Perfectly Wrong

12. rész - A nyár utolsó napjai

Hogy hogyan is telt az utolsó hetem a nyárból? Nagyon jól. De kezdjük is az elejétől...

Hazaérkezésünk másnapján erőt és bátorságot vettem magamon, majd átmentem Kate-hez. Vettem útközben neki egy zacskónyi csokit, mert tudom, hogy imád minden ehető nyalánkságot. A házuk ajtaja elé érve kicsit megijedtem. De végül összeszedve minden bátorságomat, megnyomtam a csengőt.

Pár másodperc elteltével Kate anyukája, Olivia nyitott ajtót egy hatalmas mosollyal.
- Madelaine, drága szívem! Rég láttalak, hogy vagy? - adott egy gyors ölelést, miközben beléptem a házba mosolyogva.

- Köszönöm, jól vagyok. Na és te? - kérdeztem kedvesen. Kate mamája olyan, mintha a második anyukám lenne, tényleg nagyon jó kapcsolatom van vele.

- Én megvagyok kincsem, akárcsak mindig. Kate a szobájában van. Kérsz esetleg valamit? Egy bögre teát? - kérdezte, mire én csak megráztam a fejemet és elköszönve tőle, megindultam az emelet felé. Kate ajtaja előtt állva vettem egy nagy levegőt, majd lenyomtam a kilincset és beléptem a szobájába. Az ágyán ült és olvasott, de érkezésemre felkapta a fejét.

- Te mit keresel itt? - kérdezte meglepetten, de miután rájött, hogy mi most rosszban vagyunk, közömbösen visszapillantott a könyvére.

- Kate, beszéljük meg! Bocsánatot akarok kérni tőled, mert egy barom vagyok és nagyon sajnálom, hogy hazudtam - mondtam neki miközben leültem mellé az ágyra - Hoztam neked csokit is - egy bizonytalan mosollyal emeltem fel a zacskót.

- Madelaine... Nekem az fájt, hogy nem mondtad el. Nem hazudtál, mert nincs hozzá közöm. De bántott, hogy Nekem, a legjobb barátnődnek nem mondasz el egy ilyen dolgot - nézett rám, miután az éjjeliszekrényre helyezte a könyvet, amint az imént bújt.

- Tudom, tudom.. És tényleg megbántam, sajnálom! - mondtam őszíntén, a szemeibe nézve, remélve, hogy megbocsájt.

- Tudod, hogy úgyis megbocsájtok, mert szeretlek - mosolyodott el és szorosan megölelt. Egy hatalmas vigyor terült el ajkaimon ekkor és olyan erősen öleltem, amennyire lehet. Nagyon szeretem, tényleg nála jobb barátnőt nem kívánhatnék.

- Istenem, annyira, de annyira hiányoztak már az ilyen pillanatok! - szólaltam meg mosolyogva, mikor elengedtük egymást.

- Jól van, jól van.. De most viszont mesélj el mindent a legeslegelejéről! - mondta izgatottan és csoki evés közben én elmeséltem neki mindent egészen tegnapig.

- És ennyi az egész... - 20 perc elteltével végeztem is az élménybeszámolómmal és az édességek felét is elfogyasztottuk közben.

- Jézus, ez nagyon sok információ egyszerre! - nevetett fel Kate - De most akkor az van, hogy sülve - főve együtt voltatok egy hónapot, smároltatok párszor, de mindkettőtök azt mondja, hogy a "just friends" zónát nem léptétek át? - ekkor bólintottam - NE NEVETTESSETEK! Smároltatok, majdnem LEFEKÜDTETEK! Ti nem vagytok csak barátok!

- Oké, ez olyasfajta barátság extrákkal vagy mi - nevettem - Kivéve, hogy mi nem fekszünk le egymással. Vagyis majdnem megtörtént, de azt a sztorit hagyjuk is!

- Madelaine, tetszik neked, nem? - nézett rám a barátnőm afféle "erre a válasz már eleve egyértelmű, de azért megkérdezem" nézéssel.

- Persze. De nem tudom hogy működne ez az egész. Ő iszonyat elfoglalt, alig van itt, Torontóban. Én most fogok érettségizni, egyetemre megyek és alig fogok tudni lélegezni a sok tanulnivalótól. És mellesleg...Teljesen más világ vagyunk. Ő híres, a kisugárzása remek, kibaszott tehetséges is. Mindene megvan ahhoz, hogy az emberek tökéletesnek titulálják. Aztán itt vagyok én, Madelaine Tonkin, a 18 éves átlagos kanadai lány, akinek az évzárói ünnepségek vendégeinél több hírnév nem jutott. Talán működhetne, ha nagyon akarnánk. De nem tudom, hogy bírnánk-e lelkileg mindezt - sóhajtottam fel, miközben az ölemben pihenő kezeimet vizslattam.