Im Jina
Az angyal és az ördög egyszerre kísértett meg.
Az egyik felem az otthont és a biztonságot akarja, míg a másik a szenvedélyt és a felperzselő vágyat. Úgy érzem, hogy a bennem feszülő kétely a kétségbeesésbe taszít. Mindegyiket akarom! Az angyalt és az ördögöt is!
Többszörösen is el vagyok átkozva!
A kinti vihar bennem tombol. Az érzéseim a józan eszemet tépázzák. Még soha nem fordult velem elő az, hogy az érzelmeim ennyire gúzsba kötnének. Igaza volt az admirálisnak, nem lett volna szabad itt maradnom. Hát nesze Jina, megkaptad a következményeket! Ezt akartad, nem igaz?
De mégis hogy fordíthatnék hátat Jungkooknak? Minden találkozásunk ösztönösen húz minket egymás karjába. Annyira lehetetlennek tűnik nem szeretni őt!
Jina!
Ez a szó még csak eszedbe se jusson!
Nem akarok bemenni a házba. Képtelen lennék most Taehyung szemébe nézni. A tornác előtt megtorpanok és pontosan ebben a pillanatban az eső is elered. Sűrű szemekben ömlik rám, velem együtt siratja azt, amit tudom, hogy megkaphattam volna, amit vakmerő módon elmertem hinni magamnak. Ugyan, Jina! Hiszen meg sem érdemled!
Elmegyek!
Senki nem tarthat most már vissza! Ezúttal nem gyengülök el!
El kell innen tűnnöm, mielőtt még nagyobb bajt okozok. Talán most még elhagyhatom őket anélkül, hogy maradandó sebet hagynék magam után. Hogy nekem fájna-e? Az nem számít!
Hogy történhetett ez?
Hogy nem vettem észre, hogy mit teszek?
- Bambi! Te meg mit csinálsz ott az esőben? - Taehyung szeméből az aggodalom integet felém. Mosolyogva, tárt karokkal vár, de én most képtelen vagyok megmozdulni. Nézem Őt és elgondolkodom azon, hogy miképpen kerültem ilyen helyzetbe. Hogy lehet, hogy ez a fiú, aki annyi ellenszenvet ébresztett bennem, akit meg tudtam volna fojtani a két kezemmel, most kiszakít Jungkook ölelő karjaiból? Miért?
Hiszen nem tett Ő semmit! Még csak nem is utalt rá, hogy akarna engem. Amikor majd nevelőapám emberei elmennek innen, akkor minden olyan lesz közöttünk, mint azelőtt?
- Bambi! Gyere be, ne kelljen még egyszer mondanom! – miért aggódik ennyire? Miért nem képes becsukni az ajtót és besétálni, hagyni, hogy bőrig ázzak, ha ahhoz van kedvem?
Könnyeim összesimulnak az esőcseppekkel, mint ha a természet üdvözölné a szomorúságomat, amiért elhagytam Őt.
- Na, jól van! – Taehyung bevágja maga mögött az ajtót, majd öles léptekkel felém nyargal. Egy szó nélkül ragadja meg a csuklómat és húzna vissza a házba, de én még mindig képtelen vagyok mozgásra bírni a lábaimat.
Menj Taehyung! Hagyj itt, és akkor mind a kettőnknek egyszerűbbé válik az élete!
- Bambi. Mi a baj? - már éppen azt hiszem, hogy elenged, de helyette keze az arcomra siklik.
- Mondd el. Engedd, hogy segítsek neked! – hajából csöpög a víz, duzzadt ajkáról kétségbeesetten nyalja le a nedvességet, hogy tudjon beszélni. Közelebb lép és hüvelykujjával a szemem alól törli le a folyamatosan kibuggyanó könnycseppeket. Ez is legalább annyira felesleges, mint megpróbálnom ellenállni neki.
Az érintése forró, felmelegíti a hideg bőrömet. Ahogy én a száját néztem az előbb, most az Ő tekintete barangol az én ajkam felé.
Még közelebb jön. Alig van már közöttünk távolság.
أنت تقرأ
✔️A Befutó (JK&KTH FF)
أدب الهواة"Taehyung szavai papír vágta sebként hasítanak belém. Alattomosan szúró, éles fájdalommal. Apró seb, de úgy csíp, úgy feszít, hogy alig lehet elviselni. Érzéki érintései sem tudják elvonni a figyelmem a szavai okozta sajgástól, de áruló szívem mégis...
