Jeon Junkgook
Amikor a titkokat felfedezik, a hozzájuk tartozó világ romba dől.
A titkok csak addig érdekesek, csak addig Önmaguk, míg felfedezetlenek, amíg valami sötét talány lengi körbe létezésüket. A titkok a természetükből fakadóan nem akarják, hogy felfedezzék, megismerjék őket. Szeretnek a sarokba húzódni, elbújni az árnyékok mögött, mert oda tartoznak: a bűnök közé.
Veszélyesek.
A titkok olyanok, mint az időzített bombák. Akárcsak én.
Taehyung túlságosan sokat tud.
Először el akartam égetni az összes levelet, amit adott. Aztán meggondoltam magamat és csak széttépni szerettem volna, lehúzni a wc-n még azelőtt, hogy elolvastam volna egyet is.
De Taehyung levele...
Természetesen azt tette a kupac legtetejére, és jó nagy betűkkel írta rá, hogy fontos, olvassam el mindenképp. Azt, hogy mind ezt Jina miatt kell megtennem, már jóval kisebb méretben írta oda. A galád dög!
Miért van az, hogy nem lehet egy perc nyugtom sem? Csak egy kibaszott perc lenne az életemben, amikor nem kell valami miatt szitkozódnom! Miért kell, hogy legyen mindig valami amiért aggódhatok, legyen miért szenvednem egy kicsit?
Úgy érzem, kizuhanok a világból és valami sötét, hideg helyen kallódom egyedül, reményvesztetten ahol még segítségért sem kiálthatok. Visszavonhatatlanul megváltoztatott Haerin halála és ezt mindenki tudja, de hogy mi ez a valami, azt csak én egyedül. És talán most már Taehyung is. A picsába!
Ha a saját poklomnak nevet adhatnék, akkor Haerinnek hívnám.
A titkok, a vágyak, a vétkek és a bűnök helye lenne Ő, a részemmé vált sötétség, amit mind ennek ellenére át akarok ölelni. Magamhoz kívánom szorítani, még úgy is, hogy tudom, vele ér majd véget minden. Az én életem biztosan. És most az általa művelt borzalom bűnös átka a fejemre ömlik. Eláraszt az eddig mélyen megbúvó rejtély, a tudat alatt mindig is meglapuló igazság, ami többé nem maradhat titok.
Miért teszi ezt velem?
Miért pont most?
Éppen most, amikor már kész lettem volna belevetni magamat a Jina nyújtotta boldog feledésbe. A reményvesztett elfogadásba, abba, hogy ha kell, akkor kényszerrel tartom Őt magam mellett. Hiába tagadja, hiába ellenkezik, akkor is kellek neki, Ő sem bír ellenállni a vágynak, ami kettőnk között csillapíthatatlanul tombol. Látom a küzdelmét és bár fáj, de azt akarom, hogy szétveszítse őt a hiányom, hogy képtelen legyen nekem ellenállni.
De most már azt akarom, hogy kerüljön el minél messzebb, hogy meneküljön, fusson előlem, ahogy csak bír. Mindössze egy percen múlt mind ez, egyetlen elcseszett percen. Ha Taehyung később jön, ha én előbb veszem Őt észre, ha gyorsabban szaladok felé, most már nem lenne kérdés, hogy mit tegyek. De így?
Ki kell derítenem, mit akart mondani Haerin a búcsúlevélben írottakkal. Mit értett az alatt, hogy míg én a szavakkal küzdök, addig Ő az érzelmekkel?
Tudta? Tudta. Biztos vagyok benne, hogy tudta, sőt meg merem kockáztatni, hogy azért írta azt, hogy megvan a saját keresztje, mert Ő is hasonló dologgal küzdött. De miért nem beszélt róla soha? Miért tartotta titokban? Miért nem...?
Mert már gyerekkorom óta magamnak való vagyok. Csendes, alattomosan komisz kölök, ahogy Ő mondta mindig. Ha nyitottam volna felé, talán még most is élne.
Ettől a gondolattól most meg kell szabadulnom.
Kényelmesen hátradőlök az ágyamon, és inkább újra a kezembe veszem Tae üzenetét. Ízlelgetem a szavait, amik egyenesek és parancsolóak. Fanyar ízekkel telítik el a bensőmet. Nem köntörfalaz, nem ír rébuszokat, így csak még inkább félek mind attól, amit kér tőlem. Még keserűbb a mondataiból áradó igazság.
BINABASA MO ANG
✔️A Befutó (JK&KTH FF)
Fanfiction"Taehyung szavai papír vágta sebként hasítanak belém. Alattomosan szúró, éles fájdalommal. Apró seb, de úgy csíp, úgy feszít, hogy alig lehet elviselni. Érzéki érintései sem tudják elvonni a figyelmem a szavai okozta sajgástól, de áruló szívem mégis...
