Mióta magamhoz tértem eltelt egy hét. Azóta Aria szüleinél húztuk meg magunkat és ha ki is léptünk a házból álruhát húztunk magunkra, hogy a környéken ólálkodó vadászokat megtévesszük. A biztonság kedvéért egy varázs igét szórtam magunkra, így ha meg is látnak, nem annak fognak hinni minket akik valójában vagyunk. Embernek. A srácokkal egyáltalán nem találkoztunk azóta. Szinte már hiányolom a társaságukat és hülyeségeiket amikkel folyamatosan dobálóztak. Ennek gondolata mosolyt csalt arcomra, de ahogy ezek az emlékek megmutatkoztak előttem rögtön eszembe jutott elődöm szavai. Arcomra fagy mosolyom miközben lehajtott fejjel sétálok tovább a járdán. Nem engedhetek túl közel hozzám másokat, mert annál inkább nehezebb lesz megtennem a rám osztott feladatot. Fejemben víz hangoztak eme szavak, ami miatt nem tudtam oda figyelni a körülöttem beszélőkre.
-...na! Jina!- hírtelen megragadott egy kar és elrántott az ép velem szemben jövő kerékpáros útjából.
-Ez közel volt.- néztem a mellettem elsuhanó után, majd vissza megmentő húgomra.- Köszi.
-Megint a barlangban történteken jár az eszed?- engedte el karomat és folytattuk tovább utunkat.
Kijöttünk egy kicsit sétálni az éjszaka leple alatt, hogy azért ne csavarodjunk be a bezártságtól. Kellemes idő van a nyár ellenére. Nem az a fülledt meleg és nem is az a nagyon hideg. Egy egyszerű fekete rövid nacit, egy testhez álló fehér topot viseltem, amin a „NO. THANKS.” felirat díszelgett. A farmer dzsekimet derekamra kötöttem, ha hűvösebbre fordulna az idő. Hajamat két fonatba fontam és egy Harry Potter féle szemüveg pihent orromon.
-Inkább haddjuk.- rántok vállat. Nem akarok erről beszélni, főleg nem vele. Őt ismerve biztos lebeszélne róla, ezért zártam ki most is fejemből.
-Jaj te lány.- rázza rosszallóan fejét.
-Elmenjünk a közeli parkba?- lépett hozzánk Aria csillogó szemekkel.
-Felőlem. Úgy is rég voltunk már.- mosolyogtam a lányra, aki alig hogy befejeztem mondatom, kislányos viselkedéséhez híven ugrándozni kezdett.
Elindultunk az imént megbeszélt helyre és most már én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Nem hagyhatom, hogy aggódjanak értem. Egy fura érzés suhant át lényemen, amit hírtelenjében nem tudtam hova tenni. A park közelében jártunk és az utcákon aligha vont pár lélek, mégis valami nyomasztott. A vadászok közelében szoktam ilyet érezni, ezért körbe néztem hátha megpillantok egy ellenséges arcot. Meglepődve vettem észre egy kislányt aki alig ha lehet 8-9 éves, ráadásul egyedül. A zebránál állt és a lámpára várt, hogy zöldre váltson. Annyira koncentráltam a kislányra, észre sem vettem megtorpanásomat. Az út másik oldalán várakozó lánykából különös illat áradt, ami túlzottan is ismerős volt. Kétség sem fér hozzá, a fajunkból származik. De akkor mit keres kint ilyen későn? Ráadásul egyedül?
-Most meg miért álltál meg?- fordul felém Byul. Nem mondtam semmit, csak a férjemmel biccentettem a kislány felé. A többiek is oda fordították fejüket.
-Mit csinál ilyenkor az utcákon?- mondta ki gondolatom Boram.
-Gőzöm sincs. De valamiért rossz előérzetem van.- odébb söpröm frufrum, hogy jobban megfigyelhessem a lányt.
