A legendás farkasok /BTS ff./

16. Csók

-Felelsz vagy mersz?-kerülök sorra a többiek után és Byulra szegezem tekintetem.

-Merek.- válaszolok magabiztosan, mire az elöttem ülő szőkeség egy sunyi mosolyra húzza ajkait.

-A játék végéig Jin ölében kell ülnöd és maradnod, egyszer sem állhatsz fel! Akkor sem ha te vagy ő olyan feladatot kap, amiben el kell hagyni az akkori helyzeteteket!- kapom meg feladatom.

Nem csodálkozom ezen, mert a játék elején kiszúrtam vele. Mondtam, hogy adjon egy arcra puszit Sugának. Nagy nehezen, de megtette és most így akar rajtam bosszút állni. Annak ellenére hogy táncóránk lenne, elég jól elszórakozunk a bandával. Nekik most lett vége a próbájuknak és amikor hazafele indultak, amikor meghallották a zenét amire mi táncoltunk. Az osztály lelépet Won eltünése miatt, de a lányokkal maradtunk gyakorolni az évzáróra. És most itt tartunk. A fiúkkal elkezdtünk játszani, nekem a "vőlegényem" ölébe kell ülnöm a játék végéig. A mellettem ülűre sandítok, aki kikerekedett szemekkel bámulja Byult és szerintem magában egy életre elátkozhatta vámpír barátunkat. Nagyot sóhajtva vissza pillantok barátnőmre.

-Oké.- adom be derekam, hiszen ha nem teljesíteném kérését, megkell szabadulnom egy ruhadarabtól. És valljul be, nem lenne túl előnyös lépés egy csapat kiéhezett hím vérfarkassal. Főleg a ma esti telihold miatt még kiszámíthatatlanabb a fajunk.

Feltápászkodva helyemről Jin elé léptem. Jin veszi az adást és megpaskolja lábait, jelezve nyugottan üljek le. A fiú törökülésben ült, így olyan emléket szabadított ki tudat alattimból, amit a legszivesebben ott tartottam volna. Egyetlen egy szó és személy ugrott be. Apa. Nekem volt a legszorosabb kapcsolatom vele. Mint falkatag és mint a lánya.

-Minden rendben?- suttogta füllembe Jin, amire csak egy aprót bólintottam.

-Na lássuk, ki lesz a következő?- nyúltam az üres flakonhoz . Megpörgetve Boramnál állt meg. Megkért hogy nevezzem így, mert a Laura nevet nem igazán szereti. Emlákezteti minden szörnyűségre ami velünk történt.- Felelsz vagy mersz?-teszem fel a hülye kérdésemet.

-Felelek.- mondja egy kicsit bizonytalanul, amire elkell hogy mosolyogjak.

-Rendben. Akkor mond el nekünk ki a Biasod, amiért nagyon kíváncsiak a fiúk és Jinen keresztül nyaggatnak, hogy áruljam el.- hát igen. Amikor haza mentünk a kirándulásról, szegény srác engem hívott fel hogy mentsem meg tőlük és hogy áruljam el kinek ki a Biasa mert ezen vitatkoznak három órája.

-J-jimin.-motyogja zavartan, mire az említett srác felpattan és elkiáltja magát, mondván: "Ez az! Tudtam! Én nyertem!". Mindenki csak furcsálva figyelte, kivéve Jungkookot és Hobit.

-Ez nem ér haver!-háborodttak fel játékosan.

-Ti fogadtatok, hogy kinek ki a kedvence?- jövök rá a kis prudukciójukra.

-Igen!- felelik kórusban.

-Ti nem vagytok százasok.- nevetem el magam.

-Tudjuk!- mondja egyszerre a hét fiú. Megrázom rosszallóan fejemet és folytatjuk a játékot.

Az eddig felhúzott lábaimat kinyújtom és óvatosan Jin mellkasának dőlök. Nagyon elfáradttam. Nem csak a több órás próba miatt, hisz az alig fáraszt le. Sokkal inkább a több napja tartott "bűbáj" fentartása az oka. Még a teliholdkor felgyülemlő energia sem segít a fáratságomon.

Amikor Cl-t majdnem kinyírtam és eltüntem pár napra, igazából kerestem egy új bunkert vészhelyzet esetére. Abban a pár napban, az arra alkalmas helyre minden fontos dolgot megszereztem és elvittem oda. A házunkhoz közel van, így ha felbukkannak és megtámadnak a vadászok, oda menekülhetünk. Elvégeztem a szükséges varázslatot, amit még apánk tanított nekünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyi energiámat felfogja emészteni. A holdkövem is fokkozza az erőmet, így még fáradékonyabb vagyok. A faluban könnyebb volt, nem egyedül tartottam fent a pajzsot a bunker körül. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben aludttam el.

Jin szemszöge