✔️A Befutó (JK&KTH FF)

Harmadik rész: KÖTELÉK

Im Jina

- Nem! – Kizárt, hogy elfogadjam a feltételeket. Ahogy Jungkookra nézek, a szeméből süt az értetlenség. Lépne felém, de tenyeremet felé tartva megállásra késztetem. A számomra idegen férfi hangja azonban mind a kettőnket meglep.

- Kisasszony. A nap végéig tudok gondolkodási időt adni, de ennél jobb ajánlattal nem élhetek. Még Jungkook kedvéért sem. - A férfi határozottan néz most a fiúra, aki apró bólintással köszöni meg a jóindulatát.

- Uram – kezdeném, de leint.

- Csak Namjoon, ha kérhetlek.

- Namjoon. Nem a munkával van problémám, hanem a határozott időtartalommal. Fél év sok idő, és én...

- Ne haragudj, hogy közbevágok, de sajnos nincsen sok időm. Nem fogok megint betanítani egy új embert, hogy utána egy, vagy két hónap múlva előröl kezdhessem. Vagy az egész szezonra szerződünk, vagy semennyire. Döntsd el, mert ha te nem vállalod, felveszek mást. És ha most megengeditek, megyek is. Négy körül érek vissza, addig még gondolkodhatsz – néz még egyszer a szemembe, majd Jungkook felé biccentve egy utolsót, kimegy a szobából.

- Értem, és köszönöm – kiáltok utána, amire csak legyint egy lazát a levegőbe.

Most nézek csak Jungkookra, aki mint ha egy kissé mérges lenne rám. Szólásra nyitom a számat, de nem tudom, mit mondhatnék, így nyitva marad. A torkomon akadnak a szavak. Idiótán nézhetek ki tátogva, mint egy szatyorban fuldokló hal. Kitárt karokkal kérdezem némán a néma fiút, hogy most mi a van? Mit vár, mit mondjak? Nem reagál semmit, egy jó percig csak megvetően mered rám. Nagy levegőt vesz, majd fejcsóválva magamra hagy.  Csodás!

A hatalmas birtok eme kis irodája igen csak szűk és sötét. Nyomasztó és bennem, aki a természethez vagyok szokva, kifejezetten börtönszerű érzést kelt. Fél évig rendezgessem itt a papírokat? Legyek aktakukac, csak mert kibicsaklott a bokám?

A bizonytalanság szorító érzésével a gyomromban nézek le a kezemben szorongatott papírra és az aláírás helyén lévő pontokat bámulva elhatározom, hogy még mielőtt bármit mondanék, körbenézek a környéken, hátha találok valami jobb és számomra megfelelőbb munkát. Meg kell próbálnom, hogy elmondhassam, én mindent megtettem.

Kilépek a tradicionális koreai épületből, és még vagy öt hasonló magasodik elém. Az 'L' alakú Hanok-ok most mind egyformán egyhangúnak tűnnek, és falaik között kissé elveszve érzem magamat. A végeláthatatlan cseréptetőket használva támpontként, a már inkább kisebb falunak tűnő birtokon vagy fél órát sántikálok, mire megtalálom a kaput, és végre kijutok a főútra. Jungkook-al nem erről jöttünk.

Azt se tudom, merre induljak, de szerencsémre egy idős néni a segítségemre siet. A közeli város, Nonsan kis orvosi rendelőjébe tart, és felajánlja, hogy elkísér. Gondolom, a lábam miatt hiszi azt, hogy nekem is az, az úti célom. Mindenestre nem ellenkezem, és amúgy sem ártana megnézetni a bokámat egy valódi orvossal is.

Kapok egy szép kis merevítőt a lábamra amivel, sokkal könnyebb járnom. Valóban nem tört el, és bár megígértem a doktornak, hogy szigorúan fekszem vele, mégis a nyakamba veszem Nonsan utcáit, hogy valami rendes meló után nézzek. Semmit nem találok, és nem azért, mert nagyon finnyás vagyok, hanem mert egyáltalán nincs. Még egy helyi kis munkaközvetítős irodába is benézek, de azonnali kezdéssel csak a legközelebbi nagyvárosba, Daejeon-ba tudna nekem pincérnői állást. Nincs az a pénz, hogy visszamenjek oda! Azt javasolja, kérdezzek meg egy környékbeli gazdát, hogy fel tud e venni az idei szezonra. Azt mondja ilyenkor sok munkaerőt szoktak alkalmazni, mert jön az eper és dinnye szüret is. A rizsföldeket nem ajánlja, de oda amúgy se szívesen mennék.