Derékig érő sötét barna haja, lágyan omlottak vállaira. Kicsinyek testét egy virág mintás póló és fekete szoknya takarta. Arca ragyogott, olyan fehér volt bőre és gyönyörű őzike szemeiben csak úgy ragyogott az utcalámpák fényétől. Emlékeztetett valakire. A lámpa zöldre váltott, ami miatt a kis farkas elindult. Ám amint az úttestre lépett, egy autó hangját hallottuk meg ami fékezés helyett, inkább felgyorsított. Hírtelen az események felgyorsultak, a kislány a sebesen közeledő autó láttán lefagyva állt meg a zebra közepén, mi pedig egyszerre indultunk meg az ártatlan lány megmentésére. Végül Byul ért oda hamarabb és a lányt felkapva elugrott a jármű elől. A mellettünk elhaladó autó egyik kerekét meggyújtottam, így nem került messzire a gázoló. Amíg a többiek Byul-hoz és az ölében zokogó lányhoz rohantak, én a már fának ütköző járműhöz mentem. Kinyitottam annak ajtaját és ki rángattam a sofőrt, aki egy középkorú férfi volt. Kikérdeztem miért akarta megölni azt a szerencsétlen gyereket, amire csak annyit felelt, ez lett volna a feladata ha nem avatkozunk bele. Egyből leszűrtem nem egy egyszerű, tudatlan ember van most a markomban, hanem egy vadász, aki egy vérfarkas gyereket akart megölni. Elkomorodtam, majd egy hírtelen mozdulattal kitörtem a nyakát. Amint földet ért a férfi élettelen teste visszamentem a többiekhez. Byul próbálta eltolni magától a farkas lányt, de képtelen volt rá. Olyan szorosan ölelte a nála sokkal idősebb lányt, az sem érdekelte, hogy az előtte lévő egy vámpír. Byul nagyot sóhajtott és beletörődött a helyzetbe, viszonozta a kislány ölelését.
-Hogy hívnak?- kérdezte vámpír barátnőm a már megnyugodt gyermektől.
-Min SeoYun.- szipogta tovább szorongatva megmentőjét.
-Yoongi testvére vagy igaz?- kérdeztem rá, hisz nagyon hasonlít a férfira. Szinte le sem tagadhatnák egymást.
-Ti ismeritek Oppa-t?- pillantott rám a még mindig félelemtől reszkető lányka. Bólintottam válaszul.
-Haza viszünk! Rendben?- hajolt közelebb Byul egy halvány mosollyal az arcán. Mosolyog? Ezt sem lehet minden nap látni, de most valami más ebben a mosolyban. Igaz az, hogy a zord külsőhöz, egy érző lélekkel párosul.
Byul az ölében ülő kislánnyal tápászkodott fel és elindult a Min birtok irányába. Még sem kérdezte SeoYun-től merre menjen, ő tudta hol van a bírók és ez felkeltette az érdeklődésedet. A kapun kérdés nélkül engedtek be, amint meglátták Byul-t és SeoYun-t. Beérve az épületbe, egy arra járó nőt pillantottunk meg, aki nagyon keresett valamit vagy valakit. Amint észre vett minket valamennyire nyugodtabbnak látszottak vonásai és hozzánk sietett.
-Hála az égnek! Köszönöm, hogy vissza hoztátok a lányomat!- hajolt meg többször is és átvette lányát a vámpír lánytól.
-Semmiség.- hajolt meg Byul, amit mi is követtük.
-Nagyon köszönöm Byul!- ölelte meg az előtte álló lányt, aki ledöbbent a nő tettére.
-Ismeritek egymást?- kérdeztük szinkronban a lányokkal, mire a nő elengedte Byul-t. Ajkait válaszra nyitotta, amikor a bejárati ajtó kicsapódott és hét férfi kapkodott levegő után.
-Anya! Nem találjuk sehol SeoYun-t...- kereste tekintetével Yoongi édesanyát, de hangja szinte elhalt a nagy térségben, amikor megpillantott minket. Mrs. Min elengedte az eddig ölelő lányt, így felfedve a keresett személy kilétét.- SeoYun!
-Oppa!- szakadt ki anyja szorításából és bátyja karjaiba szaladt. Mindenki elmosolyodott a két ölelkező testvér láttán.
-Hol voltál?- kérdezte a férfi a kislányt. SeoYun kicsit eltávolodott testvérétől, hogy szemébe tudjon nézni.
-Elakartam menni hozzád, mert olyan keveset vagy itthon és már nagyon hiányoztál. Így elindultam , de...- nem tudta tovább mondani, mert könnyei ismét eleredtek és elszaladt testvérétől egyenesen Byul-hoz aki leguggolt, hogy megtudja ölelni a zokogó lánykát.
-Semmi baj. Itt már nem bánthat senki.- simogatta fejét vigasztalás képpen vámpír barátnőnk.
-Mi történt?- kérdezte Yoongi, miközben Byul-t és húgát kémlelte furcsállva.
