Tabu

C H A P T E R 30

Darren

Utáltam azokat a napokat, amiket Lainey nélkül kellett töltenem. Szabályosan fizikailag fájt, ha nem tudhattam magam mellett. Ez a nap is ilyennek bizonyult. Szombat reggel a konyhában ültem, míg ő a pultnak dőlve iszogatta az általam elkészített kávéját és közölte velem a legrémesebb félelmeim egyikét; a napot Nathan-nel tölti a könyvtárba. Próbálta belémsúlykolni, hogy ez nem az anyukája hatása rajta, de nem hittem neki. Nem tudom mi történt tegnap este közöttük, de nagyon elfajulhattak a dolgok, ha az érkezésünk után se szó, se beszéd után eltűnt több órára, majd hajthatatlan vágyat érzett, hogy elmeneküljön erről a kontinensről. Azt kívántam bár elvehetném a fájdalmát és valahogy segíthetnék neki. De nem tehettem semmit érte, mert semmit sem mondott el nekem. Persze megértettem.

- Szeretnélek ma elvinni egy buliba- húzta óvatos mosolyra a száját a bögréje fölött. Talán ez volt a kedvenc látványom az egész világon: Ő, ahogy midennapos helyzetekben és szokásos tevékenységeket űzve csak létezett. El sem hittem, ezt eddig hogy nem vettem észre.

- Egy buliba?- kérdeztem hitetlenkedve, mire édesen elmosolyodva elpillantott, majd vissza.

- Egy buliba- hangsúlyozta ki, majd letette a kis kerámiát maga mellé és lassan lépkedve közelített meg. A torkom valahogy még mindig, minden egyes alkalommal elszorult, ahogy arra vártam, hogy végre megszűnjön közöttünk ez a fájó távolság. Most is így történt, és hogy a gyötrelmemen enyhítsek, felpattantam és megtéve azt a pár lépést, a karjaimba vontam apró termetét. A vállaim leengedtem és a szívem is nyugalmasabban dolgozott a mellkasomban, ahogy belenéztem zöldes-kékes szemeibe. Olyanok voltak, mint a fodrozódó hullámok egy kristálytiszta, zavartalan tóban és ettől mindig annyira elengedtem ma. Barackszínű ajkait megnyalta, ahogy átvetette rövid karjait a nyakamon, amit csak egy kis pipiskedés árán tudott teljesen átfonni.

- Mégis milyen buliba akarsz cipelni, szerelmem?- öleltem át a derekát, hogy jobban magamhoz préseljem, de hirtelen léptek zaja törte meg a csendet. Imádott gyíkocskánk tudja, mikor és hogy kell elrontani egy pillanatot. Lainey óvatosan kibújt az ölelésemből, majd megfogta a kezem, ahogy egy méterre megállt tőlem. Jó is az, ha ennyire felhőtlen a viszonyod a testvéreddel, mit ne mondjak. Elnehezedett légzésem egy sóhaj formájában engedtem ki és ahogy ránéztem, le se tudtam volna tagadni a csalódottságom. Bocsánatkérően biggyesztette le az ajkait, a kijárat felé pillantott, ahol Nate benézett, észlelte, hpgy nem alkalmas pillanatban toppant be és végre először az életében csinált egy hasznos dolgot: egy szó nélkül az ajtó melletti cipősszekrényhez sétált és elkezdte felszenvedni magára a kis bőrcipőjét.

- Az meglepi. Örülni fogsz neki- fordult vissza hozzám a barátnőm és egy óvatos puszit hagyott a számon, ami egyáltalán nem volt kielégítő a számomra, ez pedig okot adott, hogy ismét jobban utáljam Nathan-t, mint fél perce.

- Vigyázz magadra, babám- csalódottan lerogytam a székre, míg ő már javában törtetett kifelé.

- Szeretlek, Dash- dobott egy puszit.

- Én is téged, Lane- kacsintottam rá, majd hagytam, hogy eltűnjön az ajtófélfa takarásában, ezzel teljesen magamra hagyva.

☼☼☼

Ahogy a kis borítékot a hátizsákomból kivettem és letettem a reggelizőasztalra, elgondolkoztam, hogy valóban jó ötlet-e amire készülök. A Marble üvegajtaján keresztül kutattam az emlékeimben a már halványan élő Will alakja után, de eddig még nem bukkant elő. Helyette viszont a távoli láthatáron Gabe ugráló fürtjeivel és idióta vigyorával találtam magam szemben. Nem is törődve a szabályokkal, na meg, hogy van egy ajtó nem messze a terasztól, inkább átugrotta a kerítést és azonnal lehuppant elém.