✔️A Befutó (JK&KTH FF)

Ötödik rész: LECKE

Im Jina

Ma még a kelleténél is rosszabbul aludtam. Már ha aludtam egyáltalán. Egész éjszaka Taehyung szavai pingpongoztak a fejemben. Kattogott az agyam, képtelen voltam feldolgozni azt, hogy egy: Ő a birtok tulajdonosa, kettő: el akarja adni Árnyékot.

Persze, mivel az övé, azt csinál, amit akar, de valamiért úgy érzem, hogy nagy hiba lenne eladni. Ahogy az is bődületes hülyeség, hogy csak azért kerüljön el innen, mert én viszolygok a gazdájától. Nem is viszolygok, inkább csak nem tudok rajta kiigazodni. Félelmetes és vonzó egy személyben, ami eléggé veszélyes kombináció rám nézve. A modora viszont elviselhetetlen.

Reggel korábban mentem ki az istállóhoz, és csalódottan vettem észre, hogy Árnyék boxa üres. A hiányérzet bűntudatot keltett bennem és egész nap képtelen voltam a munkámra koncentrálni. Csak tologattam a papírokat és még dátum szerint is csak nehezen sikerült összerendeznem őket a nap végére. Namjoon ugyan próbálkozott kihúzni belőlem valami értelmes választ arra, hogy miért vagyok ennyire magam alatt, de csak tőszavakban tudtam elmondani neki. Két nap is eltelik, és én még mindig magamat eszem az egészen. Egyre inkább úgy érzem, hogy hibát követtem el, amikor hirtelen felindulásból döntöttem.

Mikor elindulok Nonsanba, hogy levegyék a merevítőt a lábamról, Namjoon felajánlja, hogy elvisz. Azt mondja, neki is van egy kis elintézni valója, így tulajdonképpen útba esik. Örülök, hogy nem egyedül kell lesétálnom, mert így legalább nem azon jár az agyam, hogy mi lesz Árnyékkal, és hogy miképpen fojtsam meg Taehyungot, amiért képes lenne túl adni rajta. Szívtelen az a fiú! Az oda úton egy szót sem beszélünk, csak a rádióból kiszűrődő halk muzsika sérti fel a csend nyomott, fülledt levegőjét.

Kapok egy bokaszorítót, mert az orvos szerint még egy darabig érzékeny lehet a lábam, de végre hivatalosan is meggyógyultam. Majdnem egy hónap kellett hozzá, hogy a régi formámba kerüljek, és ennek köszönhetően már szinte érezem is magamon a mehetnéket. Egyedül Árnyék sorsa aggaszt. Furcsa módon beette magát a ló a bőröm alá.

Kezemet tördelve ülök Namjoon mellett és most, a szótlanság miatt az anyós-és vezető ülés közötti távolságot parányinak érzem. Hazafelé még inkább feszül közöttünk a némaság.

- Jina. Tudom, hogy Taehyung nem a legegyszerűbb eset, de hidd el, Ő nem akar rosszat – kezdi Namjoon kissé fáradt hangon. - Pajkos nagyon rég óta van nálunk, és annak ellenére, hogy mekkora összeget költöttünk rá, semmi hasznot nem hozott. Tudom, hogy ez így most nagyon szívtelenül hangzik, de Taehyungnak gondolnia kell az alkalmazottakra, az állatok etetésére, orvosi kezelésére és minden egyéb kiadásra is. A birtok fenntartása sok pénzbe kerül, ezt te is tudod. Hidd el, neki sem volt könnyű meghozni a döntést. – Próbál a lelkemre hatni nézésével, és nagyon is jó úton jár. Akkor sem adhatom meg magam egy....egy ilyen arrogáns fajankónak.

- Ettől még nem leszek jobb véleménnyel róla, Nam.  – A birtokon töltött idő alatt Namjoon lett az egyik legjobb barátom és bizalmasom, és úgy érzem ez kölcsönös. Sokszor jött már hozzám tanácsért és persze Ő is szívesen segített nekem, ha elakadtam valamiben. Még Jungkookot illetően is ellátott néhány hasznos intelemmel. Taehyunggal is éppen ezt teszi. Nagyon kedvelem őt, igazán jó ember. Azt az egyet viszont képtelen vagyok feldolgozni, hogy Taehyunggal hogy tud ennyire jóban lenni. Értem én, hogy gyerekkori jó pajtások, de a személyiségük annyira különböző, hogy egyszerűen nem tudom őket elképzelni együtt beszélgetni egy hideg sör mellett. A birtokon kívül vajon milyen közös témájuk lehet?

- Elgondolkodtál.

- Bocsánat, csak valamiért nehéz elképzelnem titeket együtt iszogatni.