Tabu

C H A P T E R 1

Valójában, ha normális környezetben születtem volna, soha a büdös életben nem állok le Darren Hayes-el. Úgy egyáltalán, egy szóra vagy egy pillantásra se méltatnám azt az idiótát. Erre az esélyem azonban elvesztettem, amikor körülbelül tíz éves koromban, pontosabban apukám halála után, az anyukám a jelentkezett a Hayes házba szobalánynak. Mivel már nem tudtuk fizetni a házunkat, ide költöztünk. Azóta is átkozom azt a napot, amikor azt a pimasz, szoknyapecér őrültet megismertem, Darren személyében. Ő volt a legbosszantóbb ember, akit valaha a föld a hátán hordott. Öt évig tartott az az áldott időszak, hogy szinte egymás létezését semmibe vettük, azután Darren elkezdett kamaszodni és előjött a kisördög belőle. Az sem segített a helyzeten, hogy tizenöt éves koromtól már én is segédkeztem anyunak, így gyakori látogatója lettem a fiú szobájának. Kezdetleges csipkelődései átformálódtak teljes véres küzdelemmé közte és köztem. Természetesen meg sem nyikkanhatok, ha Darren bármit csinál, hisz az anyukája fedelet tett a fejünk fölé, a testvérei pedig tüneményesek velem. Csak az a tuskó ne lenne a képben, aki szellemi szinten alább van, mint a négy éves kishúga. Ezekkel a gondolatokkal húztam le idegesen az ágyneműt Darren szobájában. Utáltam itt lenni, bár a szoba egész kellemes volt. Fehér színű falain egy csomó családi kép és érem lógott. Nem meglepő módon gazdag taplónk nem volt utolsó a sportban, egészen jól csinálta, amit csinált. Mégpedig a futás. Anyu már látta pár versenyen, engem azonban Mrs. Hayes sosem tudott rávenni, hogy elmenjek. Mindig ügyesen kibújtam a "kötelesség alól". Gesztenye bútorokkal volt tarkítva a szoba. Semmi különös, mint egy unalmas tizenkilenc éves gimnazista srác szobája, aki több időt tölt mások ágyában, mint a sajátjában. Azonban volt egy nem szokványos dolog itt. Az ajtóval szemközti fal a padlótól mennyezetig üvegből állt. Csodás látvány nyílt erről a kicsik magasabb, sziklás dombról a kis városunkra és a tengerre. Sokszor ültem le az ágy szélén és bámultam a naplementét, míg Darren-ek edzése volt. Így tettem most is, hogy már kész voltam a szoba rendberakásával. Szerencsére hétköznap Melanie, Darren anyukája, tiszteletben tartotta, hogy sokat kell tanulnom, így csak annyi feladatom volt, hogy a gyerekei szobáját rendbe rakjam. Megfáradva pihegtem a hatalmas franciaágy szélén ülve, az oldalamon, a két tenyeremen támaszkodtam és mosolyogva bámultam ki az ablakon. Halkan felkuncogtam, ahogy megláttam, hogy két madárka összeveszik a levegőben és kergetőzni kezdenek. Imádtam nézni, hogy az égkékből rózsaszínbe vált, pirosba, végül narancssárgába, ami majd kifakultan eltűnik a horizontról és mindent bevon a sötétkék éj. Szerettem, ahogy mind eközben hullámzott a tenger, szörföztek, vitorláztak az emberek és a sziklaszirtről ugráltak. Itt mindig jó idő volt és meleg, én pedig sosem kívántam a hideget és a havat, egyszerűen csak tökéletesen elégedett voltam az élete...

- Francba- a talpamra ugorva rántódtam ki a gondolatmenetemből és megpördültem egyenesen a hang irányába. Darren állt ott, nem láthatott, ugyanis épp levegőbe lógó kezekkel küzködte le pólóját a fejéről, amin alig fért át a vékony anyag. Sandán pillantottam az óra felé, még lett volna húsz percem, mégis mi a fenét keres ez itt?

- Veled meg mi van?- morogtam, mire abbahagyta a fészkelődést és elkezdett vakon körbe-körbe forogni.

- Ki az? Mit akar?- rekedt és mély hangja a szoba másik felébe irányult, arra gondoltam milyen vicces lenne, most csak úgy magára hagyni, hogy szenvedjen, mert láthatóan baromira beleszorult a kis pólójába. Kellett neki a legszűkebb méretet választania, hogy villoghasson a hölgyeknek az "izmaival". Egy mély sóhaj kíséretében, azonban győzött a jó lelkem. Mellesleg Melanie kinyírna, ha hagynám ily módon meghalni a szeme fényét. Odamentem magas alakjához és megfogtam piros pólójának szegélyét. Nagy erőfeszítésembe került, míg egy kicsit is feljebb tudtam tolni, úgyis izmai túl nagyok voltak ehhez az pici mérethez. Nem is értem, hogy ment fel rá - Hohó babám, csak kérned kell és...