✔️A Befutó (JK&KTH FF)

Huszonharmadik rész: FELOLDOZÁS

Im Jina

Nem sokat aludtam az elmúlt pár napban.

Úgy érzem minden és mindenki utál. Még Árnyék is. Folyamatosan makacskodik és nem hajlandó szót fogadni, tegnap még a hátára is alig tudtam felülni, úgy ficánkolt. Mint ha megérezné a Birtokon uralkodó feszült hangulatot.

Dühös vagyok és elveszett. De főleg dühös. Magamra.

Ezt megkoronázva úgy érzem, még az univerzum is összeesküdött ellenem, és ráadásként a verseny is itt liheg a nyakamba. A hátam közepére kívánom azt, hogy minden szempár rám szegeződjön, de azt már igazán nem tehetem meg Taehyunggal, hogy visszalépek. Ez már az aljasság csúcsa lenne. Próbálom a legjobb formámat hozni, de nem könnyű most erre koncentrálni, mivel az életem éppen romokban hever: Taehyung kimért, ismert módon hűvös velem, Jungkook-ot elnyelte a föld, és most még Árnyék is ellenem fordult.

- Hát persze! – tessék. Most is, itt lapátolom alóla a mocskot, erre nem megint idecsinál nekem? – Jól van, jól van, megértettem. Te sem szeretsz már. Áruló – kissé talán nagyobb elánnal lapátolom fel a cuccot, így amikor Namjoon váratlanul hozzám szól, annak a fele a vödör mellé pottyan.

- Jina! Gyerünk már, ne szarakodj annyit – mérges tekintettel fordulok felé.

- Marha vicces vagy Namjoon. Marha vicces, tényleg – a lapát hangosan csattan a fémvödör oldalához, mire Árnyék prüszkölni és mellső lábával dobolni kezd. – Bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni – megsimítom az oldalát, majd sóhajtok egy nagyot.

- Mondtam, hogy négyre kellenek a kimutatások, és mindjárt fél négy van Jina. Húzz bele, mert Taehyung dühöngeni fog, és annak nem én fogom meginni a levét – rákönyököl a boxajtóra, és egy kedves mosolyt ereszt meg felém.

- Már végeztem is – azzal leteszem a lapátot és kezemben a vödörrel elindulok az irányába.

- Sajnálom, ami köztetek történt, hidd el. Le fog higgadni, csak adj neki egy kis...na jó, sok időt. Addig pedig szedd össze magadat, neked is jól jön ez a távolság, hogy végre kiderítsd,  mit szeretnél igazából – kinyitja nekem az ajtót, majd mellém szegődik.

- Bár minden ilyen egyszerű lenne! – szabad kezemet egy kis időre a vállára teszem, amit Ő kedvesen megpaskol. Leteszem a vödröt a helyére, majd alkarommal a homlokomat törölgetve az iroda felé indulok.

Már csak pár lépés választ el az ajtótól, amikor hangos csattanásokat és puffanásokat hallok meg odabentről. Kérdőn fordulok Namjoon felé, aki csak megrántja a vállát. Végül Ő nyit be elsőként, karjával hátranyúlva, védelmezve engem.

- Bassza meg Jungkook, a frászt hoztad ránk – mondja végül, aztán bemegy a kis helységbe.

Én megkövülve állok a lépcső előtt és egyáltalán nem akaródzik megmozdulni. Jungkook? Biztosan az Ő nevét mondta?

- Mit keresel ennyire? – hallom újra Namjoon dühös hangját. – Héj! Ne dobálj már mindent szana-széjjel! – újabb csörömpölést hallok, majd feltűnik Jungkook alakja az ajtóban.

Amint találkozik a tekintetünk megfagy bennem a szívdobogás. A szomorúság a szemében jégvirágba burkolja a lelkemet, majd szilánkosra zúzva a földre hajítja. Egy pillantásával összetör. Ahogy közönyösen elhalad mellettem a porba is tiporja. Szó szerint.

Képtelen vagyok megmozdulni. Igazából ezt a pillantást sem érdemlem tőle. Taehyungnak igaza volt abban, hogy bármennyire is igyekszem majd, Jungkook szívét újból elnyernem lehetetlenség. Nem is próbálkozok vele, csak várom a méltó büntetésemet. Azt hiszem a legjobb eszközt sikerült erre megtalálnia: a közömbösséget.