-Egy vadász elakarta ütni a zebrán.- válaszoltam kérdésére, mire mindenki hozzám fordult.- Azt is onnan tudom, hogy én törtem el a nyakát.
-Azok a rohadékok! Már itt lenne az ideje kinyírni őket!- morgolódott az idősebb Min testvér.
-Annak is eljön majd az ideje.- szorítja meg a dühöngő férfit Namjoon.
Yoongi-t valamennyire sikerült lenyugtatnunk, de húga még mindig zokogott Byul karjaiban. Érdekesnek találtam a helyzetet, mert SeoYun sem a bátyja, sem az édesanyja karjai között kereste a vigaszt. Hanem egy ismeretlen vámpír lánynál, aki alig pár órája mentette meg az életét. Elnézve őket, mintha családtagok lennének egymásnak. Igaz mindketten Min család sarjai, de nem egy fajhoz tartoznak. Szerintem jó anya válhatna Byul-ból. Néha nem mutatja ki az érzelmeit és bunkó tud lenni még a barátaival is, de ugyanakkor törődik és foglalkozik másokkal, még ha nem is vesszük észre. Próbálta megnyugtatni a kislányt, de nem látszott úgy, mint aki abba hagyta az egerek itatását. Kira ezt a pillanatot választotta arra, hogy elkezdjen bökdösni. Felhúzott szemöldökkel fordítottam felé fejem. Fejével az ölelkező lányok irányába biccentett, így vissza fordultam feléjük. Akkor pillantottam meg SeoYun kezében egy zöld kaméleont, ami az Aranyhaj Disney hercegnő állata vagy barátja, nem is tudom melyik. Bólintottam, így megadva Kirának a beleegyezést. Húgommal közelebb mentünk a lányokhoz, majd eléjük érve beguggoltunk.
-Az én hajam nem fog ragyogni, mint annak a hercegnőnek, de mutatunk mást helyette.- kinyújtottam jobb kezem, míg testvérem a balját és az enyémre helyezte.
Byul és a sírós kislány érdeklődve követték minden mozdulatunkat. Elkezdtem énekelni „a virág nyílj ki már” dallamot, miközben húgommal használtuk a tűz elemet és egy virágot formáltunk belőle. Nagyon koncentrálnom kellett, hiszen nem egy egyszerű mese dalát énekeltem, hanem ezáltal használtam azt amit anyától tanultam, közben pedig a tűzvirág megalkotását és fenntartását kellett tartanom. Kira pont ebben segített, amiért hálás voltam neki. SeoYun lassan abba hagyta a sírást, majd lehunyva pilláit elaludt Byul ölében. Abba hagytam az éneklést és Kirával megszakítottam a virágot alkotó tűz irányítását. Nagyot sóhajtva hunytam le szemeimet és döntöttem fejemet húgom vállára.
-Sikerült.- suttogtam magam elé.
-Ügyes voltál. Tudtam, hogy be fog válni.- simogatta meg fejem ikerfelem.
-Ez elképesztő. Egy személyt ismertem aki erre képes volt, de már jó rég nem láttam.- hallottam meg Mrs. Min hangját.
-Biztosan Kiyoko-ra gondol.- ejtettem ki a nő nevét, amitől gyomrom is összezsugorodott, míg a mellettem lévő lány megfeszült.
-Ismertétek?
-Az édesanyánk volt.- nyitottam ki szemeim és egyenesedtem fel.
-Akkor biztosan ti vagytok a Tóth lányok.- mosolyodott el szomorkásan a nő, mire bólintottam.
-Merre van SeoYun szobája?- terelte magára a figyelmet, ami miatt köszönetet mondhatok neki.
Utójára Kirán használtam ezt az erőt anyával együtt. Amióta meghalt, nem gondoltam volna hogy hasznát veszem ennek az erőnek. Egyedül használva nagyon kimeríti használóját, főleg ha más képességet is használ egy időben. Mrs. Min megmutatta Byul-nak a kislány szobáját, minket pedig egy tárgyaló teremnek mondható helységbe terelt. Ahogy átléptük annak küszöbét, szembe találtam magam Mr. Kim-mel.
-Nahát, ti mit kerestek itt fiatalok?- közeledett felénk és megölelte fiait.
