Tabu

C H A P T E R 21

Laney

- Hazaértem- kiáltottam el magam derűsen, de akkor sem lohadt le a kedvem, amikor egy árva hangot sem kaptam viszonzásul. A cipőm lerúgva vigyorogtam és próbáltam közrefogni azt a rengeteg virágot, amit Dash a szekrényembe tett. Muszáj voltam elvitetnem magam Mia-val, aki mint kiderült időközben, allergiás. Szóval az utam konkrétan így festett: az ülésemen nyomorogtam, próbáltam nem minden bukkanónál felsikítani, hogy mennyire belémszúrnak a virágok és két percenként kívántam egészséget a hapcizó barátnőmnek, aki egyre cifrábban küldött el engem vagy Darren-t egy melegebb éghajlatra. Mégis töretlenül jókedvű maradtam. Ahogy felsétáltam a lépcsőn végigpörgettem magamban a ma lezajlott eseményeket és egyszerűen majd kicsattantam a bőrömből. "Kérlek légy a barátnőm". Csak ez az egy mondat vagy már ezerszer lejátszódott a gondolataimban. Hitetlenül rázva a fejem vigyorogtam, de már annyira, hogy szinte fájt. Egy gyors pillantást vetettem Darren szobájába, hogy lássam milyen háborús övezetet teremtett és mennyit kell majd takarítanom. Szinte elfehéredtem, ahogy megláttam, hogy szinte minden szét van hajigálva. Hogy tud ennyi ruha között vacillálni? És ami még fontosabb, miért a padlón landolnak azok? Megforgatva a szemem egyensúlyoztam, hogy le ne ejtsem a virágokat, becsuktam az ajtót és vígan dalolászva battyogtam a szobámba. Ahogy berúgtam a résnyire nyitott ajtót, azonnal felsikítottam. A szabad kezem a szívemhez kapva néztem az ágyamon ülő fiú ijedt tekintetébe, míg én próbáltam egyenlíteni a heves szívverésem.

- Nathan, mi a francot csinálsz itt?- rivalltam rá, majd ledobtam a táskám az ajtó mellé és óvatosan leterítettem azt a komplett kertet, amit a kezemben hordoztam eddig. Kérdőn néztem a fiúra amikor felegyenesedtem, majd megakadt a tekintetem a kezében tartott festményen. Egy pillanat alatt gombóc keletkezett a torkomban és az asztalfiókom felé néztem, ami történetesen tárva nyitva állt.

- Csak unatkoztam nélküled. El szerettem volna menni a könyvtárba- mondta és kiskutyaszemeket meresztett rám, amitől szinte azonnal elszállt a haragom. Fáradtan felsóhajtottam, majd eleresztettem felé egy mosolyt.

- Pénteken?- az akaratom ellenére a hangomban olyan undorodás tükröződött, mint még soha. Szerencsére nem vette észre.

- Persze- bólogatott izgatottan. Esküszöm életemben nem voltam annyiszor könyvtárban, mint az utóbbi egy hétben. Sőt, sehova nem jártam ilyen gyakran.

- Ne haragudj Nate, de Darren szobájának kitakarítása rám vár.

- Kérlek gyere el velem.

- Nem rúghatom fel a kötelességeim- ingattam a fejem keserűen.

- Kérlek, légyszíves... mostanság veled érzem a legjobban magam- préselte össze a száját szomorúan. Ahogy égkék szemeire és lekonyuló ajkaira néztem, legszívesebben megöleltem volna. Annyira elveszettnek és szomorúnak tűnt. Halvány mosoly rajzolódott a számon, majd egy aprót bólintottam.

- Csak átöltözök- tájékoztattam, utalván, hogy legyen szíves és hagyja el a terepet. Megértően biccentett és azonnal felpattant, hogy a helyére tegye a festményt a városról, amit még Dash pingált nekem.

- Amúgy... ez eddig az egyik legjobb festményed. Igazán tehetséges vagy- feszült vigyorra húztam a szám, amikor becsukta a fiókom és rám pillantott. Oh, ha tudta volna, hogy az öccséé már nemis annyira tetszett volna neki.

- Köszi. Öt perc- csuktam be utána az ajtót, mert láttam, hogy szemöldöke zavarodottan összerántódik a napraforgóim láttán. Az ajtónak dőlve mélyet sóhajtottam és lelkiekben felkészültem egy pár órányi uncsi ücsörgésre Nate kedvéért.