✔️A Befutó (JK&KTH FF)

Tizenegyedik rész: KAPCSOLAT

Im Jina

Rég aludtam ilyen jól.

Semmi álom, semmi forgolódás, egyedül csak a rekkenő hőség számlájára írható, hogy ilyen korán felkelek. Nagyot nyújtózom, élvezem, hogy az elgémberedett tagjaimban friss éberség bizsereg.

Este Taehyung már nem jött be hozzám. Amennyiben meg is próbált, én nem vettem észre. Meglepően hamar az ágyba ájultam. Az egész napos munka nem csak testileg, szellemileg is lefárasztott. Jól esett a békés pihenés.

Az ágyban ülve azon gondolkodom, hogy Taehyung vajon másképp fog e rám nézni ma, így hogy tudja, valami nem stimmel velem. Elzavar majd? Vagy esetleg Ő maga megy el? Az elfogadás csak reszketeg ábránd bennem. Kissé félek kilépni a szobából. Nem hogy a szobából, de még az ágyból is! Vajon mit tartogat számomra ez a nap? Nehezen mászom le a puha matracról, és csak a reggeli zuhany gondolata miatt csoszogok el a fürdőszobáig.

A kádban állva is még azt gyakorolom, hogy miként tálalhatnám a történetemet úgy, hogy a legkevésbé se tűnjön esztelenségnek. Hiába! Minden mondat kész agyrém! Az egész életem az! A szobába visszaérve úgy döntök, nem foglalkozom most ezzel. Ha Taehyung rákérdez, majd mondom, ami jön. Ennél bolondabbnak már úgy se nagyon tarthat! A táskám felé nyúlok, és miközben felöltözöm, a kezembe akad a szerencse érmém. Feldobom és azt kérdezem magamtól, hogy jó döntést hoztam e azzal, hogy itt maradtam. A fej a nemet jelenti, és most úgy érzem, hogy a tábornok hazudik. Azt mondja, ostobaság volt elhinni, hogy itt majd otthonra lelhetek. Mennem kéne. Tudom, hogy ez lenne a helyes, a jó döntés, és most még meg is erősít benne a sors vagy mi, de képtelen vagyok megtenni. Egy megmagyarázhatatlan erő köt ide. Árnyékhoz! Jungkookhoz, Namjoonhoz és most már azt hiszem Taehyunghoz is. El is rejtem a pénzecskét a táskám legaljára. Látni se akarom! Majd később szembenézek a döntésem következményével! Most viszont még nem akarok ezzel foglalkozni! Carpediem!

Nagyot sóhajtok, amikor a kilincsre teszem a kezemet. Menni fog ez Jina! Megacélozva magamat, határozott bólintással lépek ki az előszobába. Meglepetésemre ínycsiklandó illatok kúsznak az orromba. Ezt az előbb, hogy nem éreztem? Annyira a gondolataimba merültem volna, hogy elsétáltam a csábító illatok mellett? Édeskés tészta és friss kávé. Korogni kezd a gyomrom, ahogy a konyha felé ballagok.

Taehyung nincs itt, de letakarva az asztal közepén ott állnak csinos halomba pakolva a palacsinták és a kávé is kis csészében illatozik. Apró cetli pihen alatta. Mosolygok, ahogy a kezembe veszem.

„El kellett mennem a birtokra, de dél körül visszaérek. Mozgasd le Árnyékot. Ne menj sehová! Beszélnünk kell! Tae."

Elment, de még se ment el igazán. Csak nézem a papírt és újra olvasom a szavakat. Ízlelgetem a tőmondatok jelentését. Tetszik, hogy írt nekem. Hogy gondolt rám, hogy nem akarja, hogy elmenjek. Az utolsó mondat azonban gombócot gyúr a gyomromból.

Nem igazán vagyok éhes, ám az, hogy Taehyung készített nekem reggelit, arra ösztönöz, hogy legalább megkóstoljam. Hiba lenne, ha nem tudnám milyen az íze. Szeretném megdicsérni és megköszönni a kedvességét. Annak ellenére is így gondolom, hogy a fiúval szemben vegyes érzelmeim vannak. A kezembe veszek egy vastagabb darabot, és nagyot harapok belőle. Nem is emlékszem mikor reggeliztem utoljára. Pláne palacsintát! Ráadásul ennyire finomat!

Túlságon omlós és meg merem kockáztatni, hogy az eper is friss benne. Édes illata selymesen lopódzik az orromba. Meglehetősen élvezem enni ezt a palacsintát! Lehet, hogy Namjoon hozta reggel, és valójában nem is Tae készítette? Hátrafordulok a munkapult felé, és meglátom a rengeteg edényt, a nyitott tojástartót, de még a folyékony tésztamaradékos merőkanalat is. Arról nem is beszélve, hogy az eprek is kinn maradtak a hűtő mellett. Egy fonott kis kosárban. Te jó ég! Taehyung tényleg kiment epret szedni? Nem akarom elhinni! Bezzeg a mosogatásra már nem futotta!