Amikor azt érzed minden a helyén van, de mégsem. Amikor boldognak kéne lenned, de te mindent túlagyalsz. A gondolatok nem hagynak nyugodni, állandóan ezeken kattogsz. A jövőért aggódsz, így meg nem élve a jelent. A régi eseményeken rágódsz, ahelyett hogy elfogadnád őket végre és elfelejtenéd. Nehéz dolog az élet, nem hiába van ingyen. Kudarcok, nehézségek, csalódások kísérnek minket végig. De bármikor magad alatt vagy, ne feledd, van szivárvány a felhők mögött. Ott egy kis fény, aki majd minden gondodat eltűntnek tünteti fel. Ez az ember volt nekem Shawn. Annyi erőt tud adni, annyi boldogságot. Ahogy egyre több ideje vagyunk együtt, egyre jobban értem meg a rajongói mérhetetlen szeretét iránta. Hisz ez a srác egy apró mosollyal elfeledteti velem azt, hogy mennyire szar napom volt. És pontosan így történt ez az egyik napon is...
- Mi a franc? Hogy lett hármas a matek témazáróm? - néztem ledöbbenve a papírra, amit az imént osztottak ki nekünk.
- Nekem egyes lett. Bazdmeg, így is majdnem bukásra állok! - csapott egyet az asztalra a mögöttem ülő Pete.
- Ezt nem hiszem el, muszáj legalább ennek négyesnek lennie! - túrtam a hajamba idegesen, nagyon kell hajtanom matekból, és ez a jegy nem segít hozzá.
- Hány pontod lett? - kérdezte Kate megragadva a dolgozatomat és alaposan vizsgálni kezdte.
- 44,5 - válaszoltam neki - Csak fél pont kell?! - néztem fel a táblára, ahová most lettek felfirkantva a ponthatárok - Na megyek reklamálni! - álltam fel és a tanári asztal felé igyekeztem.
- Miben segíthetek, Miss Tonkin? - pillantott fel rám a szemüvege mögül az ötvenes évei elején járó nő.
- Tanárnő, csak fél pont kéne a jobb jegyhez! Nem kaphatnám meg valamilyen módon? Nagyon fontos lenne a felvételi miatt - mondtam neki odanyújtva a dolgozatot.
- Madelaine, kedves... A fél pont is pont. És mivel nem tudtál annyit összeszerezni, így nem - válaszolta nemes egyszerűséggel és visszaadta a lapot a kezembe.
- De Mrs. Quebic, ké... - kezdtem volna bele, de rögvest félbeszakított.
- Nem érdekel, menj a helyedre! - intett a fejével a padom felé majd visszapillantott a laptopjára. A kurva anyját ennek a ribancnak! Duzzogva vetődtem le a kemény, fa székre és szótlan voltam az óra hátralévő perceiben. A következő tesi volt, amihez sosem volt túl sok kedvem, de most annál inkább sem.
- Rendben, 5 kör bemelegítő futás! - fújta meg a sípját a tanár, az osztályunk pedig neki kezdett a feladatnak. A lányok és a fiúk külön szoktak lenni, de a fiúk tanára lebetegedett, így összevontak minket.
- Gyorsabban, Miss Tonkin! Nem a parkban van, hogy sétálgasson! - kiáltott oda nekem, én pedig szemforgatva kezdtem el picit gyorsabb tempóban kocogni. Utálom az egészet! Végül mivel egy-két ember nem volt hajlandó megcsinálni a feladatokat, ezért egész órán futottunk. Kibaszottul örülök, hogy még további 4 órát izzadtan kell végigülnöm. A földrajz volt a következő óra. Még egy tantárgy amit rühellek! Unottan ültem, pár perce kezdődött el még csak az óra.
- Rendben, mivel elég kevés jegyetek van, ma feleltetek pár embert! Remélem felkészült mindenki - mondta a tanárnő, én pedig ijedten kaptam fel a fejemet a kijelentésére. Semmit sem tanultam! Oké, nyugalom Mad. Úgysem téged szólít fel! Mennyi esélye van, hogy...
- Tonkin kisasszony, jöjjön! Ön a mai szerencsés - biccentett felém a szemüvegével a kezében, félbeszakítva a gondolataimat. Oké most mit csinálok? Azt sem tudom milyen anyagrészt veszünk!
- Öhm szóval múlt...múlt órán... - kezdtem el dadogni és az ujjaimat tördeltem, amikor kiálltam az osztály elé.
- Igen? - próbált sürgetni, de én lófaszt sem tudtam.
ESTÁS LEYENDO
Perfectly Wrong
Fanfic" - Miért kell ennyi fájdalmat okoznod nekem? És hogy vagyok képes ennyi szenvedés után még jobban szeretni téged? - Mert mi tökéletesen rosszak vagyunk egymásnak." Egymásba ütközni folyamatosan nem véletlen. Kialakítani egy bensőséges kapcsolato...
