Im Jina
Egy hónap.
Egy hónap telt el mióta Taehyunggal először aludtam egy ágyban. Azóta nem tudok lemondani a biztonságot és megnyugvást jelentő testéről mellettem. Állandóságot érzek benne. Vele.
Minden este hozzásimulva alszom el.
Egyre sűrűbben látom álmomban, ahogy Haerinnel nevetnek, kézen fogva sétálnak, vagy éppen lovagolnak az erdőben, de mind ezeket sűrű ködben és szürke fényekkel elhomályosítva teszik. Aztán kiabálás, és fékcsikorgás. Nem érzek félelmet, csak sajnálatot. Minden egyes alkalommal ott bolyong közöttük valami nyugtalan keserűség, és végül a bánat, eső formájában szakítja szét őket. Ilyenkor reggelente közelebb bújok hozzá, és hallgatom a szívverését. Azt, ahogy szilánkosra törik benne újra és újra a szerelem. És én nem tudom összeragasztani.
Menekülök előle, és menekülök hozzá is.
Az életem ismét egy jól begyakorolt koreográfiát követ. Délelőtt és délután Árnyékkal edzek, valamint Taehyung minden héten kétszer kivisz a versenypályára, hogy szokjam a légkört. Van, hogy nekem is többször végig kell vágtáznom Árnyékkal a poros terepen, míg Ő méri az időmet, de van, hogy csak megnézünk egy futamot. Ilyenkor Tae részletesen elmondja, hogy mire figyeljek. Elmondása szerint rengeteget fejlődtem és már én is magamtól ráérzek a száguldás ízére. Profi még nem vagyok, de már tudom, mikre kell ügyelnem, hogy Árnyék is repülni akarjon velem a cél felé.
A zsokénak úgy kell ismernie a lovat, amin ül, mint ha a saját teste lenne. Tudnia kell, hogy mennyit bír, mikor kell visszatartani és mikor szabadjára engedni Őt. Nagyon sok múlik az időzítésen.
Augusztus végén lesz egy nagy verseny, ahová Tae már be is nevezett engem. Nagyon izgulok, így a kelleténél talán egy kicsit többet is vagyok Árnyékkal.
Sok minden nyomaszt, jár a fejemben, de ha Árnyék hátán lovagolhatok céltalanul a semmi felé, akkor egy kicsit úgy érzem, elmenekülhetek a gyötrő gondolatok, a múlt szörnyűségei, az összezavarodott érzések és a fájó valóság elöl. Illetve Jungkook hiánya elől is.
Mert egy hónap.
Pontosan egy rohadt hónap telt el, mióta elvesztettem Jungkookot.
- Jina – Taehyung lép mellém az istállóban. – Elkalandoztál.
- Igen, bocsáss meg. Mindjárt megyek, csak még lecsutakolom Zafírt.
- Rendben, otthon találkozunk. Ne felejtsd el, hogy te hozod a bort.
- Tudom, tudom. Na, menj már, mert nem lesz semmi ebből a te vacsorádból – játékosan vállon legyintem.
- Ne maradj túl sokáig – egy kedves csókot szeretne adni, de elfordulok, így szája az arcomat érinti.
- Megyek, amint végzek – nem nézek rá. Itt, nem lehet.
- Ne félj, hamar találnak maguknak valami új dolgot, amiről pletykálhatnak - a fülemhez hajolva búgja a szavakat.
- Akkor sem tetszik, hogy főnökasszonynak hívnak a hátam mögött. Nem vagyok sem főnök, sem asszony. Ugyan olyan alkalmazott vagyok, mint ők – eltolom Őt magamtól, hogy ne érezzem meleg leheletét a nyakamon. Mert elgyengít.
- Csak éppen a tulajdonossal élsz együtt – húzza fel a szemöldökét játékosan.
- Megmondtam Tae, hogy visszaköltözöm ide legkésőbb a verseny után – bosszant a könnyelműsége.
- Én pedig megmondtam, hogy szó sem lehet róla.
- Már pedig nem akarok több pletykát, szóval így lesz – csípőre vágom a kezemet.
YOU ARE READING
✔️A Befutó (JK&KTH FF)
Fanfiction"Taehyung szavai papír vágta sebként hasítanak belém. Alattomosan szúró, éles fájdalommal. Apró seb, de úgy csíp, úgy feszít, hogy alig lehet elviselni. Érzéki érintései sem tudják elvonni a figyelmem a szavai okozta sajgástól, de áruló szívem mégis...
