltakarta a barlang bejáratát, elrejtve mások kíváncsi pillantásai elől.

-Gyertek.- indultem el a megfelelő irányba.

Merlin fejemen landolva tartott velem. Mindig ezt csinálta, ha elfáradt és farkas alakban voltam. Beérve a barlangba mentünk egyre mélyebbre és lassan a sötétség nyelt el minket. A mennyezeten futó növények foszforeszkáló enyhe fénye megvilágította az utat. Lassan, de biztosan lépkedtünk csendben és ahogy haladtunk egyre szélesedett a járat. Nemsokára egy tágabb helységbe érkeztünk. Nem olyan messze tőlünk egy farakás húzódott, körülőtte fa rönkök foglaltak helyet. Mögötte és jobb oldalon több járat nyílt, ahol más-más dolgokat csipeltem korábban. Bal oldalon egy nagyobbacska tó állt, amit egy kis vízesés töltött fel és a tóból egy kis patak torkollott. Bámulatos és lélegzet elálító látványt nyújtott, ám nem azért vagyunk itt, hogy megbámuljuk ezt a természeti csodát. A fiúk vissza változtak és Hyerin Bomi segítségével Byult az egyik farönknek támasztották. Merlin lerepült fejemről és a neki kialakítot madárházba szállt. Kirára pillantottam, aki bólintva jelezte, tudja mit kell kettőnknek most tennie. A tó és a rönkök kőzé léptünk, majd egymással szemben megálltunk. A többiek furcsálva néztek ránk, nem tudták mire készülünk. Egy lépést tettünk előre mindketten és homlokunkat össze érintettük. Lehunyva pilláinkat koncentráltunk és összpontosítottunk.

-Ves matos vetricum...- keztünk el kántálni.

Az egész barlangban csak a mi ismétlődő szavaink töltötték be. A falalról vissza verődő hangok által felerősödött a varázsige. Érezhető volt körülöttünk a mágia, ami egyre erősödött. Szemeink egyszerre pattantak ki, ami hatására egy szinte alig látható gömb vett körül. Kira szemeit körbe ölelő buntája kis része fekete lett és egy fekete nap jelent meg szeme szarkától kicsit távolabb. Tudtam, velem is ez történt csak ellenkező színben és egy hold jellel.