Perfectly Wrong

6. rész - A napfekelte

Furcsa belegondolni, hogy szeptemberben már az utolsó évemet kezdem a "szeretett" gimnáziumomban. Visszatekintve, ez a 12 év olyan gyorsan elment, hogy már tényleg csak azt veszem észre, hogy mindjárt vége.
És ami a legjobban aggaszt, hogy még most sem tudom mi szeretnék lenni. Nyakamon az érettségi és a jelentkezéseket is le kell adni hamarosan majd, én pedig azt sem tudom, hogy mivel szeretnék foglalkozni a hátralévő életemben. Anyuék mindenhogy ügyvédnek szeretnének engem, de nekem semmi kedvem sincsen. Oké, anya is az, ez mind nagyon jó és szuper, de engem nem érdekel. Apa mérnök, de ahhoz meg még annál jobban sincs kedvem, hisz a matek az sosem volt az erősségem. És valószínűleg ez az utolsó évben sem fog változni.

Már július első hetében jártunk. Shawnnal azóta már voltunk pár randin, amik tök jól teltek. Nem is igazán fogtuk fel őket randikként, jobban inkább csak találkozókként, így kevésbe voltunk feszültek tőlük. Jó pár csók is elcsattant már, csak úgy néha random, amikor a pillanat tökéletes volt hozzá. Ettől függetlenül nem vagyunk együtt és nem is szeretem őt, hisz nem is ismerem még igazán. Aranyos és vicces srác, tényleg amolyan "túl tökéletes ahhoz, hogy igaz legyen" féle figura. A társaságában nagyon jól éreztem magamat, ezt be kell valljam. De egyenlőre semmi komoly. És nem is tervezek. Így is kissé feszengve járkálunk az utcákon, és félünk, hogy lencsevégre fognak kapni minket és már megy is majd a pletkya. És egyébként is, annyi teendője van, a naptárába nem férne bele még egy barátnő is. Mellesleg nekem sem lesz túl sok időm majd a sok tanulás mellett a szerelemre is koncentrálni. Örülök, ha egyáltalán túl élem majd az iskolát.

Ekkor egy telefoncsörgés repített vissza engem a gondolataim mély bugyraiból. A rezgő készülék felé nyújtottam a karomat, miközben az ágyon feküdtem. Felkaptam, majd meglátva a képernyőn szereplő nevet, mosolyogva vettem fel a hívást.

- Na csak nem már is hiányzok, Mendes? - szóltam bele és a vigyorom le sem tudott volna hervadni ajkaimról. Shawnnal tegnap este - vagyis már éjszakába nyúlott át - találkoztunk és elmentünk fagyizni, miközben egy jót beszélgettünk. Tényleg sokat találkoztunk és nem telt el nap, hogy ne beszéltünk volna.

- Már alig bírtam a csilingelő hangod nélkül, Mad - sóhajtott, szenvedését tettetve - Egyébként, készülj el, mert 10 perc és ott vagyok érted - mondta és hallottam, ahogy a kocsi motorja beindul.

- Ki mondta neked, hogy akarok veled menni bárhova is? - nevettem fel, miközben felpattantam és a szekrényemhez mentem. Kivettem belőle egy nagy pulcsit és egy egyszerű, fekete rövidnadrágot.

- Jól van, ne kéresd magad, tudom, hogy úgyis jössz - mondta felnevetve - Na mindjárt ott vagyok, szóval kezdj el öltözni! Nem kell semmi puccos, igazából jó vagy úgy, ahogy vagy.

- Azt se tudod mi van rajtam, mi van ha épp meztelenül flangálok a szobámban? - tettem fel neki a kérdést kacagva.

- Oh, hát felőlem úgy is jöhetsz, kicsi. - nevetett még mindig, én pedig csak elmosolyodtam a beceneven, amit adott nekem. 1 év van köztümk, de Shawn néha úgy kezel engem, mintha vagy 10 évvel idősebb lenne. Pedig kettőnk közül ő a retardáltabb.

- Jó, akkor tartsunk nudista napot. Egyébként, miközben vezetsz, nem szabad telefonálni. De úgy látom, hogy szeretsz veszélyesen élni, te kis lázadó - nevettem - Na, de még ruhát kell cserélnem és fésülködnöm. Írj, ha itt vagy. De nehogy dudálj, mert anyáék valószínűleg már alszanak - mondtam neki, mire ő csak egy 'okés, értettem'-et válaszolt, én pedig kinyomtam.

Gyorsan felkaptam a kiválasztott ruháimat, majd az órára pillantottam. Éjfél múlt hét perccel. Igen, Shawn meg én tök random időkben gondoljuk meg magunkat és megyünk el valahova. De hisz nyár van, csak ilyenkor teheti meg ezt az ember, ki kell használni. Megfésültem a hajamat, majd csináltam egy elég rendezetlen kontyot, de úgyse fog senki se látni Shawnon kívül, így a kinézetem egyáltalán nem érdekelt.
Pittyent a telefonom, mire én rögtön kezembe is kaptam.