-A lányok hazahozták SeoYun-t.- közölte apjával Jin, majd tekintete találkozott az enyémmel. Nem értettem miért, de próbáltam kerülni szép mandula vágású szemeit. Zavarban éreztem magam, csak nem tudtam megállapítani, hogy a barlangban történtek miatt vagy a gyomromban érző fura bizsergető érzés volt az oka.
-Szerencse, hogy a környéken jártunk különben meghalt volna Yun.- sóhajtott fel Boram- Egy vadász majdnem elütötte, de Byul megmentette. Akira pedig megölte a férfit.
-Neked meg mi bajod lett hírtelen?- kérdezett rá Kira telepatikusan, majd Jin-re tévedt tekintete és vigyorogni kezdett- Csak nem zavarba hozott egy fiú? Pont téged?
-És ha igen akkor mivan!?- förmedtem a mellettem álló lányra, majd észbe kapva szám elé emeltem kezemet.
-Miről beszélsz?- emelte fel egyik szemöldökét Jin, mire éreztem kezdek a paradicsomhoz hasonlítani.
-Semmiről.- kaptam el tekintetem a srácról és próbáltam lenyugtatni zakatoló szívverésem. Mi a fészkes fene bajom van?
-Miről maradtam le?- jött be Byul a terembe.
-Ép az előbb mondtuk el ki mentette meg Yun-t.- bökött az érkezőket Bomi vigyorogva.
-Köszönöm.- ölelte meg Már. Min a lányt.
-Sz-szivesen.- lepődött meg Byul. Ki hitte volna, hogy ezzel zavarba lehet hozni.
-Én is köszönöm.- lépett melléjük Yoongi, majd miután apja vissza sétált Kim úrhoz ő is megölelte a lányt. Kikerekedett szemekkel követtük végig, ahogy a nagy Swag Boy egy vámpír lányt zár karjai közé. Byul csak elnevette magát, majd viszonozta a férfi tettét.
-Nem is tudom mikor öleltél meg utoljára.- vált el tőle Byul egy őszinte mosollyal az arcán- Akkor még kis pisis voltál, most meg folyton felfelé kell néznem, mert annyit nőttél.
-MI!?- tettük fel mindannyian a nagy kérdést.
-Tudjatok Yoongi-val is megtörtént ez, mint ma a húgával. Akkor szintén Byul mentette meg a fiamat. Innen tudtam, élnek még olyan vámpírok akik becsületesek és tisztességesek.- mesélte el a Suga apja.
-Hát igen.- vakarta meg zavartan tarkóját Suga, miután ellépett a lánytól.
-Láttátok volna, akkor milyen aranyos volt. Nem akarta, hogy haza menjek, nehogy engem is megkíséreljék a autó balesetet.- nevette el ismét magát, mire a mellette álló férfi oldalba bökte- Ne bökdössél, mert vissza bökök de azt megkeserülöd!- váltott át hírtelen keményé.
-Hú de félek!- emelte maga elé kezeit megjátszva félelmét.
Byul szúrós pillantást vetett a férfira, akinek a nyakában pihenő sál arabokban hullott el a szépen lakkozott talajra. Egy kisebb légáramlatot lehetett érezni a helységben. Ezek szerint Byul a levegő elem képviselője, ami igen veszélyes lehet ha használja.
-Ez volt a kedvenc sálam.- kapott ijedten nyakához.
-Ezért az arckifejezésért megérte.- nevette el végül magát, amit mi is követtünk.
-Akira drágám. Ideje lenne beavatni a többieket is nem gondolod?- érintette meg vállam és szorított rá gyengéden bíztatásul.
-Igaza van. Közeleg a háború és már itt lenne az ideje, hogy megtudják.- bólintottam, majd a nevetgélő társasághoz fordultam. Meg kell tudniuk, a valódi kilétünket és hogy hogyan is alakultak ki a vérfarkasok fája.
Annyeong! Meghoztam az újabb részt, igaz egy kicsit később, de úgy terveztem ma teszem ki. Mivel ma van imádott leader-ünk születésnapja! Isten éltessen sokáig Namjoon!😘😍❤️
DU LIEST GERADE
A legendás farkasok /BTS ff./
Fanfiction*- Apa. Mondtam már, hogy nem állok készen a házasságra.-néztem rá mosolyogva. -Akira. Kislányom... muszály lesz a faj...-nem hagytam apámnak befejezni a mondandóját. -A fajunk fennmaradása érdekében. Tudom,tudom. Már sokszor mondtad.-sóhajtottam. ...
