Tabu

C H A P T E R 6

Nem is emlékeztem mikor álltunk meg és maradtunk le a többiektől, akik már a Marble ajtajánál toporgtak türelmetlelül. HOGY MI? Ijedten pillantottam vissza az épület tetején lévő tábla felé, hátha félreolvastam, de szerencsétlenségemre nem. Kikerekedett szemekkel, földbegyökerezett lábakkal néztem, ahogy a blokkos srác, akinek totálisan kiment a fejemből a neve, kedvesen köszönti anyuékat. Basszus, ez csak velem történhet meg. Ijedten Darren felé néztem, de már késő volt. Lassú, megfontolt léptekkel állt meg a pincérfiú előtt és megvetően végigszemlélte.

- Már csak te hiányoztál- forgatta a szemét, én pedig hálát adtam az égnek, hogy a család többi tagja már bement és nem voltak fültanúi az iméntinek. A blokkos fiú szemei összeszűkültek, ujjaival jobban szorította az ajtó kilincsét. Tudtam, még egy szó és kitör a káosz. Erőt véve magamon sietősen odabaktattam és Darren hátát megtaszítva megszakítottam a vad farkasszemezésüket. Az ajtónál álló fiú szeme felcsillant, amikor meglátott.

- Laney- vigyorodott el, én pedig elmosolyodva lelestem a nevét a kis arany színű táblájáról a mellkasán.

- Will- mondtam negédesen. William, ja tényleg.

- Jössz már?- türelmetlenül döntötte oldalra a fejét Darren, aki a noszogatásom ellenére még mindig a küszöbön ácsorgott. Felsóhajtottam, míg ő ismét Will-re nézett. Láthatóan feszengett a fiú jelenlététől.

- Menj csak- vetettem oda neki és már nyitottam a szám, hogy kérdezzek valamit Will-től, de ismét félbeszakított.

- Lane, gyere- utasított keményen. Na még mit nem! Parancsolgató hangja viszont nem csak az én orrom ütötte fel, de a ébenhajú fiúét is, akinek már nagyon elege volt Darren-ből.

- Szerintem nem kell a kezedet fogni, oda találsz egyedül is. Tizenkettes asztal- biccentett az említett hely felé. Darren kihúzva magát, kidüllesztve a mellkasát jelezte fölényét Will felé, akit hidegen hagyta a pöffeszkedését. Dash várakozóan rám nézett, majd amikor rájött, hogy bizony nem fogok vele menni, testtartása azonnal összeesett. Csalódottságát hamar leplezte a visszatérő bunkó viselkedésével. Morogva megfordult és elnyúlt léptekkel ott hagyott minket.

- Bocsi. Annyira izé néha- temettem az arcom a kezembe és megdörzsölve azt, vettem egy mély levegőt.

- Egy seggarc, sebaj- rántotta meg hetykén a vállát, a távolodó fiú hátát mustrálva - Nap, mint nap találkozok ilyen kis gazdag apuci kis elkényeztetett kedvenceivel- nevetett, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom Darren apukájának említését hallván, de fenttartva a látszatot, halványan bólintottam, mint aki értékeli szörnyű viccét.

- Szóval, hogy van a fejed?- mutattam az említett hely felé elterelve a témát.

- Oh már teljesen jól. Múltkor kicsit még rosszul voltam pár óráig. Lehet, hogy egy kis gyökér, de a nagyon erősen dob és aztis meg kell hagyni, hogy...- fecsegése akkor vált számomra teljesen üressé, amikor a szemem sarkából megláttam, hogy figyelnek. Darren az asztalnál ült, pont srégen velem. Az étterem eleganciájához képest, úgy üldögélt a boxban, mintha csak egy kocsmában lenne. Kissé lecsúszva az ülésen, kinyújtóztatja hosszú lábait és elfektetve kezeit az asztalon. Ujjai nyugtalanul kopogtak a fa felüleltén, állkapcsát összeszorítva tartotta velem a szemkontaktust. El akartam nézni, de tényleg, de mintha szemellenző lett volna rajtam. Ahogy feltolta magát a bőrfotelban, inge megfeszült bicepszeitől és megnyalva ajkait az asztalra könyökölt. Ujjait összekulcsolta, azon nyugtatta állát miközben szemérmetlenül végignézett. Csak akkor voltam képes elszakítani róla a figyelmem, amikor sunyi vigyor terült szét arcán. Hát játszadozott, mint mindig.