✔️A Befutó (JK&KTH FF)

Tizennegyedik rész: KETTESBEN

Kim Taehyung

Nem vagyok normális.

A félelem teljesen elvette a józan eszemet, és ami azt illeti az ítélőképességemet is. Amikor megláttam odakint Jungkookot, a harag, és a rettegés pusztító vörös sárkányként okádta belőlem a féltékenységet. Úgy éreztem, hogy foggal, körömmel ragaszkodnom kell Jinához, az elmúlt hét után nem dobhatom csak úgy oda egy veszett kutya elé. Csak reménykedni tudtam, hogy Jungkook nem lopja el tőlem ilyen nemes egyszerűséggel, így amikor észrevettem Jina sóvárgó tekintetét, nem tudtam visszatartani Őt. Úgy tettem, mint aki észre se vette. Aztán követtem őt, és végig néztem, ahogy...De nem bírtam. Ahogy a fiú hajába markolt és átadta magát neki; ahogy az istálló oldalának vágódtak...Fájt. 

Félek.

Félek, hogy Jungkook bántani fogja Őt, hogy összetöri majd a szívét, és akkor még ennél is jobban összeroppan. Amit tettem, az túlzás, és tudom, hogy önző dolog volt, de úgy érzem ez volt a helyes döntés.

Akarom Őt!

Igen akarom, hogy reggel legyen kinek palacsintát készítenem, hogy ebédkor ott üljön velem szemben érdeklődve, milyen napom volt; és hogy este felsétáljunk a dombtetőre, együtt nézzük a feledésbe boruló izzó napkorongot. Fel se fogtam mennyire akarom mind ezt, míg Jungkook fel nem bukkant a ház előtt.

Az viszont teljesen abszurd, hogy most itt ülök az ágya szélén és azt nézem, mennyire békésen szuszog. Az első este jut eszembe, amikor itt aludt. Akkor is így ültem mellette, betakartam egy vékony pléddel és azon tűnődtem, ki ez a vakmerő lány, és miért éppen itt kötött ki. Nálam. Velem. Nem tudtam már akkor sem magára hagyni, csak reggel szaladtam haza átöltözni, és mint most, akkor is Jungkook volt az, aki a semmiből felbukkanva megbabonázta Őt.

Szavak nélkül szórta rá a jól bevált varázsigéjét, és lopta el tőlem ezzel a lehetőséget. Jungkook egy csábító, sötét démon, aki árnyékként követ, és akitől ha akarnék se tudnék megszabadulni.

Képtelen vagyok lefeküdni, minden percben attól rettegek, hogy Jina el fog menekülni. Egy szó nélkül kiugrik az ablakon, és bár ha szerencséje van, csak az erdő foglyává válik, nem pedig azokévá, akik keresik, de akkor se lesz már itt mellettem. Ki fog akkor vigyázni rá?

Jina az én felelősségem, és ha bármi bántódása esik...

- Taehyung? – Jina álmos hangja kiszakít a gondolatomból. Megdermedek, nem akarom, hogy azt gondolja, kukkolom Őt álmában. – Miért vagy ébren? – Nem is az aggasztja, hogy itt vagyok a szobájában. Nem fogok megszólalni. Had higgye, hogy csak álmodik. – Taehyung? Minden rendben van? – megdörzsöli a szemét, majd feljebb tornázza magát a párnáján. Ezt már nem fogom megúszni.

- Aludj csak vissza. Nincsen semmi gond.

- Miért vagy itt? – az egymillió forintos kérdés!

- Csak...

- Azt hitted elmegyek, igaz? – lebuktam. Kezemet a lábamra eresztem és hagyom, hogy szemembe hulljon a hajam. Kifejezetten örülök, hogy most nem tud a szemembe nézni.

- Taehyung! Nem megyek sehová – óvatosan a hátamra simít. – Itt maradok. Megígértem neked, hogy nyerek egy versenyt Árnyékkal és ezt az ígéretemet be akarom tartani.

- Jól van, de most feküdj csak vissza. – Felállok, bár nagyon nehezen akaródzik, mégis az ajtóhoz megyek.

- Taehyung – Nem nézek vissza rá, de megállok. – Nem akarsz...itt maradni? – nagyot nyelek. Biztosan jól hallom a kérdést? Nem. Az nem elehet, hogy Jina éppen azt ajánlja fel, hogy aludjak vele egy ágyban. Akaratlanul tör fel belőlem a morgás. – Szeretném, ha itt maradnál velem. – A szememet is lehunyom. – Kérlek. -  Jó, ennek már nem tudok ellenállni.