18. rész - Imádni fognak

2.1K 82 26
                                    

A hetek elszálltak, ezzel együtt az időjárás is egyre hidegebb volt. Mindjárt november volt, és Kanada éghajlata miatt muszáj volt már elővenni a sapkákat és a sálakat. A suli unalmas volt többnyire. Sok volt a tanulnivaló, kevés a szabadidőm. De próbáltam Shawnnal minél több időt tölteni. Jól is jött ki, hisz délelőtt én suliban voltam, addig ő a dalain dolgozott. Délután meg általában találkoztunk, ha belefért az időnkbe.

Már több, mint két hónapja együtt vagyunk, és ez nem maradt sokáig titokban. Egy ideig még ment is, valahogyan, de nem ismerték fel annyira az emberek Shawnt, amikor együtt voltunk. Viszont amikor nem viselt sem sapkát, sem napszemüveget, az emberek egyértelműen tudták ki ő. Na és jöttek a kérdések, hogy Shawn Mendes miért fogdossa egy lány kezét? Aztán pár nap múlva, ezek a cikkek után, lekaptak minket az utcán sétálva, ahogy épp ölelkezünk, vagy egymás kezét fogjuk, az egyiken pedig csókolózunk. Szóval hivatalos lett: Shawn Mendesnek barátnője van.

A képeken az arcom nem volt annyira kivehető, mert sapka voltam rajtam és nagy sál a nyakam körül, ami az arcom felét eltakarta. Pár igazán szemfüles rajongó viszont kezdte sejteni, hogy én vagyok. Az instagram fiókomat iszonyat sok ember akarta hirtelen bekövetni, legtöbbjük fanoldal volt. Nem engedélyeztem őket. Nem azért, mert idegesitő lett volna a sok kommentjük, vagy ilyesmi, csak azokon a képeken a barátaim és a családom szerepelt, ez pedig teljesen a magánéletem, nem tartozik másra. Igaz, Kate azt mondta, hogy ő örülne új követőknek. Shawn ezért be is követte a lányt, s így háromezerrel több követője lett. Mert ha Shawn Mendes bekövet valakit, a rajongói is megteszik ugyanezt.

Ez mind egy hete történt, Shawn elmondása szerint a fanjai teljesen meg vannak bolondulva, hogy nem tudják ki a szerencsés. Én inkább fel sem néztem sehova sem, nem akartam utálkozó kommentekkel találkozni, elég lesz a közeljövőben. Andrew azt mondta, hogy ideje lesz letisztázni a dolgokat. Szóval az interjúban, ami holnap lesz, Shawn elmondja, hogy igazak a hírek.

Ma viszont meglátogatjuk a szüleit. Hogy izgulok-e? Nem is kicsit. Amiket eddig hallottam a családjáról, az alapján tünemények, de azért félek, hogy esetleg majd nem kedvelnek. Shawn is feltehetőleg érezte, hogy izgulok, mert egyik kezét a combomra helyezte, és rám pillantott.

- Nyugodj meg, kicsim! Anyuék imádni fognak - nézett rám egy nyugodt mosollyal, majd visszavezette tekintetét az útra.

- Jó, de akkor is izgulok - nevettem fel halkan, kezemet pedig a combomon lévő kezére simítottam.

- Épp annyira, mint múlthéten? - sandított rám fél szemmel egy vigyorral.

- Olyan köcsög vagy! - nevettem fel picit elpirulva, és lelöktem a kezét a nadrágomról.

Hogy mi történt múlthéten? Hát ennek egy romantikus és aranyos történetnek kéne lennie, de egyáltalán nem az.

"Péntek van, és Shawnnal elmentünk vacsorázni egy kínai étterembe. Mivel itt a hétvége, ma nála alszom - hadd tegyem hozzá, hogy évekig kellett anyát győzködnöm nekem is és Shawnnak is, hogy semmi sem fog történni, csak alszunk-. Leparkolt a garázsban a Jeep-el, majd a lifthez sétálva elindultunk felfelé. Megnyomtam a 7-es számot jelző gombot, s a lift elindult az adott emeletre.

- Mondtam már, hogy kibaszottul szép vagy? - suttogta nekem Shawn, ahogy a lift egyik oldalához döntött.

- Igen, és köszönöm. Édes vagy - adtam apró puszit az orrára, majd fürtjei közé túrtam. Elmosolyodott, majd megcsókolt. Csókunk eléggé elmélyült, bejutást engedtem nyelvének, s szinte majd' felfaltuk egymást a lift falának nyomódva. Kezei oldalamat simogatták, miközben én a tarkóján lévő apró hajszálakkal játszadoztam. Mikor már teljesen belemerültünk a csókba, a lift ajtaja kinyílt. Nehezen, de elszakadtunk egymástól, Shawn pedig előre ment, hogy ajtót nyisson. Mikor ezt megtette, udvariasan előre engedett. Beszökdécseltem a házba, majd a cipőm és kabátom levétele után, a konyhába mentem vizet inni.

Perfectly WrongTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon