Vakrepülés

35. "... együtt."

Kundi szemszöge

A földön ülve, reményvesztetten bámultam a falat, gondolataimba temetkezve.
Önmarcangolásomból Léda szüleinek érkezése szakított ki.
- Hol van? Mi van vele?- kérdezte Rita sírva
- Sziasztok!- köszöntem nekik automatikusan- Bent van. Azt mondták, hogy infúziókat kap.... - erőt gyűjtöttem egy hatalmas levegővel, amit szaggatottan fújtam ki- azt mondta az orvos, hogy valószínű, hogy anorexiás.- megállt a levegő, és az a szó, csak lógott ridegen és fájdalmasan a levegőben. Rita zokogásban tört ki, Gábor is a könnyeivel küzdött
- De miért? Vagy hogyan?- kérdezte remegő hangon Gábor
- Feltűnhetett volna.... de nem vettem észre időben.- szorult ökölbe és idegesen a falba ütöttem- Megőrülök, ha valami baja lesz!- tartottam vissza a sírást
- Kund! Nem a te hibád! - mondta halkan Rita rám emelve szomorú tekintetét- Mi sem vettük észre....Borzasztó anya vagyok.- sírt tovább és tenyereibe temette az arcát
- Dehogy! Ez senkinek sem a hibája.... ez ennek az elcseszett világnak, ennek az irreális társadalomképnek a betegsége! - mondta elmerengve Gábor- Mindenhol azt látják ezek a fiatal lányok, hogy minden tökéletes meg minden lány csinos, vékony és kifogástalan. Ezek az irreális elvárások és tévképzetek idevezetnek...- mondta halkan- Beszippantotta ez a világ.- fejezte be
Csendben leültünk és várakoztunk arra, hogy beengedjenek hozzá.
A percek óráknak tűntek, mintha nem akart volna telni az idő. Szörnyű volt az a tehetetlenség.....

Majd egyszercsak elénk állt Léda orvosa
- Önök Mártonffy Léda hozzátartozói?
- Igen. A szülei vagyunk. - álltak fel majd én is
- A kisasszony minden jel szerint alultáplált, pontosabban anorexiás. Csoda, hogy eddig nem történt baj! A szervezete vészjelzése volt ez, mivel nagyon kevés táplálékot vitt a szervezetébe. Kap infúziókat és egy pár napra bent tartjuk. Az állapotától függ meddig.- magyarázta az orvos - Bemehetnek a kishölgyhöz. De figyelmeztetem önöket, hogy nagyon gyenge és kérem ne zaklassák fel semmivel! Most pihennie kell és erőt gyűjtenie.
- Köszönjük!- mondta Rita remegő hangon

Léda szülei után bementem a kórterembe a földre szegezve a tekintetem, majd nagy levegőt vettem és Lédára néztem. Amit akkor láttam örökre beleégett a tudatomba.
Az ágyon feküdt, az infúzió csöve lógott a karjából, és talán még apróbbnak és törékenyebbnek tűnt, mint valaha. Résnyire volt nyitva a szeme, de amikor meglátott elmosolyodott halványan.
A sírás fojtogatott és nagy erő kellett ahhoz, hogy visszatartsam. Miután a szüleivel beszélt odamentem az ágyához és óvatosan megfogtam piciny kezét.
- Picim...- suttogtam- Szeretlek...- leheltem- Iszonyatosan megijedtem! Soha ne csinálj ilyet!Azt hittem belehalok.... ha bármi történne veled... én..- és itt szakadt ki belőlem a sírás
- Sajnálom... - sírt az én kicsi Lédám is- sajnálom....- zokogott- Hidd el! Sajnálom...- sírt keservesen
- Tudom...nincs semmi baj.- nyugtatgattam- Túl leszünk ezen... együtt!- fogtam meg a kezét ismét, majd simogatni kezdtem a kézfejét
Homlokára puszit nyomtam és beleszagoltam a hajába
- A kedvenc illatom...- mosolyogtam rá
- Velem maradsz, ugye? Ne hagyj el!- könyörgött
- Hát persze, hogy veled maradok! Te tőlem már nem szabadulsz!- vigyorogtam rá
Erre egy olyan tipikus csupaszív, őszinte "Lédás" mosolyt villantott, aminek hatására a pulzusom a plafont verdeste: ebbe a lélegzetelállító mosolyába szerettem bele anno. Tiszta szívemből szerettem őt, mindennél jobban. S megkönnyebbültem, hogy láthattam. Bíztam abban, hogy minden rendben lesz vele.
- Együtt megoldjuk szerelmem!- ígértem neki és óvatosan megcsókoltam- Nagyon de nagyon szeretlek picim!- suttogtam és megpusziltam a homlokát
- Én meg annál is jobban...- mormogta fáradt mosollyal
- Na mostmár hagylak pihenni.- simítottam végig az arcán- Később majd hívlak.- mosolyogtam rá
Majd szívet formáztam a kezeimből, aztán elköszöntem a szüleitől is, és kiléptem az ajtón.

Kimentem cigizni az épület elé és egyre csak azért hálálkodtam a Jóistenhez, hogy Léda élt és nem történt nagyobb nagy baj vele. Nem is tudom mihez kezdtem volna, ha valami történt volna Vele..... Elhessegettem a sötét gondolatokat és hálálkodtam sorra azért az égnek, hogy Léda mellettem maradt.

Léda szemszöge

A szüleim rengeteget sírtak és ők is, akárcsak Kundi, bíztattak arról, hogy segítenek magam mögött hagyni ezt az időszakot.
Nem szidtak le, nem voltak mérgesek, csupán nagyon aggódtak, óvtak, féltettek engem. Ezek után meg is értettem őket.
Egy idő után elmentek a szüleim is és hagytak aludni, ami kiváló ötlet volt. Ugyanis egy huzamban 6 órát aludtam és csak este 10- kor ébredtem fel. A nővér épp akkor jött be ellátni egy beteget és mesélte, hogy már a 3.adag infúzióm csöpög le. Úgy sejtettem, ez csak jó hír lehet.
Elmentem tusolni, már amennyire ez egy karral lehetséges volt, aztán pizsit vettem és az ágyamból írtam Kundinak

Rettenetesen szégyelltem magam, amiért olyan idióta voltam. Csak reménykedni tudtam abban, hogy Kundi megbocsát...

Címzett: Kundi❤️

Szia bébi! Most keltem.😂 tusoltam is, mondjuk elég sután, de tiszta lettem!😁
Hiányzol! Nagyon! Sajnálom még egyszer ezt az egészet... 😞 hülye voltam
De tudd, hogy TE vagy a mindenem és nagyon szeretlek!❤️❤️❤️

Pár perc múlva jött is a válasz

Feladó: Kundi❤️

Szia pici!😚 Nem baj, legalább kipihented magad.😊 Helyes!😁 Te is nekem édes Lédám!🥰
Hé, semmi baj! Nem voltál hülye! Az én barátnőm egy gyönyörű, okos, vicces és szexi csaj.😉😘🥰
Minden rendbe jön; én pedig végig melletted leszek!❤️👫💑
Nagyon szeretlek!!!!❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

Széles mosollyal aludtam el, a örülve annak, hogy onnan az út már csak felfelé vezet.

Sziasztok!
Na itt a folytatás.
Vélemény?😊
Köszönöm a folyamatos érdeklődést!💕
Peace✌🏻