✔️A Befutó (JK&KTH FF)

Huszonegyedik rész: DÖNTÉS

Im Jina

Tehetetlennek érzem magam.

Jungkook teljesen bezárkózott. Nem csak a gondolataiba, de a hálószobába is. Már egy teljes napja nem jött ki és engem se enged be. Olvas. Tudom, hogy Haerin leveleit olvassa, de igazán adhatna már életjelet magáról. Megrémiszt a viselkedése.

- Jina, kérsz még egy kis limonádét? – nemlegesen bólintok.

Miután hármasban visszaértünk a templomból, Jungkookot vártuk. Valamikor este hét körül viharzott be a szobába, majd se szó se beszéd bezárkózott. Az óta színét se láttuk.

Taeval és Namjoonnal a konyhájában ülünk. Nem tudtam sem reggelizni, sem ebédelni, így a fiúk aggódni kezdtek.

- Nem megy le semmi a torkomon – rekedtes a hangom. A számat harapdálom, a szememet képtelen vagyok levenni az ajtóról, ami mögé Jungkook rejtőzött.

- De hiszen már délután hat óra van – mondja Taehyung, majd Namjoon felé pillant, aki nagyot sóhajtva pörgetni kezdi a limonádés poharát az ujjai között.

- Szerintem tegnap történt valami, amíg kinn volt a síroknál – Namjoon maga elé beszél, de ahogy végez,  megállítja az asztalon forgó hűsítőt.

- Ebben biztos vagyok, és van is egy jó tippem, hogy micsoda – Taehyung dühösen a pultra csap, aztán fel-alá kezd mászkálni előttünk, és így az ajtó előtt is, amit nem kívánok szem elől téveszteni.

- Megállnál végre! Elszédülök tőled – a hangom egy kissé erélyesebb, mint szeretném.

- És te, mióta ülsz itt? – mutat rám, de végre abbahagyja a járkálást. Csak egy csúnya, féloldalas mosolyt kap tőlem válaszul.

- Jungkook! Gyere már ki onnan, szívbajt hozol a barátnődre! – Tae ököllel üti az háló ajtaját, de semmi választ nem kap. A barátnő szó hallatán megremeg bennem az aggodalom, Taehyung hangja és ez a szó átrendezi bennem a valóságot. Lehunyom a szememet, aztán csak hajam rejtekéből merek ránézni az ideges fiúra. Nehéz, és sűrű most a nyári éjszakába ájuló levegő.

Megállás nélkül jár a lábam, és ha rágnám a körmeimet, most biztosan azt tenném, de e helyett, csak a pulton kopogtatom őket. Namjoon többször is megállítja a kezemet, de akaratlanul is mindig újra kezdem, így egy idő után feladja.

Váratlanul ér Taehyung keze a vállamon, összerezzenek, majd álmatagon sandítok felé a vállam felett. Lágyan kezd masszírozni, érintése egyszerre puha és kemény, mint egy mesés álmokról suttogó, kényelemes matrac. Úgy simulok az ujjai közé, akár csak az ábránd a vágyakozó gyermekszívekbe. Komisz könnyedséggel. Hallom, hogy Namjoonhoz beszél, de szavaira már képtelen vagyok koncentrálni. Mióta felkeltem itt görnyedek és szuggerálom azt a fránya ajtót, de most behunyom a szememet és élvezem a jóleső kényeztetést. Teljesen ellazulok.

Nem tudom, hogy mikor aludhattam el, de arra ébredek, hogy lecsúszik a lábam a nappaliban lévő kanapéról. Sötét van, az ablakból hűs, cirógató szellő kíváncsiskodik körbe. Nagyot nyújtózkodom, és amikor felülök, meglátom a félig a földön fekvő Taehyungot magam mellett. Egyik kezét kinyújtva a kanapén pihen. Haja eltakarja a szemét, csak az ajkát és a kecsesen ívelt orrát látom, rajta azzal a kedves kis anyajeggyel. Az hiszem, az elmúlt két napban most mosolygok először.

Félek, ha megmozdulok, felébresztem, pedig olyan édesen alszik. Kedvem támad odakucorodni mellé, átölelni azt a mindig biztonságot nyújtó hátat. Hiányzik ez az érzés.