Tabu

C H A P T E R 18

Laney

Magam elé bámulva, totálisan lesokkolódva ültem le, nem is figyelve arra, hogy Nathan már ott csücsült és nekem dumált. Kedvellek. Csak ez az egy szó visszhangzott a fülemben végigborzongatva minden porcikám. Ez az egy kis szó majd megfullasztott, összezavart és teljesen ledöbbentett. Darren senkit sem kedvelt. Úgy Soha. Senkit. Nekem pedig a szemembe mondta, olyan meggyőződéssel, mint még semmit. Úristen! Felsóhajtva az tenyerembe támasztottam az állam és egy pontot szuggeráltam a kikopott, sötétkék szőnyegen. Miért nem utálhat simán? Azt is jobban bírnám. Eddig is elviseltem, most pedig összekutyulta a dolgokat. Miért van az, hogy egyszerre járom meg a poklot és a mennyet, amikor tesz vagy mond valamit? Sosem jutok már dűlőre vele, ez biztos. Egyszerre gyulladt fel a harag bennem, majd oltotta el az az iránta érzett... nem is tudom mi. Már igazán nem tudtam mit érzek iránta. Miért nem állított meg a tény, hogy egy rossz ember? Mint egy szucid hajlamú gazella, aki önként veti magát az oroszlán elé. Igen, ez én voltam és arra vártam, hogy ahelyett, hogy felfal, majd békességben élünk egymás mellett. Mekkora idióta vagyok, Istenem. Azonban ez az egy szó nem változtatott azon, amit Nathan mesélt. Még mindig nem terveztem a közelébe menni, minél meszebb kellett kerülnöm tőle, bármennyire is ellenkezett az egyik, talán nagyobb, részem ellene.

- Laney!- csettintett a szemem előtt Nate, mire rémülten felemeltem rá a fejem. El is feledkeztem jelenlétéről.

- Hm, igen?- ráztam a fejem zavartan, majd egy apró mosolyt küldtem felé, de az agyam még mindig Darren körül forgott, aki abban a pillanatban settenkedett el Nate háta mögött. A fejem direkt Nathan irányába fordítottam, hogy egy kicsit se legyen feltűnő, hogy "valakit" nézek a háta mögött. Abból bizony nagy balhé lett volna. De miért védtem még mindig Dash-t? Utáltam. Legalábbis az idő nagy részében. Nem mellesleg pedig túl sok volt a miért vele kapcsolatban.

- Hol jársz?- nevetett görcsösen, kicsit sértetten is, amiért nem figyeltem rá.

- Ne haragudj. Kicsit fáradt vagyok- simítottam meg kezét, hogy enyhítsem haragját. Kissé megfeszült érintésemre, de azután lenyugodva bólintott - Tehát, igen?- mosolyogtam halványan és a szemem sarkából láttam, hogy Dash még utoljára visszanéz ránk, majd eltűnik a lépcsőn.

- Ja csak hoztam nekedis mindenből. Egy kis sajtos cheetos, epres csoki meg ilyen kis piskótás maci, asszem vanília van a közepén. Nem tudtam melyiket szereted, de remélem megfelel- rántotta meg félénken vállait.

- Persze, tökéletesek- bíztattam és elgondolkoztam, hogy valaki, hogy tud három édességből ennyire mellétalálni? Semelyiket sem szerettem, de annyira aranyos volt, hogy gondolt rám, nem akartam megbántani.

- Akkor jó- derült fel, majd kinyitotta a könyvét és teljesen elmerült benne, míg az én agyam többé nem tudott koncentrálni körülbelül semmire, egy bizonyos fiún kívül.

▪¤▪¤▪

Mire hazaértem már teljesen felfordult a gyomrom. Azt hittem nem lehet rosszabb a szörnyű ízű, nem mellesleg nagyon büdös sajtos chips után, de még csak akkor jött a java; Az az émelyítően édes és förmedvény ízű epres csoki, amelyet Nathan erőltetett rám és végleg betett. Kishíján kitaccsoltam az autóban, de szerencsére időben kijutottam. Megváltás volt hazaérni, addig amíg rá nem jöttem, hogy vacsoraidő van. Remek.

- Elmegyek kezetmosni, foglald nekem a helyet- simította meg a vállam Nate, majd elindult felfelé a lépcsőn. Annyira hipohonder volt. Alig tizenöt perce mosott kezet a könyvtárban, letakarította a kormányát, hazavezetett, utána lefertőtlenítette a kezét miután kiszállt és most megint megy. Csoda, hogy még nem mosta el a kezét a föld felszínéről. A konyhába vezető kis támolygásomon azon agyaltam vajon belehalna-e ha egyszer a kukászsákhoz kéne érnie? Valószínű igen. De ha nemis, azonnal a sürgősségire menne.