Unottan támasztottam az arcom a konyhaszigetnél ülve. Több órája roskadtam a történelem könyvem felett, anélkül, hogy egy sort is tanultam volna. A gondolataim teljesen eleveztek más vizekre. Vagyis inkább egy komplett örvény felé, amely magával ragadva a mélybe, megfullasztott. Ez az örvény pedig nem más volt, mint Darren Hayes. Az órára öt percenként pillantottam, közben azon aggodalmaskodva mégis hol lehetnek már. Még ha Lizz-t haza is dobta, itt kellett volna lennie fél órája.
- Szia, Laney- ijedten kaptam fel a fejem Nate-re, aki egy kedves mosollyal az arcán a mellettem levő bárszékre ereszkedett. Annyira rég nem hallottam a hangját és nem láttam, hogy nem is hittem el, hogy mellettem ül - Megijesztettelek?- bárgyún bazsalygott, majd kinyújtóztatva elgémberedett izmait az asztalra könyökölt és belefektette tenyerébe a fejét. Mint mindig, most is szörnyen fáradtnak tűnt, de annál aranyosabbnak. Fehér pólóját egy paradicsom folt éktelenítette, ami fura volt, mert utoljára 4 napja volt itthon valami paradicsomos kaja. Neki viszont harmatos illata volt. Fején kuszán meredeztek égnek homokszínű tincsei.
- Ja nem csak... csak tanulok. Vagyis próbálok. Úgy értem, inkább csak bámulom órák óta a sorokat- ráztam a fejem lányos zavaromban, hevesen magyarázkodva.
- Aha- bólintott lassan,mert még feldolgozás alatt voltak fejében kaotikus szavaim - Nem megy?- egyenesedett ki, hogy a könyvem fölé hajoljon.
- Nem igazán- haraptam be az alsó ajkam, szomorúan lenézve a fekete tintás lapokra.
- Nem érted, vagy csak valami eltereli a figyelmed?- vonta fel kérdőn a szemöldökét.
- Valami eltereli- sóhajtva meredtem a plafonra, majd ismét rávezettem tekintetem.
- Mi?- inkább ki. Az az idióta öcséd.
- Csak hülyeségek- hazudtam, lemondóan rázva a fejem.
- Nos, ha akarod segítek- húzta maga felé a tankönykem, nekem pedig az első gondolatom az volt, bárcsak ilyen hévvel húzna engem is testéhez.
- Biztos?- kérdeztem bizonytalanul - Annyit tanulsz, ha pedig szüneted van, azt rám akarod fecsérelni?
- Laney- nevetett fel jóízűen - A rád szánt idő nekem nem fecsérlés- ingatta a fejét, nekem pedig a befásult szívem újra életrekelt.
- Oké, köszi- elpirulva eltűrtem egy tincset a fülem mögé, Nathan pedig megkerülve az asztalt leült mellém.
- Tehát globalizáció... -kezdte, de már az első percekben tudtam, hogy ha ilyen közel ül, hogy összeér fedetlen térdünk, nem sokat fogok megjegyezni a tananyagból. Mégis Nate mellett úgy éreztem megérné mégegyszer újratanulnom az egész témát.
▪¤▪¤▪
- Na mostmár megvan?-kérdezte álmosan majdnem egy óra magyarázás után.
- Igen- fújtam ki megkönnyebbülten a levegőm - Ha nem jönne be az orvosi pálya még simán elmehetsz töri tanárnak. Nagyon jól megérteted a dolgokat- halványan elmosolyodva becsaptam a könyvem és felállva elindultam egy pohár vízért.
- Köszönöm, de rajtad kívül senki mást nem akarnék tanítani- nevetett fel halkan és követve mellém állt - Te nem éheztél meg?- döntötte felém a fejét.
- Most, hogy mondod- elgondolkozva kortyoltam egyet a hűsítő folyadékból, majd a pohár maradék tartalmát a lefolyójóba öntöttem - Mire lennél éhes?- fordultam felé.
- Palacsinta- simogatva a hasát nyammogott egyet, nagyon édes volt.
- Rendben, ha akarod csinálok- mosolyodtam el szélesen.
YOU ARE READING
Tabu
Romance- Áll az alku?- nyújtotta felém hatalmas tenyerét. A számat rágcsálva, bizonytalanul pillantottam fel rá. - És mi van, ha ezzel elrontunk mindent?- kérdeztem tétován. - Ugyan, baby, olyat mi nem tudunk- kacsintott rám, majd közrefogta kezem és megrá...