Im Jina
Nem tudom, miért futok.
Annyira biztos voltam abban, hogy el kell rohannom Jungkook elől, hogy futnom kell mindegy hová, és hogy miért, csak rohannom, szaladnom, minél messzebb. Most azonban, hogy itt állok a kisház előtt, már egyáltalán nem tudom, hogy miért is fordítottam neki hátat.
Pont, hogy szembe akartam vele nézni, vele akartam maradni, erre, mint aki eszét veszette szaladok el előle. Normális vagy Jina? Hiszen végre meg akartam neki is adni legalább azt az esélyt, amit Tae, ha nem is szándékosan, de akkor is megkapott. Vele is együtt kell töltenem egy kis időt, hogy biztos lehessek abban, amit valójában akarok.
Persze! Áltasd csak magadat Jina! Nem ezért akartál te vele maradni, de ez így egyértelműen jobban hangzik.
Félek, hogy Taehyungot összetöröm majd ezzel a döntésemmel, de talán, ha az eszére hatok, akkor meg fogja érteni. Hiszen vele élek, már több mint egy hónapja. Vele alszom el minden este, vele reggelizek és vacsorázok, vele dolgozok. Nincs a napnak egy olyan órája, hogy én ne vele legyek valamilyen okból kifolyólag.
Ez így viszont nem fair Jungkookkal szemben.
A baj csak az, hogy tudom, Jungkookkal lenni egészen más élmény lenne. Biztos vagyok benne, hogy vele nem tudnék nyugodtan egy ágyban aludni, nem lennék képes mellette ennyire nyugodt és higgadt döntéseket hozni. Mint ha képes lennék bármilyen józan döntésre is, ha Ő a közelemben van!
Abban is biztos vagyok, hogy Taehyung az otthont jelenti számomra, míg Jungkook a kalandot. Fékevesztett, veszélyes, izgalmas és életre szóló kalandot. De az otthontól nagyon nehéz elszakadni.
Felnézek a teraszra, ahol furcsa módon sötét van. Sehol semmilyen ismerős világítás, ami nagyon gyanús, mert Tae ilyenkor már itthon szokott lenni. Ha nem is főz vacsorát, akkor a szobájában dolgozik, de mindenképpen látom a lámpájának fényét kiszűrődni onnan.
Valami nem stimmel.
Érzem a csontjaimban a remegős rémületet. A tél fagyos leheletét, ami a nyakamba lihegve borzolja fel az érzékeimet. A harminc fokos hőség ellenére is libabőrös leszek. Tudom, hogy hátat kéne fordítanom, hogy semmiképpen nem lenne szabad most bemennem, de a lábam akkor is előre felé visz.
Nincs itt semmi baj Jina, csak paranoiás vagy!
Ez a ház régóta kísért, de egy ideje már jóban vagytok, nincsen itt semmi baj! Taehyung biztosan Namjoonnal iszogat, vagy esetleg beszélgetnek az irodában. Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni.
Lassan lépkedek felfelé a lépcsőn, de amikor kinyitom az ajtót, egy kéz a számra tapad és berántanak az előszobaszekrénybe.
Tudtam!
- Cssssss – Taehyung szeme szikrákat szór, és olyan közel hajol hozzám, hogy érzem a whisky édeskés illatát a leheletén. Óvatosan veszi el a kezét a számról, de a másikkal még mindig a szekrény oldalához szorít.
- Te ittál? – Válaszul csak morog egyet, majd újból a számra tapasztja a tenyerét.
- Biztosan járt itt! Mi a faszért mentek el a többiek? Nem lehet semmit se rátok bízni! Haszontalan csürhe! – hangos csattanás majd puffanás.
Összerándulok és kiráz a hideg a hang hallatára. Megdermedek.
- Aki mostantól elmeri hagyni ezt a helyet, azt én magam fogom kibelezni! Érthető voltam? Kérdeztem valamit! Érthető voltam?
أنت تقرأ
✔️A Befutó (JK&KTH FF)
أدب الهواة"Taehyung szavai papír vágta sebként hasítanak belém. Alattomosan szúró, éles fájdalommal. Apró seb, de úgy csíp, úgy feszít, hogy alig lehet elviselni. Érzéki érintései sem tudják elvonni a figyelmem a szavai okozta sajgástól, de áruló szívem mégis...
